Óriásit esett az alma ára novemberben a cseh boltokban, de ez a gyümölcs elsősorban lengyel importból származik.A cseh piacra zúduló lengyel importalma miatt az áruházak olcsón kínálják a gyümölcsöt, így az alma nem tart lépést az élelmiszerárak drasztikus emelkedésével. Az alacsony árak és a veszteséges termesztés miatt a cseh gazdák pedig a termőterület további csökkentését tervezik.

Csehországban idén az almatermés várhatóan meghaladja a 130 ezer tonnát, ami az előző négy év legjobb termésének számít, de már most vannak olyan hangok, hogy a hazai termelők inkább a fákon hagyják a gyümölcsöt.

 Csehországban a Statisztikai Hivatal hivatalos adatai szerint az októberi infláció 15,1% volt, de az élelmiszer-infláció sokkal magasabb, 25,1% – ehhez képest az alma fogyasztói ára bő 50%-kal csökkent
Csehországban a Statisztikai Hivatal hivatalos adatai szerint az októberi infláció 15,1% volt, de az élelmiszer-infláció sokkal magasabb, 25,1% – ehhez képest az alma fogyasztói ára bő 50%-kal csökkent (Fotó: Pixabay)

A fogyasztói ár bő 50%-kal csökkent

Ez nemcsak azért probléma, mert az alma a legnépszerűbb gyümölcs Csehországban, hanem azért is, mert míg októberben még átlagosan 35,4 korona (600 Ft/kg) körül volt a fogyasztói ár (már ez is 2%-kal alacsonyabb a tavaly októberi átlagárnál, és 10%-kal alacsonyabb a 2020-as októberi átlagnál), november elejétől-közepétől 15-20 korona (250-340 Ft/kg) közötti áron kínálják a pultokon az árut a vásárlóknak. Csehországban a Statisztikai Hivatal hivatalos adatai szerint az októberi infláció 15,1% volt, de az élelmiszer-infláció sokkal magasabb, 25,1% – ehhez képest az alma fogyasztói ára bő 50%-kal csökkent.

Martin Ludvik, a Cseh Gyümölcstermesztők Szövetségének elnöke szerint az orosz piac 2014-es lezárása már egy figyelmeztető jel volt, de igazából az ukrán háború kitörése óta zárultak le a keleti piacok Lengyelország előtt. Így a belorusz szállítások is leálltak.

Ludvík szerint innentől datálható, hogy a korábban keletre tartó lengyel alma az európai piacon ragadt. Ezt a kiskereskedelmi láncok árnyomásként alkalmazzák a hazai termelőkkel szemben. Ezért a láncok nem hajlandók olyan árat fizetni a cseh gyümölcstermesztőknek, ami ténylegesen fedezné a megemelkedett termelési költségeket, olyan helyzetben biztos nem, amikor almafelesleg van a piacon.

De Ludvik szerint ebben az a szomorú, hogy igazából ez csak Kelet-Európára igaz: „Nincs egységes uniós piac, mert a nyugat-európai országok egyszerűen nem engedik be a lengyel almát a saját piacaikra.”

Hiába kaptak állami támogatást, sokan le sem szedték az almát  

A cseh gyümölcstermesztőket hatalmas veszteségek fenyegetik az alacsony árak és a tároláshoz szükséges energia drágulása miatt. A bizonytalan kilátások miatt már az idei szüret során is előfordult, hogy sokan le sem szedték az almát, hiába kaptak idén az év elején összesen 100 millió korona állami támogatást a 2021-ben betakarított gyümölcsök tárolására (ez hektáronként 18 ezer koronának, azaz 305 ezer Ft-nak felelt meg).

Ludvik szerint tavaly még 13 ezer hektár intenzív gyümölcsültetvényt tartottak nyilván Csehországban, az idén ez már 6%-kal, 12 225 hektárra csökkent, és ha a jelenlegi trendek folytatódnak, nem lenne meglepő, ha ezen a télen kivágnák a még művelt ültetvények tizedét. Ez azt jelenti, hogy jövőre 11 ezer hektárnyi cseh ültetvényterülettel lehet számolni, míg 1989-ben még 23 ezer hektáron folyt gyümölcstermesztés az országban.

(Forrás: FruitVeb)

 

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás