Az emberi faj Földünk minden, kicsit is élhető, vagy élhetővé tehető területén jelen van. Az egyenlítőtől a sarkkörökön túli területekig, a tengerszinttől a magashegységekig, ahol csak megtelepszünk, használjuk és emiatt átalakítjuk, romboljuk a környezetünket. Ennek következtében a Földön az élet sokfélesége, a „biodiverzitás” a nagy kihalási eseményekhez hasonló ütemben csökken. De mi is az a biodiverzitás? Miért fontos nekünk? Miért kell védenünk? 

Az ÖMKi foglalta össze, hogy a biodiverzitás az élet megjelenési formáinak sokféleségét jelenti egy vizsgált objektumban. Ennek minél természetesebb, globálisan a legmagasabb szinten maradása fajunk létezésének alapja, hiszen enélkül például nincs élelem, gyógyszer, de tiszta ivóvíz és levegő sem.

A Földön az élet sokfélesége, a biodiverzitás a nagy kihalási eseményekhez hasonló ütemben csökken - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tahitótfalu
A Földön az élet sokfélesége, a biodiverzitás a nagy kihalási eseményekhez hasonló ütemben csökken - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tahitótfalu

Az összeállítás szerint az élet sokféleségét (legalább) három szinten szokták értelmezni:

Az első típus az úgynevezett genetikai diverzitás, amit általában egy rendszertani egységen, „taxonon” (pl. családon, nemzetségen, fajon) vagy annak egy vizsgált csoportján, „populációján” belül szoktunk vizsgálni, és azt adja meg, hogy egy bizonyos tulajdonság (pl. virágszín, vércsoport) az adott faj egészének vagy választott csoportjának (pl. tényleges szaporodási közösségének) egyedeiben milyen sokféle változatban van jelen. Egy tulajdonság (pl. virágszín, vércsoport) kialakításáért az örökítőanyag (DNS) egy része felel. Ezt a részt génnek nevezzük.

Ez az örökítőanyagrész (gén) többféle változatban lehet jelen, és ennek megfelelően az adott tulajdonság más-más minőségét határozza meg (pl.  a tulipánok virágának színe lehet piros, sárga, fehér és ezek mindenféle keveréke; vagy az ember ABO vércsoportja lehet: A, B, AB és 0). A tulajdonság kialakításáért felelős örökítőanyagrész (gén) konkrét minőségét meghatározó változatának neve allél. Egy egyed megjelenését tehát elsősorban az határozza meg, hogy a tulajdonságait milyen allélok alakították ki, azaz például milyen lett a tulipán virágjának a színe, a levelének az alakja vagy az ember haja színe, vércsoportja, arcának formája stb.

Minél többféle allél van jelen egy fajban, vagy annak egy csoportjában, annál nagyobb az adott fajnak vagy a vizsgált csoportjának genetikai diverzitása. 

Miért fontos ez? 

Azért, mert általánosságban elmondható, hogy minél változatosabb megjelenésű egy faj (azaz a tulajdonságaira nézve minél több allélja van), annál jobban fog tudni alkalmazkodni a környezetében esetleg bekövetkező változásokhoz. A nagyobb egyedszámú csoportokban általában többféle változata van jelen az egyes tulajdonságoknak, így a csoport fennmaradása szorosan összefügg az allélgazdagsággal és az egyedszámmal.

A második fogalom az úgynevezett taxondiverzitás (taxon=rendszertani kategória), ezen belül is a fajdiverzitás, ami megmutatja, hogy adott területen hány taxon (pl. faj) található. A leggyakrabban, ha csak biodiverzitásról beszélnek, ezt a fogalmat értik alatta. Ennek a mérőszáma tehát taxon (pl. faj) / területegység (pl. km2, m2, Jászság, Magyarország, Kárpát-medence, Föld stb.). Ennek megfelelően például hazánk vadon élő edényes növényeinek fajdiverzitása: 2721 faj / 93 026 km2, a Föld nevű bolygó 2022-ben ismert edényes növényeinek fajdiverzitása 376 366 faj / 510 millió km2, egy kárpát-medencei természetes löszgyep edényes fajdiverzitása kb. 30-90 faj / 4m2, míg egy hazai természetes nádasé rendszerint 2-10 faj / 25 m2.

Fontos tudni, hogy bolygónk fajainak legnagyobb részét nem ismerjük, és az erre vonatkozó becsléseink erősen eltérnek, de abban nagyjából megegyeznek a vélemények, hogy a sejtes szerveződésű élőlények fajszáma legalább milliárdos (109) nagyságrendű. Ha pedig a vírusokat is ide számítjuk, akkor ez a szám még legalább két nagyságrenddel növekszik. Természetesen ennyi fajt megismernünk nem lehetséges, a köztük levő lehetséges kapcsolatrendszereket pedig még kevésbé. Egy ilyen rendszer megbolygatása pedig vakmerőségnek tűnik, hiszen e rendszernek mi is részét képezzük.

A biodiverzitás harmadik típusa az ökológiai diverzitás. Ez az élőlényközösségek, például különböző erdők, gyepek, mocsarak, lápok, nyílt vizek és más élőhelyek vizsgált csoportjainak mennyiségi jellegeire (például számára, kiterjedésére) és minőségi jellegeire (fajösszetételére, életképességére, tér- és időbeli mintázatára, szerkezetére) valamint a közöttük levő együttélési kapcsolatok (versengés, parazitizmus, szimbiózis) sokféleségére utal.

A biológiai sokféleség e három szintje erősen összefügg, ezért a biodiverzitás megőrzése során mindháromra egyszerre kell figyelemmel lennünk.

Ezen dolgozik a kutatóintézet

Az ÖMKi olyan termesztési gyakorlatok kidolgozásán és elterjesztésén dolgozik, amelyek az ember által erősen használt területek biodiverzitását igyekeznek növelni, annak mindhárom szintjén, így – többek között – célul tűzte ki a szőlő, alma, paradicsom és fűszerpaprika sorközökbe olyan növényfajok telepítését, amelyek ma divatos szóhasználattal számunkra fontos „ökoszisztéma-szolgáltatásokat” nyújtanak: azaz csökkentik a víz és a szél okozta talajelhordást (eróziót), természetes úton növelik a talaj tápanyagtartalmát, csökkentik felszínének hőmérsékletét. Eközben a vetett fajok nektárjukkal élelmet biztosítanak a megporzó rovaroknak, menedéket, szaporodási helyet nyújtanak az olyan hasznos ragadozó ízeltlábúaknak, mint a pókok és a katicák, nem engednek teret az idegenhonos özönfajoknak, például a parlagfűnek. 

Mindez a gazdákat segíti, hogy minél kisebb ráfordítással minél jobb minőségű élelmiszert legyenek képesek termelni hosszú ideig.

Ennek érdekében az alacsony biodiverzitású agrártájban igyekeznek a Kárpát-medencében őshonos fajokból minél több és minél természetesebb élőhelyeket létrehozni, ezáltal a táj mozaikosságát, természetes fajainak számát, e fajok egyedszámát és így genetikai diverzitását a természetesnek gondolt szint irányába növelni. Mivel az agrártájban a természetközeli fajok kis egyedszámú állományokkal rendelkeznek (főleg utak mellett és mezsgyéken), így a hibridizációs genetikai leromlást igyekeznek úgy kivédeni, hogy lehetőség szerint csak a Kárpát-medencéből származó szaporítóanyagot használjanak, és kerülik a betelepítendő faj nem őshonos (pl. holland, német, dán vagy akár új-zélandi) változatainak vetését.

Az idegenhonos fajok – pl. a szíriai selyemkóró,  pompás kúpvirág, magas és kanadai aranyvessző – vetését ellenzik, és fel szeretnék hívni mindenki figyelmét arra, hogy ezek és más inváziós fajok óriási természetvédelmi kárt okozhatnak, mivel kiszabadulva pár tíz éven belül elözönlik és átalakítják a természetes élőhelyeket. Kiszorítják az őshonos növényzetet és a hozzájuk kapcsolódó állatokat, és így a biodiverzitást (annak mindhárom szintjén) rendkívüli mértékékben és ütemben csökkentik. Mindez pedig a mezőgazdasági termelést is megnehezíti, többek között a nélkülözhetetlen természetes megporzó és ragadozó ízeltlábú szervezetek faj- és egyedszámának csökkenésén keresztül - írták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás