Több mint 20 évvel az emberi genom feltérképezése után a tudósoknak sikerült a burgonya igen összetett DNS-ét is dekódolniuk. Ezzel a jelentős tudományos lépéssel felgyorsíthatják az ellenállóbb, nagyobb hozamú fajták nemesítését.

A müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem és a kölni Max Planck Növénynemesítési Kutatóintézet kutatóinak a világon először sikerült megfejteniük a burgonya genomját.

Megteremtődik a biotechnológiai alap a robusztusabb, ellenállóbb fajták nemesítésének felgyorsításához
Megteremtődik a biotechnológiai alap a robusztusabb, ellenállóbb fajták nemesítésének felgyorsításához (Fotó: Pixabay)

Évek óta cél volt a növénynemesítésben

Ez a technológia-igényes tanulmány megteremti a biotechnológiai alapot a robusztusabb, ellenállóbb fajták nemesítésének felgyorsításához – ami a növénynemesítésben már évek óta cél, és fontos lépés a globális élelmezésbiztonság szempontjából – írja a ScienceDaily nyomán a magyarmezogazdasag.hu.

Amikor krumplit vásárolunk manapság, jó eséllyel olyan fajtával térünk haza, amely már több, mint 100 éve elérhető.

A hagyományos fajták a legnépszerűbbek. Ez pedig arra is rávilágít, hogy az elérhető, domináns fajták között milyen alacsony a változatosság.

Ez azonban hamarosan megváltozhat, köszönhetően Korbinian Schneeberger genetikusnak és csapatának.

Lehetőség nyílik genom-asszisztált szelekcióra

„A burgonya egyre inkább táplálékunk szerves részévé válik világszerte, beleértve az ázsiai országokat is, mint Kína, ahol a rizs az alapvető élelmiszer.

Új, nagyobb termésmennyiségű és a klímaváltozás viszontagságainak ellenálló burgonyafajták nemesítése is lehetségessé válik
Új, nagyobb termésmennyiségű és a klímaváltozás viszontagságainak ellenálló burgonyafajták nemesítése is lehetségessé válik (Fotó: Pixabay)

A mostani munkánkra alapozva azonban lehetőség nyílik genom-asszisztált szelekcióra is, amivel új, nagyobb termésmennyiségű és a klímaváltozás viszontagságainak ellenálló burgonyafajták nemesítése is lehetséges – ennek pedig nagy jelentősége van az élelmiszerbiztonságban a következő évtizedekben.”

A burgonyafélék alacsony diverzitásuk miatt különösen érzékenyek a betegségekre.

Az 1840-es években egyetlen fajtát termesztettek – és jött a burgonyavész…

Ennek pedig súlyos következményei lehetnek, aminek legdrámaibb példája az 1840-es években bekövetkezett ír burgonyavész, a „nagy éhínség”, amikor több éven keresztül a burgonya a földekben rohadt el, és több millió európai ember éhezett.

Ennek oka, hogy egyetlen fajtát termesztettek, ami történetesen érzékeny volt az akkor felbukkant új betegségre, a burgonyavészre. Az 1950-es és 60-as évek Zöld Forradalma alatt a tudósok és növénynemesítők sikeresen növelték több alapvető élelmiszernövény hozamát, mint a rizs vagy a búza.

Azonban a burgonyánál nem sikerült érezhető mértékben növelni a hozamokat, és az ilyen új fajták nemesítése a mai napig sikertelen maradt.

Ennek oka egyszerű ugyan, mégsem találtak még rá megoldást: ahelyett, hogy egy kromoszómát örökölne az apától és egyet az anyától (ahogy az embereknél történik), a burgonya mindkét szülőtől két kromoszómát örököl, így négy pár kromoszómával rendelkezik a növény (úgynevezett tetraploid).

A négy kromoszóma azt is jelenti, hogy minden génből négy példány van a növényekben, ami miatt a kívánatos tulajdonságokkal rendelkező új fajták nemesítése nagy kihívást jelent, és időigényes folyamat.

Ráadásul az egyes kromoszómák sokszorosan jelenlévő másolatai a burgonya genomjának feltérképezését is sokkal nagyobb technológiai kihívássá változtatták, mint az emberi genom esetében.

Egyszerű, mégis elegáns trükk

A kutatók ennek a régóta fennálló akadálynak a leküzdésére egy egyszerű, mégis elegáns trükköt alkalmaztak. Ahelyett, hogy a négy, gyakran egymáshoz nagyon hasonló kromoszómát próbálták volna megkülönböztetni egymástól, Korbinian Schneeberger kollégájával, Hequan Sunnal és a többi munkatársával együtt úgy kerülte meg ezt a problémát, hogy sok, önálló pollensejt DNS-ét szekvenálták.

A többi sejttel ellentétben a pollensejt minden kromoszómának csak két véletlenszerű másolatát tartalmazza, ami megkönnyítette a teljes genom szekvenciájának rekonstruálását.

A termesztett burgonya teljes DNS-szekvenciájának áttekintése nagyban megkönnyítheti a nemesítést, ezért a tudósok és a növénynemesítők már évek óta törekedtek a megfejtésére. Most, hogy ezek az információk rendelkezésre állnak, a tudósok könnyebben azonosíthatják a kívánatos vagy nem kívánatos génváltozatokat.

(Forrás: sciencedaily.com)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás