Az orosz-ukrán háború miatt a műtrágya árak is emelkedtek, amit Tunézia is próbál a saját előnyére fordítani. Az észak-afrikai ország a foszfáttartalmú műtrágyák piacán eddig is a vezető exportőrök között volt, de most még inkább fokozta a műtrágyák előállítását. Ezzel pedig alighanem a környezeti károk nagyságát és súlyosságát is növeli. Az egyik tengerparti foszfátüzem naponta több tonna szennyező, radioaktív anyagot ereszt a Földközi-tengerbe, és már egy oázist is elkezdett eltüntetni.

A Telex írta meg, hogy Tunéziában a 19. század végén fedezték fel, hogy hatalmas mennyiségben állnak rendelkezésre foszfát ásványok, amelyeket kibányászva, majd kezelve remekül lehet használni a mezőgazdaságban. Kezdetben, mintegy 50 évig, a második világháború végéig a kitermelt kőzetet exportálták, csak ezután kezdtek el foszforsav- és műtrágyagyárakat telepíteni Tunéziában. Az ország a világpiacon is jelentős szereplő lett, az ötödik legnagyobb exportőr. 2010-ig biztos lábakon állt a foszfátüzlet, de az Arab tavasz után visszaesett a kitermelés és az előállítás, évi 8 millióról 3 millió tonnára csökkent. Idén viszont nagyjából a korábbi teljesítményt célozzák már meg, hogy kitöltsék a világpiacon keletkezett hiányt.

A műtrágyák ára: naponta enged szennyező, radioaktív anyagot a Földközi-tengerbe az egyik tunéziai foszfátüzem
A műtrágyák ára: naponta enged szennyező, radioaktív anyagot a Földközi-tengerbe az egyik tunéziai foszfátüzem

Az állami műtrágyák eredménye az elpusztított természet 

Az iparágat néhány, jórészt állami tulajdonú vállalat fedi le. Mivel nemzetgazdasági szempontból is jelentős az ágazat, nem meglepő, hogy a bányák nyitásánál, bővítésénél, vagy foszforüzemek telepítésének a hatóságok szemet hunynak néhány dolog fölött. A profit ott is fontosabb, mint a környezet megóvása, vagy az emberek egészsége - írták.

A világon alig néhány tengerparti oázis van, az egyik ilyen a tunéziai-algériai határ közelében található. Sokáig idilli maradt ez a táj, de 1972-ben az oázis szegletében található kikötővárosban, Gabès-ban a tunéziai kormány erőteljes iparosítási programba kezdett. Ennek központi eleme volt a foszforfeldolgozó üzem, amely a szárazföldi és vízi élővilágot és tönkretette, miközben a vidék hagyományos értékeit is megszüntette.

A Gabès-öböl körülbelül 300 halfaj ívó- és táplálkozóhelye volt, és erre biztosan támaszkodhatott a halászat, amely a régió hagyományos helyi gazdasági motorja volt a kereskedés és a datolyatermesztés mellett.

Ahogy azt Mabruk Dzsebri mondta a Nationalnewsnak, az emberek kezdetben örültek a Groupe Chimique Tunisien (GCT) foszforüzemének, mert sokan jutottak ott jól fizető munkához, de az öröm nem tartott sokáig. Az oázis vize apadni kezdett, pedig egykor még úszómedencét is megtöltöttek vele. A talajvizeket ugyanis a foszforüzem felé terelték, a levegő bűzlött, a datolyapálmák sárgás-szürkévé fakultak.

A tengerrel még rosszabb dolgok történtek a műtrágyák gyártása miatt. A kibányászott kőzetből még ki kell nyerni a foszfátot, és ehhez rengeteg vizet és erős savakat használnak. Egy tonna műtrágyához való foszforsavhoz négy tonna kőzetanyag és három tonna kénsav kell. A folyamat végén a foszforsavon kívül marad több veszélyes melléktermék. Ezek különböző savakat, valamint a nyomokban nehézfémeket tartalmazó és enyhén radioaktív foszfogipszet jelentenek. Az ezeket tartalmazó zagyot a GCT meg sem próbálja ártalmatlanítani, biztonságosan tárolni, vagy elzárni. Minden ömlik bele a Földközi-tengerbe. Naponta 17 ezer tonnányit pumpálnak bele a vízbe - írták.

Rákkeltő anyaggal telítődnek a halak

A gyárakat elhagyó szennyvízcsatornában forró, fekete buborékok lyuggatják a vízfelszínt, a csatornaparton a savas víz kifehéríti a növényeket, az egykor fehér tengerpartot pedig a foszfogipsz vonta be fekete kérgével. Egy 2018-as uniós jelentés szerint GCT évente 5 millió tonna foszfogipszet juttat a Földközi-tengerbe.

Egy 2012-es statisztika szerint a halászati hozamok 30 százalékkal csökkentek 1997 és 2006 között, de helyi halászok még drámaibb helyzetről számolnak be, gyakran csak döglött rákok és halak akadnak a hálóikba.

Bioakkumuláció

A halak szervezetében pedig a nehézfémek képesek akkumulálódni, és ha az étkezőasztalra kerülnek, az emberekbe is bekerülhetnek ezek a rákkeltő vegyületek. De az állatokon kívül a növények sem feltétlenül jelentenek egészséges táplálékot, az öböl környékén a talajba is beszivárogtak a mérgező anyagok. Egy földműves arról számolt be a Nationalnewsnak, hogy az üzem felől fújó szél savas porral borítja be a növényeit, amelyek aztán ettől meg is égnek.

A környéken megszaporodtak a rákos megbetegedések, egy 2012-es felmérés úgy találta, hogy egy az üzem közelében lévő településen közel 12 százalékos volt a tüdőrák előfordulása, és száz vizsgált család körében hasonló arányt mutattak a vesebetegségek is. A szálló por és a foszfogipsz megtette a hatását.

Nem tesznek semmit

Ötven évvel ezelőtt nem számoltak az üzem környezeti hatásaival, és ugyan ígéretek a modernizációra és ideiglenes leállások is voltak a foszforsavgyárban, alapvetően semmi nem változott, továbbra is ontja a radioaktív anyagokat.

„Néhány hónappal ezelőtt itt járt a környezetvédelmi miniszter, Leila Chikhaoui. A gyárak felé nézett napnyugtakor, megpróbálta felismerni, hogy milyen gázt engedtek ki aznap este a légkörbe. Itt állt a tengerparton, és sírt. Aztán visszament Tuniszba, és nem csinált semmit” – mondta Hajreddin Debaja, környezetvédő aktivista.

Anouar Derbel, a GCT regionális igazgatója azt mondta, hogy cégük megfelel az érvényben lévő környezetvédelmi előírásoknak, tartják a kormány által előírt lég- és vízszennyezettségi határértékeket, és a radioaktív hulladék szárazföldi tárolásánál is követik a szabályokat. Ez még akár igaz is lehet, de a dolgukat megkönnyíti, hogy közel 40 éves szabványok vannak érvényben. Ezek még akkor születtek meg, amikor a környezeti kérdések még marginálisak voltak. Azt Derbel is elismerte, hogy környezeti károkat okoznak, de körülbelül 40 millió dollárra lenne szükségük az üzem modernizációjához. Ám erre a tunéziai kormánytól nem kapnak pénzt, és ők sem tudják kitermelni ezt az összeget, mert az Arab tavasz óta 35 százalékra esett vissza a termelésük.

A tunéziai környezetvédelem erőtlen, főleg akkor, ha egy állami céget kéne büntetni, így a feljegyzéseken és panaszokon kívül nem sokra mennek. Ha ki is szabnak bírságot, nem rengeti meg a foszfátban utazó cégeket, amelyeket még bezáratni sem tudnak. A foszforüzemek létfontosságúak Tunéziának, mert nagyon biztos piacot adnak. Az orosz-ukrán háború miatt megnőtt keresletet biztosan kihasználják, a termelés újra fokozódhat, a környezeti problémák megoldása pedig megint évekre elodázódhat - írták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás