A koronavírus járványnak nem csak az egészségügyben vannak súlyos következményei, hanem mostanra elérte az ipart is, amiből a mezőgépgyártás sem maradt ki. Az elmúlt időszakban jelentős alapanyagár emelkedést tapasztaltak a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) tagvállalatai. Az acél ára több mint 50 százalékkal nőtt, a Kínából szállított konténerek szállítási költsége a korábbinak több mint négyszeresére emelkedett. Ennek hátterében az áll, hogy óriási igény van a távol-keleti logisztikára.

Nehezíti a helyzetet, hogy a szállító-kapacitások csökkentek, az alapanyagellátás akadozik, a szállítmányozók sokszor nem tudják tartani a határidőket. A logisztikai cégek emberhiánnyal küzdenek, a beszállítóknál növekedtek a COVID-dal kapcsolatos kiadások (pl. fertőtlenítő, maszk, és a többi.),valamint a belföldi szállítási díjak is emelkedtek. A Magyar Posta például 8,5 százalékkal emelte az árait vállalati ügyfelei számára. A csomagolóanyagokból (pl. karton doboz) is hiány alakult ki, ami tovább lassítja az ellátási láncot - írta a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége.

Az elmúlt időszakban jelentős alapanyagár emelkedést tapasztaltak a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) tagvállalatai - Fotó: Magro.hu, CSZS, Bábolna
Az elmúlt időszakban jelentős alapanyagár emelkedést tapasztaltak a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) tagvállalatai - Fotó: Magro.hu, CSZS, Bábolna

Árfolyamváltozás is növeli a kockázatot a mezőgazdasági gépek kereskedelmében

Ezek a tényezők egész Európában jelentősen drágítják a termelést, a forint árfolyamának változása pedig további kockázatot jelent a külkereskedelemben. A kialakult folyamatok előrevetítik a mezőgazdasági gépek áremelkedését. Ezt a kedvezőtlen tendenciát az elkövetkező időszakban várható gépberuházási támogatások remélhetőleg enyhíteni fogják. Nem érdemes azonban várni a gépbeszerzésekkel, mivel az áremelkedés hosszú távon fennmarad - közölte a MEGFOSZ.

A szándék megvan a szövetség részéről

A közlemény szerint a gépforgalmazók országos szövetsége és annak tagjai mindent meg fognak tenni az Agrárminisztériummal együttműködésben, hogy a hazai mezőgazdasági termelés és élelmiszer-ellátás folyamatos legyen. A termelők versenyképességét és munkájuk zavartalan működését a korszerű eszközök és gépek segítségével, valamint a megfelelő alkatrész-utánpótlással és szervizeléssel szeretnék fenntartani - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás