a Balaton-felvidéken termett bogyókból elkészült az első, hazai termésből sajtolt extra szűz bio olívaolaj. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, mert az olajból mindössze 2,5 liter készült. Magyarországon még szokatlan a szabadba kiültetett olajfa, de a klímaváltozás okozta felmelegedés egyre inkább lehetővé teszi olyan növények hazai termesztését is, aminek korábban nem voltak adottak az életfeltételei a Kárpát-medencében.

Az olívaolajkészítő Török Csaba, a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa, aki több mint egy évtizede vágott bele a kísérletbe, ami a hazai szőlészet számára is hasznos tanulsággal szolgálhat. A mediterrán térségben eléggé megszokott, hogy a szőlőtőkék szomszédságába olajfákat ültetnek – mondta a HelloVidék portálnak a borász, aki 2002-ben a Veszprém megyei Szent-György hegyen vásárolt magának birtokot. 

A Balatonnál, a Szent György hegynél készült el az első magyar olívaolaj - képünk illusztráció
A Balatonnál, a Szent György hegynél készült el az első magyar olívaolaj - képünk illusztráció

A klímaváltozás egyértelmű jelei a magyar olajfák

Török Csaba szerint a klímaváltozás a Balaton-felvidéken is tapasztalható: szerinte a 2000-től érzékelhetően egyre enyhébbek a telek, és melegebbek a nyarak. Ennek egyik következménye lehet, hogy a füge mellett lassan egyre több helyen megjelenhetnek hazánkban olyan, eddig egzotikusnak tűnő növények is, mint például az olajfa. A borász szomszédjában például a gránátalma is megterem - ami még kényesebb és érzékenyebb gyümölcs, mint az olajfa. Magyarországon is egyre többen kísérleteznek az olajfával, de talán a legnagyobb területen ő kezdett el foglalkozni vele. 

Az olajfák életképességét egyfajta klíma-tanúsítványnak tekintem: ha életben maradnak, azt is jelenti, hogy a szőlészetben érdemes olyan új fajtákban gondolkodni, amik a változó klimatikus viszonyok között a legideálisabbak. Csúcsidőszakban egyszerre volt, hogy 120 olajfánk is virágzott a területen, mára viszont 25 fa maradt életképes, a többségük idővel tönkrement, elfagyott. Nagy kihívás, hogy nincs igazából használható tudás arra nézve, milyen fajtákat érdemes elültetni Magyarországon. Az Európában honos olajfákból több 100 fajta létezik, ezek közül kellene megtalálni a hazai viszonyoknak legmegfelelőbbet - mondta.

Török Csaba növényei különböző életkorúak, vannak köztük egészen fiatalok, de vásárolt több 100 éves fákat is. Az olíva azonban valójában egy bokor, nem klasszikus fa, mint például a fenyő. Tőből hajt ki, mint a leander, és hosszú időn  metszik azért, hogy fa formája legyen. A hosszú élettartam nagy életerőt mutat. Ezt bizonyítja, hogy bár a nagyobb fák is rendre elfagytak, de képesek voltak gyökérről újra és újra kihajtani. 

Kipréselte az első magyar olívaolajat

A borász szerint a Szent-György hegyen sikerült 3 ládányi, körülbelül 40-50 kiló olajbogyót szüretelni - ez minden idők legjobb termése volt. Ez talán annak is köszönhető, hogy tavasszal jobban megmetszették a fákat. Az elmúlt 10 évben is mindig termett néhány befőttes üvegre való, de most először lett annyi, hogy érdemes legyen nekiállni az olajnak is. A nehézség ezután következett, ugyanis Török Csaba szerint a leszüretelt mennyiségből elvileg 8-10 liter olajra is számíthattak volna, ami 80 kis üvegre elég, de a nehézségek miatt örültek, hogy végül 2,5 liternyi lett. Nem tudtuk igazán jól feldolgozni, húzogattuk a szőlőprést, minden lehetséges eszközt használtunk a húsdarálótól a bármixerek jégvágójáig, hogy a bogyó húsa mellett szét tudjuk zúzni a rendkívül kemény magokat is. Kint a mediterrán térségben ezt malomkövekkel szokták csinálni, nekünk az nem volt - mesélte.

Horvát kiüttetés következik

A termelő levonta a tanulságot, jövőre a termést kiviszi Horvátországba, és ott ütteti ki az olajat. Ízében és minőségében azonban remek lett ez a 2,5 liternyi. A bogyók bőven hozzák az elvárható minőséget, beérnek, ízletesek lesznek. Ezzel nincs is gond, egyedül a kiszámíthatatlan téli mínuszokra nem lehet felkészülni. A telek keménysége az elmúlt évtizedekben enyhült, nyáron is melegrekordok dőlnek. Ám Török Csaba szerint amíg előfordulhatnak váratlan, nagy téli hidegek, nagyobb ültetvényeket nem lesz érdemes kialakítani, viszont pár évtized múlva már talán igen.

Egyre otthonosabbak lesznek az olajfák Magyarországon?

A szakember elmondta, hogy fontos figyelmeztetésnek tartja, hogy Magyarország egyes dűlőin már ennyire otthonosan érzik magukat ezek a tipikus mediterrán növények. Ez szőlészeti szempontból is számos új kérdést vett fel. Például azt, a változó klimatikus viszonyok mellett milyen szőlőfajtákat lesz érdemes ültetni? Másrészt viszont lényeges az, hogy miközben a klímaváltozás miatt Európában is egyre északabbra megél az olajfa, a mediterráneumban a hatalmas ültetvényekben többféle betegség ütötte fel a fejét. Ezek a betegségek azonban csak azon az éghajlaton jellemzőek. Minél északabbra megyünk, annál kevésbé jelennek meg ezek a kártevők. Amennyiben megél Magyarországon az olajbogyó, akkor a betegségekre sokkal kevésbé hajlamos, mint például az őshazájában - mondta a szakember. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás