A 2020. után a 2021-es év sem lett olyan felszabadult, ahogy vártuk. A járvány továbbra is megkeserítettte az életünket. Bár idén nem voltak a tavalyi évhez hasonló korlátozások, de most sem árt az óvatosság. Küldjünk szilveszter és újév napján újra jókívánságokat szeretteiknek és barátaiknak. Ilyenkor a vicces sms-ekből sosem elég: mind a küldő, mind a fogadó félnek jólesik. Éppen ezért most is humoros és ünnepi üzeneteket gyűjtöttünk össze, hogy Önnek csak ki kelljen választani a legjobbat, és elküldeni ismerőseinek.

  • Mint lyukas zsákból a lencse, úgy hulljon rád a szerencse!
  • Kívánok neked 12 hónap egészséget, 52 hét szerencsét, 365 nap nyugalmat, 8760 óra szerelmet, 525600 boldog percet! BÚÉK 2022!
  • Adjon az Isten bort, barackot, kurta farkú malacot, szekerünknek kereket, az Ó Évnek keretet! Had ihassunk, had ehessünk az ÚJ ÉVBEN eleget! B.Ú.É.K.!
  • Eldöcögött már az ó-év szekere, Ez a szekér sok-sok gonddal volt tele. Pusztuljon hát nyikorogva-zörögve, Búját-baját felejtsük el örökre. Asztalunkon mindig legyen friss kenyér, Jó anyámnak mosoly legyen két szemén. S a Jó Isten, kit félünk és imádunk, Áldja meg két szent kezével családunk.
  • Bu...Bu...Bu...Buborék! Majdnem...Bu...Bu...BUÉK!
  • Eljött az évben az utolsó napod, a jókívánságomat sms-ben kapod, kívánok én neked boldog új évet, sikerekben gazdag örömteli szépet! BÚÉK!
  • Élt egyszer egy kismalacka, kurta farkú, huncut fajta, szilveszterkor jól becsípet, semmire sem hederítet, én bezzeg gondolok rátok, mielőtt bepiálok. Boldog Új Évet Kívánok!
  • Sok locsolót! Ja... Boldog újévet.
  • Csillagszóró csillogása, pezsgős üveg durranása keltse fel szívedben a boldogságot, az én szívem már felébredt, küldöm is az sms-t! Boldog Új Évet Kívánok Sok Szeretettel
  • Szilveszterkor, ha éjfélt üt az óra, gondolj rám is csak egy pillanatra. Enyhe szellő szárnyán szeretetet viszek, boldog új évet kívánok neked!
  • Hópihécske száll az égen, kis csengettyű szólal szépen. Az angyalok ma táncra kelnek, gyertyafényben énekelnek, mosolyogva mondják nektek: BÉKÉS BOLDOG ÚJ ÉVET!
  • Az év utolsó napján, ha leszáll az éj szívünk egyet dobban valami véget ér. Ahogy búcsúzunk úgy köszöntünk is egyben, mindenkire áldás szálljon az újesztendőben.
  • Örömöd sok legyen, Bánatod semmi, Segítsen az Isten boldognak lenni! Legyél mindig vidám, örülj minden szépnek, Én így kívánok Neked Boldog Új Évet!
Köszöntse rokonait, barátait vicces sms-sel (Fotó: Pixabay)
  • Ez új év reggelén minden jót kívánok, amerre csak jársz, nyíljanak virágok! Még a hó felett is bimbó nyiladozzon, dalos madár zengjen minden rózsabokron! Ami szép és jó van a világon, mindben legyen bőven, szálljon áldás Rátok ebben az új évben!
  • Angyal szálljon házad felett, vigyen békét, szeretet. Adjon egészséget, gazdagságot, áldja meg otthonod, családod! Boldog Új Évet Kívánok!
  • Elmúlik az óév, beköszönt egy újabb, szívünkben ismét új remények gyúlnak. Teljesüljön vágyunk, legyen minden még szebb, kívánunk nektek egy boldogabb évet. B.Ú.É.K !
  • Az újévre mit kívánjak neked? Legyen egy jó asszonykád, 3 szép gyereked, az istállóban hat borjas tehened. Kívánok, tejet, vajat, fejedre több hajat, izmos kockahasat. De amit szívből kívánok, legyen jobb szagod, télen, mint nyáron. BÚÉK
  • Én ma már nem teszek-veszek egésznap csak sokat eszek egy kismalaccal piálok, boldog Új ÉVET KÍVÁNOK
  • Újév alkalmából köszöntelek téged, Ne feledd, hogy jövőre is találkozok véled!
  • Malac farka kunkorodik, alkoholszint emelkedik, elbúcsúzik az óév, helyébe egy új lép, azt kívánom:BÚÉK!!
  • Részeg hajnalok, mámoros éjszakák, üres asztalok, pár összetört pohár... S egy régi barát, aki boldog újévet kíván..
  • Ma mindenki ki van öltözve,
    Én is átjöttem egy köntösbe
    Cigit kérni jöttem
    De velük ünnepeltem
    Ebben az évben már nem megyek haza,
    Találkozunk jövőre, te kis buta! B.Ú.É.K!
  • Adjon az Isten minden jót ez új esztendőben, fehér kenyér dagadjék nyárfa tekenőben. Hús, bor, gyümölcs, ruha, legyen mindig bőven a patikát felejtsük el ez új esztendőben. Adjon az Isten bő termést, aratást..., nyakig érő sarjút, hogy bosszantsa a kaszást.. Adjon az Isten sok fát a kályhába... házi békességet a meleg szobába.. B.Ú.É.K..
  • Nem tudom milyen volt az idei éved. Kell e neked ilyenből még egy ezért amíg stabilan állok BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK.
  • Egy pillanatra megpihen az órarugó, míg a himnusz szól, vigyázzban áll a két mutató. Majd a nagyobbik egy picit előredőlve, átlép az Új Esztendőbe. Onnan visszaszól a kicsinek: Boldog Új Évet Mindenkinek!
  • Az új évben éld az életed vidáman, Ne legyen hiányod pasiban és piában. Pénztárcádba gazdagságot, ágyadba sok huncutságot! Képzeld el, hogy ott állok és Boldog Új Évet Kívánok!
  • Bekerül a sült malac este a bendőbe, csakúgy mint én reggel a mentőbe! Nem azért visznek, mert megártott a malac, hanem kiürült sok pezsgős palack! Sok szerencsét kívánunk az új esztendőre, befértek ti is a mentőbe! B.Ú.É.K
Boldog új évet mindenkinek! (Fotó: Pixabay)
  • Kis szobában gyertya ég, búcsúzik az elmúlt év. Fenyő illat lengedez, bonthatod a pezsgődet. Száraz vagy félédes, köszöntsük az újévet.
  • Adjon Isten minden jót, Jobb évet, mint tavaly volt. Mitől félünk, mentsen meg, Amit várunk legyen meg. Szeretetet, békességet, Egészséget. Boldog Új Évet!
  • Adjon Isten füvet, fát, tele pincét, kamarát, sok örömöt a házba, boldogságot a családba! Búék!
  • Jelzem mindazoknak, akik 2020-ra a legjobbakat kívánták nekem, hogy semmi sem lett belőle. Épp ezért 2021-re kizárólag készpénzt, alkoholt, vagy benzin utalványt kérek! Köszi! Boldog Új Évet Kívánok!
  • Lassan vége lesz az évnek, terveid már biztosan a jövőbe néznek. Gondolatban koccintok éjfélkor veled és kívánok boldog sikeres új évet neked. B.Ú.É.K.
  • Itt az újév hamarosan, Mért nézel rám haragosan? Legyél vidám, idd a pezsgőt, búcsúztassuk az esztendőt. Kívánom, hogy legyél boldog, szíved kerüljék a gondok! BÚÉK
  • Éjfélt ütött már az óra, koccintsunk a harangszóra. BÚÉK
  • Sms-em nem túl hosszú, úgyse tudnád elolvasni. Majd ha holnap újra látod: Boldog Új Évet Kívánok!
  • Könny sohase érje csillogó szemedet, bú sohase takarja vidám kis szívedet! Legyen az életed boldog és vidám, s a boldogság közben gondolj néha rám ! BÚÉK!
  • Kicsi vagyok, székre szállok, onnét nagyot kiáltok, hogy mindnyájan meghalljátok: Boldog Új Évet kívánok!
  • Új év, új élet. Új érv, új mérleg.
  • Lerázni a régi gondot, Amit az ember elrontott.
  • Az élet tele van reménnyel, naggyal és néhány szerénnyel. Kívánom, teljesüljenek álmaid, kimondott és kimondatlan vágyaid !! Boldog Új Évet Kívánok!
  • A szerencsebanknál a 2021-es számú számládra átutaltam 365 nap szerencsét, egészséget, és jókedvet. Minden jót az elköltéséhez! Boldog új évet!
  • Csillagszórók csillogása, petárdák robbanása űzze el 2020 minden rosszát, s a pezsgős poharak víg koccanása hozzon neked szeretetben gazdag boldog új évet!
  • 2021-ben ezer áldás érjen, öröm és szerencse örökké kísérjen. Bú és bánat Téged elkerüljön, gondolatod, vágyad, álmod teljesüljön!
  • Bort, búzát, békességet, sötétségben fényességet! Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. BÚÉK 2021
  • Éjféltől újév köszönt le ránk, holnaptól 2021-et ír az egész világ, s ha az óra elüti a 12-t, jó kedvvel nyiss ki egy üvegpezsgőt! BÚÉK!

Forrás: szilveszter.hu

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás