2023. jubileumi év a dél-alföldi régió egyik vezető mezőgazdasági gép-forgalmazója számára, ugyanis fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a makói székhelyű Hanki-Ker Kft. Kisbodri Gábor tulajdonos-ügyvezető beszélt a kezdetekről és az azóta elért eredményeikről, valamint bemutatta cég portfólióját, de szóba kerültek a 2023-as év tervei is.

Kérem, először beszéljünk a kezdetekről! Hogyan indultak?

A rendszerváltáskor, a TSZ-ek megszűnése után, 1992-ben határoztunk el alapító- és tulajdonos társammal, Hangai Józseffel, hogy egy saját cégben gépkereskedelemmel, gépek üzemeltetésével és javításával foglalkozzunk. Akkoriban elég kevés magyar gyártó tevékenykedett a piacon és általában is nehéz volt a gyártókkal kapcsolatot kiépíteni. Először a Kühne-vel kötöttünk szerződést, 1994-ben az osztrák Vogel & Noot következett, majd a Massey Fergusonnal is sikerült kapcsolatba kerülnünk, akik akkor kezdtek Magyarországon traktorokat és egyéb eszközöket forgalmazni. Egy-két évente mindig újabb és újabb termékeket vetünk fel a palettánkra. 2002-re már igazán széles volt a termékkínálatunk. Akkor már a portfóliónk része volt számos magyar gyártó is, illetve a Kongskilde-től a Pöttingeren át további ismert külföldi gyártók is.

Akkortól jelentős fejlődésen ment keresztül a magyar mezőgazdaság, nagyobb gazdaságok alakultak, amelyek nagyobb gépeket igyekeztek vásárolni. Hogy a növekvő igényeknek megfeleljünk, újabb gyártókkal vettük fel a kapcsolatot. Ebben az időszakban már a Lemken-től, a Farmtech-en és a Güttler Kft-n át, a Farmgép Kertitox permetezőcsaládja is megjelent a kínálatunkban. Persze voltak olyan gyártók is, akik időközben megszűntek, mert például 20 év után, sajnos a Vogel & Noot megszűnt, de újabb forgalmazók léptek a helyükbe.

Nagy átalakulások zajlottak a kínálatunk struktúrájában is. A kezdeti időszakban jellemzően több traktort forgalmaztunk, Zetort, Same-et, de folyamatosak voltak cserék. Az alapgépek viszont megmaradtak.

Hogyan változott a cég munkatársainak létszáma az évek alatt?

Kezdetben ketten dolgoztunk, mert kis raktárkészlettel indultunk. Pár év után bővítettük a raktárkapacitásunkat, mert alkatrészekkel is foglalkozni kezdtünk. 6-8 év után műhelyt is építettünk, mert az értékesített gépeket szervizeltük is. A raktáros és szervizes kollégák belépésével nőtt a létszám. Mindez magával hozta az adminisztráció növekedését, amihez adminisztrátorokat is foglalkoztatnunk kellett. A kezdeti kettőről 5 év alatt 7-re nőtt a létszám, mostanra pedig 17 főből áll a teljes csapat.

Készülnek-e valamilyen eseménnyel a jubileumi év alkalmából?

Gyakorlati szántóföldi bemutató keretében jubileumi vevő- és partnertalálkozóval készülünk, ahol a forgalmazott gépeink nagy részét szeretnénk felvonultatni a telephelyünkön Makón, vagy egy közeli településen.

Milyen további terveik vannak 2023-ra?

Januárban 25-28. között pedig részt veszünk az AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n, mert arra a rendezvényre, még a tavaszi munkák előtt a gazdák is ellátogatnak, ráadásul akkor elég sok döntés születik. Az „A” pavilonban, a 205A standon nagy területen mutatjuk be az érdeklődőknek a Farmtech pótkocsi családot és a Kongskilde magágykészítő, ill. sorközművelő gépeinket. Saját stanukon kívül érdeklődőink találkozhatnak velünk az általunk forgalmazott további kiemelt márkák gyártói, ill. importőri standjain: Austro Diesel – Massey Ferguson, Lemken Magyarország, és Güttler standok.

Mit érdemes ezekről tudni részletesebben?

A Farmtech pótkocsik teljes palettáját tudjuk biztosítani a gazdaságok részére, az egytengelyestől, a kettő-, illetve háromtengelyesig, a szerves trágyaszórókig, egészen a 30 tonnás kivitelig. Minden elérhető készletről, folyamatos az ellátás. A magyarországi kereskedői és szerviz hálózat képviseletében a Kelet-Magyarországi régió tartozik kereskedésünkhöz. (Csongrád-Csanád, Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék.) A Farmtech pótkocsik kiváló minőséget képviselnek a piacon, kopásállóságuk és értékállóságuk kimagasló, ezért bevezetésük óta igen népszerűek a gazdák körében.

A Kongskilde magágyelőkészítők 4-től egészen a 8,3 m munkaszélességig kaphatók, a könnyű sorozattól a nehéz sorozatig sokféle modellt meg lehet vásárolni kínálatunkban. Keresett termékeink még a Kongskilde sorközművelő kultivátorok, melyeket igény szerint műtrágyaszóró tartállyal és kijuttató adapterekkel is el tudunk látni. Úgy tűnik, zavartalan a gyártás annak ellenére, hogy nehéz az alapanyagokhoz hozzájutni. A Kongskilde termékek kedvező áron elérhető munkagépek, melyekből mindig tartunk készlet kínálatot.

Güttler termékportfóliónk újdonsága a nagygazdálkodóknak szóló hatméteres Földmester magágyelőkészítő, ami nehéz körülményekre és talajmunkákra alkalmas. Tavasszal a szántásból egy menetben készíthetünk vele magágyat, így rövidebb idő alatt, kevesebb üzemanyag felhasználással hozható a talaj a vetéshez megfelelő állapotba. Ezt szintén kiállítjuk majd az expon. Ha van olyan gazdálkodó, aki ebben gondolkodik, ott meg tudja majd nézni.

Melyik márka fogyott 2022-ben a legjobban?

Nehéz volt az idei év Csongrád és Békés megyében is az aszály miatt, de általában is az volt, a forintromlás következtében. Ennek ellenére az elmúlt 2 év átlagában a Massey Ferguson traktorokból és kombájnokból elég szép bevételünk volt, a Farmtech pótkocsikból szintén sokat értékesítettünk, míg a Güttlernél megnyertük a legtöbbet forgalmazó címet.

Sok gazdálkodó elhalasztotta a beruházásait a következő évre, még azok is, akik pályázatot nyertek, mert nem volt lehetőségük: a termény eladhatatlan, alacsonyak az árak, és volt aki nem is takarított be terményt. Bízunk benne, hogy az idei év kedvezőbben alakul.

Észlelhető-e most valamilyen trend az értékesítésben?

Az érdeklődés a Kongskilde márka esetében elmozdult a nagyobb termékek irányába. A könnyű magágyelőkészítőket eddig a kisebb földön gazdálkodók vásárolták, de ez a szegmens most visszaszorult. A nagyobb modellek jól felszereltek, hidraulikus simítóval, 5 sorba rendezett, erős kapákkal, dupla rögtörő hengerrel, illetve egyéb boronafogakkal is kiegészíthetők. A 3000-es sorozatot keresték most leginkább.

Végezetül, mit üzenne a Partnereiknek?

Szeretnénk megköszönni ezt a 30 évet a vásárlóinknak, hiszen nélkülük nem működhetnénk. Köszönjük a bizalmat azoknak, akik mellettünk döntöttek, és reméljük, hogy a következő időszakban is számíthatunk rájuk. Bízunk benne, hogy olyan gépeket vásároltak tőlünk, amelyekkel meg vannak elégedve, és a közeljövőben is hasonló módon ki tudjuk majd őket szolgálni jó minőségű gépekkel és információval, tanácsokkal. A 30 éves születésnapunk alkalmából mindenkit meghívunk a standunkra, ahol a megjelenteket meg is vendégeljük, illetve egy kis ajándékot is kapnak majd tőlünk. Szeretettel várunk mindenkit!

Hanki-Ker Kft.
6900 Makó, Aradi u. 135.
Tel: +36 (62) 211 718, +36 (30) 278 67 88
E-mail: info@hanki-ker.hu
Web: www.hanki-ker.hu

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás