Január második hetén erősebb fagyok érkeztek Magyarországra, a minimumok éjszaka mínusz 10 Celsius fok körül alakultak. A hidegre tartósabban is szükség lenne ahhoz, hogy a kórokozók és kártevők száma jelentősen csökkenhessen. A nagy felbontású műholdképek szerint még mindig jócskán vannak belvizes területek az országban. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege főleg a Dunántúlon haladta meg jócskán a sokéves mennyiséget, míg a 90 napos anomália országszerte jelentős pozitívumot mutat. A gazdálkodás szempontjából fontos, hogy további téliesebb napok jöjjenek.

A Met.hu írta meg, hogy a magyarországi talajok felső egy méteres rétege továbbra is telített, vagy telítettség közeli állapotban van, a még mélyebb rétegekbe is jut a vízből, ami a következő évre kedvező kilátást jelent. A belvízzel elöntött területek nagysága lényegesen nem változott.

A hidegre tartósabban is szükség lenne ahhoz, hogy a kórokozók és kártevők száma jelentősen csökkenhessen - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
A hidegre tartósabban is szükség lenne ahhoz, hogy a kórokozók és kártevők száma jelentősen csökkenhessen - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Január második hetének első felében a maximumok a szél és a napsütés ellenére is csak 0 fok körül alakultak. Miután a hideg levegő nyugalomba jutott és elvonultak a felhők is, a tél eddigi leghidegebb éjszakái alakultak ki január 10. és 11. reggelre, jellemzően -10 fok körüli értékekkel. A tél eddig eltelt részében még számottevő talajfagy nem alakult ki, csak ezeken a napokon.

Az országban főleg az Alföldön és a Kisalföldön vannak belvízfoltok, többfelé már több, mint egy hónapja. A tartós vízborítást pedig nem szeretik az őszi vetések, +4, +5 Celsius fok alatt tovább bírják, de e fölött csak maximum három hétig. Az elmúlt időszakban éjszakánként kialakult erősebb fagyokra tartósabban is szükség lenne ahhoz, hogy a kártevők és a kórokozók számottevően megtizedelődjenek, mert a tél eddig eltelt részében ez nem történt meg. Egyébként azok az őszi vetések, ahol nem volt tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, csak hiányzik nekik a tartós hideg és a hó is - írták.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatták be a Győr és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon.

Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2024. január 11-ig
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2024. január 11-ig

A 2024. január 11-én készült agrogramról:

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázolják. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatták be (jobb oldali tengelyen).

Az őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2024. január 11-ig
Az őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2024. január 11-ig

Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek. Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett.

Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepétől egyre nőtt a belvizes területek kiterjedése, kezdetben az Alföldön, majd másfelé is. A csapadékos idő egész novemberben és december első felében is folytatódott, de a belvízfoltok ezután sem csökkentek, a tartós vízborítás pedig nem tett jót a kultúráknak. December második felében a Dunántúl északi felében esett nagy mennyiségű csapadék, másfelé a korábbiakhoz képest szárazabb idő következett. Január elején is többször érkezett csapadék, de a tél első felében tartós hóréteg nem alakult ki. A szeptember elejétől összegzett csapadék az Alföldön 60-80, a Dunántúlon és az északi országrészben helyenként 150 mm-rel is meghaladja az optimális értéket.

Követni kell a változásokat

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatás (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazás is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseik mellett a radaros csapadékmérést is felhasználják, amivel pontosabb képet kapnak a csapadékhullás területi eloszlásáról - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás