Hirdetés
A szellemi tulajdon védelméhez is tudatos agrárszakemberekre van szükség
Lényeges szerepe van a tudatos szellemi tulajdon-védelem alkalmazásának az agrárszektor számára is. Emiatt már a tananyagnak is fontos részét kell, hogy képezze a felsőoktatásban. A hallgatók és az oktatók ismereteinek elmélyítését szolgálja az az együttműködési megállapodás, amelyet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) képviselői írtak alá a felsőoktatási intézmény gödöllői campusán megrendezett Egyetemi Innovációs Hét megnyitóján.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal közötti együttműködés célja, hogy az egyetemisták tudatosabban kezeljék a létrehozott szellemi tulajdonukat és megtanulják, hogyan tudják azokat hasznosítani. A MATE vezetősége is kiemelten fontosnak tartja, hogy a hallgatók olyan tudást szerezzenek, amely később a nemzetközi piacon is előnyhöz juttatja őket. Továbbá az egyetemi szintű oltalomszerzés az intézménynek újabb forrásokat is jelenthet – számolt be róla az egyetem közleménye.

A megállapodás részeként az SZTNH közreműködik:
- a szellemi tulajdon-védelmi ismeretek oktatásában,
- a szakmai módszertani fejlesztésekben; valamint
- a szellemi tulajdoni tudatosság növelésében
- az egyetem hallgatói, oktatói, kutatói és egyéb munkatársai körében.
A felek továbbá a hazai innovációs potenciál erősítése, a kutatás-fejlesztés és a technológiamenedzsment színvonalának fejlesztése érdekében közös kiadvány- és konferenciaprojektek, inkubációs és akcelerációs programok megvalósításában is részt vesznek.
Így nyilatkoztak az intézmények vezetői
„Fontosnak tartjuk, hogy az egyetemen futó pályázatok, kutatások és szakmai munka eredményeképp piacképes, gazdaságilag és társadalmilag is hasznos találmányokkal bővítsük intézményünk szellemi tulajdon portfólióját. A szellemi-tulajdon tevékenységet egyetemünk nem csak szervezeti egységeinek munkájával, szervezett programokkal, képzésekkel támogatja, hanem külső partnerekkel való együttműködésekkel, tudásuk, szakértelmük, tapasztalataik bevonásával is. Ezt a szemléletet tükrözi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával kötött megállapodásunk is. Ebben komoly hangsúlyt fektetünk az egyetemi polgárok gyakorlatorientált módon történő szellemi tárgykörű ismereteinek fejlesztésére” – fogalmazott Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora.
Az SZTNH tervei között szerepel, hogy további felsőoktatási intézményekkel is hasonló megállapodásokat köt, hogy egyre több hallgatóban és oktatóban váljon tudatossá a szellemitulajdon-védelem fontossága.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés