A rendkívül alacsony szőlő átvételi árak meglehetősen kiszolgáltatott helyzetbe hozták a szőlőtermelő gazdákat. Az inputanyagok-, az üzemanyagok ára, a kézi és gépi munkadíjak is jelentősen emelkednek, ilyen gazdasági környezetben nem engedhetők meg a komoly veszteségeket okozó technológiai hibák. Márpedig a szőlő fürtkocsánybénulása napjaink egyik meghatározó problémaforrása lett.

A szőlő fürtkocsánybénulásának közvetlen oka általában a relatív magnézium- és kisebb részben a kalciumhiány. Emellett a betegségnek legtöbbször más hajlamosító tényezői is vannak. A virágzás időszakának hűvös időjárása, a zsendüléskori lehűlés, a talajnedvesség ingadozása erősíti a tünetek megjelenését. Az elhúzódó érés, illetve a magas páratartalom is fokozza a kockázatot. A hosszú, vékony kocsányú, rosszul termékenyült fürtök általában fogékonyabbak.

Jelentős különbség van a fajták érzékenysége között. Minden szőlőnél okozhat kisebb-nagyobb gondot a magnéziumhiány, de van közöttük néhány, amely kevésbé tolerálja az ilyen helyzetet.

Kifejezetten fogékony fehér borszőlők: rajnai rizling, olaszrizling, tramini, sauvignon blanc, chasselas, furmint, ottonel muskotály, viktória gyöngye, bianka, aletta
Kifejezetten fogékony vörös borszőlők: kékfrankos, cabernet sauvignon, othello, blauburger
Fogékony csemegeszőlők: cardinal, hamburgi muskotály

Az elmúlt években a fürtkocsánybénulás okozta veszteségek sok termelőnél a 10-40%-os mértéket is elérték. Nem is csoda, hiszen a szőlőtermesztésre használt talajaink kalciumtartalma általában magas, viszont a kalcium és a magnézium közötti antagonizmus miatt a magnézium nem hozzáférhető megfelelően a növények számára. Nem szép látvány, ha teljesen elszáradt fürtök, vagy fürtrészek „színesítik” a tőkéinket, és az sem jó, ha betakarításkor a szőlőkombájn előtt néhány méterrel tömegesen potyog a földre a termés.

A magnézium felvétele a rügyfakadástól szinte a tenyészidő végéig egyenletes, ezért is kíván kiegyensúlyozott ellátást a szőlő egészen lombhullásig.

Az irodalmi utalásokat összefoglalva is megállapítható, hogy a jó magnéziumellátás a termés mennyiségére, a cukortartalomra, a betegségekkel szembeni ellenálló képességre, de a borminőségre is jelentős, kedvező hatással van! Megfelelő termesztéstechnológiai elemekkel együtt alkalmazva gyógyítható vele a fürtkocsánybénulás.

A magnézium pótlására általánosan elterjedt a keserűsó. Szeretjük ezt az anyagot, mert rendkívül olcsó, viszont egyszerű só lévén a növénybe való bejutása (levélen keresztül) akadályokba ütközik. Hasznosulása még optimális körülmények között sem haladja meg a 7-8 %-ot, ami valljuk meg őszintén, nem jelent valódi megoldást.

Ezzel szemben a MAGNESIOGREEN ATTIVATO nagy tisztaságú, szilárd, vízoldható műtrágya, amely magnéziumot (15,5 %), ként (31 %) és mikroelemeket (B, Mn, Zn, Cu) tartalmaz kelatizált formában. A termékben lévő tápanyagok az egyedi összetételnek és a benne lévő segédanyagoknak köszönhetően rendkívül hatékonyan képesek bejutni a növény szöveteibe. Használatával kiválóan megelőzhetőek a fürtkocsánybénulással összefüggésbe hozható veszteségek úgy, hogy a kezelés komoly anyagi ráfordítást nem igényel.

Dózis: 2-3 kg/ha a virágzástól 2-4 ismétlésben.

Növényvédelemmel egymenetben alkalmazható.

Szerző:
Hegedűs Richárd
termékfejlesztő, technológus
Seedplus Kft.

További információért, keresse minket bizalommal ide kattintva vagy az alábbi elérhetőségeken:
Mobil: +36-70-325-5145
E-mail: hegedus.richard@seedplus.hu 

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás