Hirdetés
A méz, a gyümölcslé és a lekvár egyértelműbb címkézését követelik az EU-s képviselők
Az Európai Parlament 2023.12.12-én, kedden 522 igen szavazattal, 13 ellenében és 65 tartózkodás mellett elfogadta álláspontját az úgynevezett „reggeli” irányelvek felülvizsgálatáról. A tervezet korszerűsíti az egyes, reggeliknél népszerű élelmiszerek összetételére, elnevezésére, címkézésére és kiszerelésére vonatkozó 20 évvel ezelőtt elfogadott szabályokat. A felülvizsgálat célja, hogy segítse a fogyasztókat tájékozottabb és egészségesebb döntések meghozatalában az olyan termékek esetében, mint a méz, a gyümölcslé, a lekvár, a zselé és a dzsem.
Az Európa Parlament képviselő egyetértenek abban, hogy a címkén fel kell tüntetni azt az országot, ahol a mézet termelték. Hozzáteszik, hogy a gyümölcslevek, lekvárok, dzsemek, zselék, lekvárok és édesített gesztenyepüré esetében a felhasznált gyümölcs származási országát is fel kell tüntetni a címke elején. Ha a felhasznált méz vagy gyümölcs több országból származik, a képviselők azt szeretnék, hogy a címkén a származási országokat csökkenő sorrendben tüntessék fel aszerint, hogy a végtermékben milyen arányban vannak jelen az onnan származó gyümölcs, vagy méz.

A hamisítás visszaszorítása érdekében a képviselők a mézellátási láncban olyan rendszert kívánnak létrehozni a termék eredetének nyomon követésére. Azt is szeretnék, hogy az EU hozzon létre egy méz-referencialaboratóriumot, hogy az ellenőrzések javuljanak, és szisztematikus vizsgálatokkal kiszűrhető legyen a hamisítás.
Magyar kezdeményezésre kötelező lesz százalékosan feltüntetni a mézek származását az EU-ban
Arról már az Agrárminisztérium számolt be a témához kapcsolódóan, hogy célt értek a magyar erőfeszítések: hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát - fogalmazott Nagy István agrárminiszter.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint négy év munkája érett be a hétfői döntéssel, hiszen először 2019. novemberében kezdeményezte elsőként Magyarország a mézkeverékek származásjelölési szabályainak szigorítását.
Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, EU-n kívülről érkező mézek elleni fellépést - emlékeztetett a magyar tárcavezető.
Nagy István jelezte azt is, hogy a javaslatról az Európai Parlament a következő napokban alakítja ki álláspontját, ezt követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a Tanáccsal, annak érdekében, hogy az új szabályozás minél előbb hatályba léphessen.
Cukortartalom a címkén
A képviselők azt javasolják, hogy a gyümölcslevek esetében engedélyezzék a „csak természetes eredetű cukrot tartalmaz” feliratot. Az alacsony cukortartalmú termékek iránti növekvő kereslet kielégítése érdekében az újratervezett gyümölcslevek a „csökkentett cukortartalmú gyümölcslé” feliratot kaphatják.
A képviselők szerint a gyümölcslevekből, lekvárokból, zselékből vagy tejből a természetben előforduló cukrokat eltávolító új technikák nem vezethetnek édesítőszerek használatához, hogy kompenzálják a cukorcsökkentésnek a végtermék ízére, állagára és minőségére gyakorolt hatását. Hozzáteszik, hogy a csökkentett cukortartalmú élelmiszerek címkéjén nem szerepelhetnek pozitív tulajdonságokra, például egészségügyi előnyökre vonatkozó állítások.
A jelentéstevő, Alexander Bernhuber (Ausztria) elmondta:
„A mai nap az átláthatóbb címkézés napja. A termékek származási országának pontosabb megjelölése megkönnyíti a fogyasztók számára az egészségesebb és helyi termékek választását. Véget vetünk a mézcímkékkel kapcsolatos csalárd gyakorlatoknak. A jövőben egyértelműen fel kell tüntetni a származási országokat, és a kevert mézek esetében a származási országok megfelelő arányát. Ez más intézkedésekkel együtt megvédi a fogyasztókat és a méhészeket a hamisított mézzel szemben, és megkönnyíti a tudatos fogyasztói döntéseket.”
A következő lépések
A Parlament így készen áll arra, hogy megkezdje a tárgyalásokat az uniós kormányokkal a jogszabály végleges formájáról.
Háttér
Az Európai Bizottság 2023. április 21-én javasolta az egyes „reggeli” irányelvekre vonatkozó uniós előírások felülvizsgálatát a több mint 20 éves jelenlegi előírások korszerűsítése érdekében.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés