Hirdetés
A kék, a zöld meg a vörös – csak egyikük lehet az Év madara!
Mely madárfajok küzdenek meg az Év madara címért? Ez is kiderül a felhívásból, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) – ahogyan 1979-től kezdődően mindannyiszor – az idén is útjára indított, s majd a lakosság szavazatai alapján választja ki az év madarát.
Az évente visszatérő akció célja, hogy legalább a címért versengő madárfajokról több szó essék a médiában. Így a lakosság szélesebb körben megismerheti azokat a madárfajokat, amelyek védelmében sokat tehetünk. Az újabb Év madara-szavazás jelmondata: Sokszínű természet.

Az idén három, nevében is igen színes madár közül lehet választani az internetes szavazás során. Vajon melyikük lesz az Év madara jövőre: a kékbegy, a zöld küllő vagy a vörös gém? A szabadfold.hu összeállítása egyfajta esélylatolgatásként is felfogható.
Kékbegy
Nádi énekesmadaraink közül a legszebb tollazattal rendelkező, rejtett életmódú, nehezen észrevehető faj. A nádasok szegélyzónájában fordul elő leginkább, a homogén, sűrű nádállományokat elkerüli. Kedveli a csatornapartokat, halastavakat, bányatavakat. Előszeretettel keresgél a növényzet alsó részén, az avas nádban, amit költőhelyként is használ. Vonuló, a telet Afrikában tölti. Hazai fészkelőállománya 2014–2018-ban 1200–2000 párra volt tehető.
Zöld küllő
Gyakori harkályfélénk. Kedveli a ligetes erdőket, fasorokat, városi parkokat, temetőket, ártéri erdőket, de a zárt állományokat elkerüli. Fő táplálékát a hangyák jelentik, de a fák kérge alatt megbújó más rovarokat és azok lárváit, bábjait is elfogyasztja. Rendszeresen keresgél a talajon is. Állandó madár, de télen kóborolhat. Odúban költ, amit maga készít, és akár több évig is használ. Hazai fészkelőállománya 15–17 ezer pár (2014–2018), és növekedést mutat.

Vörös gém
Nagyméretű gázlómadár. Laza telepeit kiterjedt nádasokban alakítja ki. Fészkét nádból építi, ennek alapjait más fajok is felhasználhatják. Költőhelyétől sokszor jelentős távolságra is eljár táplálkozni, kedveli a széki sásosokat. A halak mellett kétéltűeket, vízi rovarokat, rákokat is fogyaszt. Vonuló, április és szeptember között figyelhető meg hazánkban. Nyugat-Afrikában telel. Hazai fészkelőállománya 630–810 pár lehet (2015–2018).

A szavazatokat az MME honlapján lehet leadni július 25-én délig. A legtöbb kapott voks alapján dől el, melyik faj viselheti a kitüntető címet.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés