A Magyar Haltani Társaság szervezésében immár 15. alkalommal választották meg az Év hala kiírás győztesét. Most is három jelölt szerepelt a programban: a réticsík (Misgurnus fossillis), a garda (Pelecus cultratus) és a laposkeszeg (Ballerus ballerus). A 2023. december 31-én déli 12 óráig beérkezett 3875 szavazat 21 százalékával a laposkeszeg harmadik lett, a garda 30 százalékkal a második, a győztes pedig a voksok közel felét, 49 százalékát kapta.

A réticsík erősen megnyúlt, vaskos testű halunk - írta a Magyar Haltani Társaság a 2024-es Év hala kiírás győzteséről. Alapszíne okkersárga, a háta sötétbarna. Fejét barnásfekete foltok, az oldalát ugyanilyen színű hosszanti sávok és pettyek díszítik. Szemei kicsik, alsó állású szája sem nagy, ám körülötte öt pár bajuszszál található. Lekerekített úszói ugyancsak kicsik, de igen gyors és erőteljes kígyózó mozgásra képes. Jellemzője, hogy oxigénszegény viszonyok közt is megél, mert vérerekben gazdag utóbele képes oxigént felvenni a lenyelt levegőből. A saját maga által kimélyített gödrökben még akkor is életben maradhat, amikor a mocsár vize eltűnik s a lágy iszap felszíne cserepesre szárad. Csíkra éhes elődeink ilyenkor ásóval, kapával forgatták ki a földből - írták.

A Magyar Haltani Társaság által kiírt voksoláson a réticsík (Misgurnus fossilis) lett az év hala - Fotó: Magyar Haltani Társaság
A Magyar Haltani Társaság által kiírt voksoláson a réticsík (Misgurnus fossilis) lett az év hala - Fotó: Magyar Haltani Társaság

Amíg nagy lápjaink és mocsaraink „éltek”, népélelmezési cikknek számított a réticsík. A növényekben gazdag, iszapos medrű vizekben ma is sokfelé megtalálható, de az állományai kicsinyek és veszélyeztetettek, ezért védettek. A faj természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer forint.

Életmódja

Éjjel aktív hal, napközben az iszapban rejtőzik el. Étrendjét tekintve rovarokat, férgeket és ízeltlábúakat keresgél az iszapban, valamint a vízben lévő növényi törmelékeket is elfogyasztja. Nagyon szívós és igénytelen hal, a telet az iszapba rejtőzve tölti el. A víz időleges kiszáradását is el tudja viselni. Élőhelye az árterek, mocsarak, lápok iszapos fenekű helyei, de megtalálható a folyóvizek lassú folyású, iszapos szakaszain is. 

Élőhelyspecifikus faj, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos élőhelytípushoz alkalmazkodott, és ettől a környezettől nem tud elszakadni. Az élőhelyének változásakor nem tudja követni a változásokat és emiatt eltűnik a faj az adott területről.

A réticsík lett a 2024-es Év hala kiírás győztese - Fotó: Harka Ákos - http://www.fishbase.us/photos/thumbnailssummary.php?ID=4790#

Szürkületkor kezd aktív lenni és a faj jellegzetessége, hogy kisegítő légzőszerve segítségével béllégzésre képes. Amikor kevés a vízben az oxigén felúszik a felszínre, és ott levegőt szippant, amelyet vérerekkel dúsan átszőtt belébe présel. Az elhasznált levegőt a végbelén át engedi ki. Zivatar előtt gyakran használ légköri oxigént, mivel ilyenkor az emelkedő hőmérséklet és a süllyedő légnyomás miatt csökken a víz oxigéntartalma. Régebben ezen tulajdonsága miatt a csíkászok élő barométernek tartották, mert az időjárás változását nyugtalan mozgásukkal előre tudták jelezni.

Szaporodása

A réticsík szaporodása szezonális, áprilistól júliusig tart, ivartermékeit jellegzetes táncot követően lövelli ki. A nőstény nagyobb és teltebb testű, mint a hím. Ivarérettségüket 2-3 éves korukra érik el. Az ivarérett példányok párosan ívnak a sekély, vízinövényekkel dúsan benőtt vízterületeken, ahol az ikrás egyed 2-3 részletben rakja le 1,7-1,9 milliméter átmérőjű és 10-150 ezer darabot számláló ikráját. A lerakott ikráiból 16-20 °C-os vízben 5-10 nap alatt kifejlődnek a 4-5 milliméter hosszú lárvák, amelyek ezután gyorsan növekednek. A lárváknak külső kopoltyúbojtjaik vannak, melyek mint kisegítő légzőszervek lehetővé teszik, hogy akár szegényes oxigénviszonyok között is képesek fejlődni - írta a Wikipedia.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás