Az őszi gabonák vetésterületének jelentős növekedése várható az idei ősz folyamán. A gyomnövények korai mellőzése az őszi vetésű kultúrnövényeinknél is fontos. Az őszi gyomirtással a tavaszi munkacsúcs idejére egy, a gabona fejlődését, hozamát nagyban befolyásoló feladatot tudunk elvégezni.

Az őszi vetések időszakában a hektikus csapadék eloszlás következtében a vetést a várható esőzésekhez szükséges időzíteni. Az őszi árpák jóval korábban kerülnek elvetésre, ezért október-november végére már nagy tömegben, fejlett állapotban jelen vannak a gyomnövények. Az őszi búza vetésideje az elmúlt évek tapasztalata alapján egészen november végéig kitolódhat, így a búza jó esetben december végére éri el az 5-6 leveles állapotot. A csökkentett vetőmagnorma a hibrid búza esetében és a korai vetésidő esetében mindenképpen indokolja az őszi gyomirtás elvégzését, hogy megelőzzük az enyhe tél folyamán a gyomnövények tömeges csírázását. Ezzel helyzeti előnybe kerül a kultúrnövény a gyomnövényekkel szemben, ami kritikus a tavaszi indulás időszakában, amikor minden csepp esőnek és műtrágyának hasznosulnia kell a kultúrnövény számára. Az őszi gyomirtó szerrel szemben elvárás, hogy a készítmény levélen és talajon keresztül is rendelkezzen hatással. A november végén és decemberben lehulló bemosó csapadékkal jól megázott őszi kezeléssel egészen az aratásig gyommentesen tartható az állomány. Gyakori a repce-búza vetésforgó. A kalászosok őszi gyomirtásával egyben gyérítésre kerülnek a következő ősszel vetésre kerülő repce gyomnövényei is.

Az őszi kalászosok összel csírázó legfontosabb gyomnövényei

Három különböző hatásmód egyesített ereje véd a kalászosok őszi gyomosodása ellen

A Bizon™ három hatóanyaggal (diflufenikán, penoxszulám, floraszulám), korai kijuttatással, jó hatékonysággal irtja az őszi kalászosok legfontosabb, ősszel megjelenő magról kelő kétszikű gyomnövényeit, mint pl. a veronika, árvácska, árvacsalán fajok, de a tyúkhúr, a pásztortáska, és a komoly gondot okozó nagy széltippan ellen is az egyik leghatékonyabb készítmény. Kiemelkedő hatással rendelkezik a repce árvakelés ellen, ugyanakkor nincs káros mellékhatása az utóveteményre. Jó választás azokon a területeken, ahol a sebforrasztó zsombor is jelen van. Talajon és levélen keresztül is kifejti a hatását, emiatt akár betakarításig gyommentességet biztosít. A Bizon™-t ősszel, korai posztemergensen kell kijuttatni, akár a gyomnövények kelése előtt.

A már kikelt növények esetén, a magról kelő kétszikűek szik-4 leveles, a nagy széltippan 1-3 leveles fenológiai stádiumában a legérzékenyebbek. A készítmény őszi búzában. Őszi árpában és tritikáléban kizárólag ősszel használható, egy vegetációs időszakban egy alkalommal.

Bizon™ hatékony a nagy széltippan ellen őszi árpában

A Bizon™ használatának legfontosabb előnyei:

• Az egyik legjobb választás nagy széltippan ellen
• Kiváló hatékonyság repce árvakelés ellen
• Széles hatásspektrum az őszi kétszikű gyomnövények ellen
• Hosszú tartamhatás
• Nincs utóvetemény hatás

A Bizon™ most jelentős kedvezménnyel vásárolható meg a Corteva Technológiai Bónusz program keretein belül!

Bővebb információkért keresse területi képviselőinket vagy látogasson el honlapunkra a corteva.hu-ra.

Amador Gergely
Fejlesztőmérnök
Corteva Agriscience™

A növényvédőszereket biztonságosan kell használni. Használat előtt olvassa el a címkét és a használati útmutatót.

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás