A MATE Genetika és Biotechnológia Intézet a kutatás-fejlesztésre, az innovációra, továbbá az oktatásra és az eredmények hasznosítására fókuszál. Dr. Posta Katalin intézetigazgató egy interjúban mutatta be a célokat. Arra törekednek, hogy olyan eredményeket érjenek el és olyan szolgáltatásokat biztosítsanak a genetika és biotechnológia területén, amelyek a fenntartható fejlődés, valamint a minőség és a fogyasztóorientált élelmiszertermelés igényeinek figyelembevételével hozzájárulnak a magyar mezőgazdaság versenyképességének növeléséhez. 

A bevezetőben leírtakon kívül melyek a Genetika és Biotechnológia Intézet további feladatai?

Azt is fontosnak tartjuk, hogy ezek az eredmények bekerüljenek az oktatási tevékenységünkbe is. Az egyik gesztor szakunk a mezőgazdasági biotechnológus MSc szak, ahol a magyar képzési forma mellett igen nagyarányú a külföldi hallgatók száma. Mindemellett hat országgal együtt joint MSc képzésben is részt veszünk - mondta Dr. Posta Katalin a MATE weboldalán közölt interjúban.

A MATE gödöllői campusán található Genetika és Biotechnológia Intézet a kutatás-fejlesztésre, az innovációra, továbbá az oktatásra és az eredmények hasznosítására fókuszál - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő
A MATE gödöllői campusán található Genetika és Biotechnológia Intézet a kutatás-fejlesztésre, az innovációra, továbbá az oktatásra és az eredmények hasznosítására fókuszál - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő

Melyek az Intézet kutatási egységei?

Intézetünkben a struktúra kialakításakor nem választottuk szét az oktatási és kutatási egységeket. Fontosnak tartjuk azt, hogy az oktatásba bekerüljenek azok az eredmények, melyek a kutatók munkája során megjelennek, illetve az adott területen releváns szakemberek is részt vegyenek az oktatásban. Ennek megfelelően az Intézetet 4 tanszék alkotja és mindegyik erős oktatási, illetve kutatási lábon áll. 

Ezek a következő tanszékek: 
  • Állatbiotechnológia
  • Genetika és Genomika
  • Növénybiotechnológia
  • Mikrobiológia és Alkalmazott Biotechnológia.

Összesen hány munkatárs dolgozik az intézetnél?

Intézetünkben 107 fő alkalmazott van, a munkavállalók közel fele kutatói státuszban dolgozik. Az oktatói oldal mellett fontos megemlíteni az oktatási és kutatási feladatok ellátását biztosító adminisztrációs kollégákat, illetve laboránsokat, valamint a növény- és állatházak gondozóit is. Kiemelendő 3 professzor emeritusunk, illetve a 17 fő önkéntesünk, akik alkalmazotti státusz nélkül segítik oktatási és kutatási munkánkat.

Melyek az Intézet kiemelt kutatási területei?

Kapcsolódva az egyetemi stratégiai területekhez 7 fókuszpont van, amelyek a következők: 
  • Genetikai és biotechnológiai módszerek alkalmazása a haszonnövények gazdasági szempontból jelentős tulajdonságainak befolyásolására, stressztűrőképességük fokozására és termésbiztonságának megtartására.
  • Bioinformatikai és genomikai módszerek alkalmazása a gazdasági haszonállatok nemesítésében, növénynemesítésben, gyomkutatásban. Bioinformatikai és genom analízis szolgáltatások biztosítása az Egyetem és más kutatóintézetek számára.
  • Precíziós nemesítési eljárások kidolgozása gazdasági haszonállatoknál genetikai és genomikai vizsgálatokra alapozva.
  • Növény-mikroba interakciók genetikai vizsgálata, biotechnológiai felhasználása a környezeti terhelés csökkentése (peszticidek, műtrágyák) és a termésbiztonság, valamint a növények stressztűrő (biotikus és abiotikus) képessége céljából.
  • Élelmiszerbiztonságot elősegítő biotechnológiai kutatások és szolgáltatások.
  • Vadgenomikai és genetikai kutatások.
  • Mikrobiális ökoszisztémák és az antibiotikumrezisztencia terjedési mechanizmusainak vizsgálata.

Van-e jelenleg folyó nemzetközi kutatási projektjük?

Két TéT, vagyis bilaterális pályázatot emelnék ki, melyekben nemzetközi együttműködés keretében egy olyan hőkondicionálási eljárást szeretnénk kidolgozni, amely lehetővé teszi a kezelt baromfiállomány hőtűrő képességének javítását, továbbá az autizmus spektrumzavar genetikai hátterének vizsgálatát végezzük egérmodellekben. A H2020-NETPOULSAFE pályázat keretében egy olyan együttműködési hálózatot tervezünk kialakítani, amely biztosítja a biológiai biztonságot támogató intézkedésekkel kapcsolatos új ismeretek elterjesztését, illetve a bevált gyakorlatok megosztását a pályázatban részt vevő országok baromfitenyésztő ágazatában dolgozók között.

Mi az Intézet legizgalmasabb kutatási eredménye a közelmúltból?

Részt vettünk a magyarok egyik ősi, szent állatának, a gímszarvasnak a teljes genomi szekvenciájának meghatározásában, valamint egy, a vadállományt megtizedelő rejtélyes betegség okainak a felderítésében is. Az állatbiotechnológia kutatások területén több nemzetközileg elismert hazai és nemzetközi kutatócsoporttal dolgozunk együtt. Ennek eredményeként mind a genomszerkesztés, mind a genomikai és génbanki kutatások területén nemzetközileg is jelentős eredményeket értünk el. Érdekes kérdésre keresett választ két kutatócsoportunk, ez pedig az, hogy a növény immunrendszere hogyan tesz különbséget a szimbionta (kedvező) és a patogén baktériumok között. Munkájuk során fény derült a növényi rezisztencia géneket szabályozó mikro RNS-ek fontos szerepére, melyek segítik a növényt abban, hogy a védekezés vagy az együttműködés mellett kötelezze el magát. Növénygenetikai kutatásaink rávilágítottak arra, hogy a vírusok szaporodása során képződő duplaszálú RNS molekulák fontos szabályozói a különböző vírus ellenes védekezési mechanizmusoknak. Napjainkban egyre többen érdeklődnek a gyógynövények és azok hatóanyagai iránt. Egy Ázsiában jól ismert gyógynövényben a mikorrhiza gomba jelenlétekor bekövetkező változásokat írtuk le, melyek segíthetnek a növény termesztésekor a maximális hatóanyag kinyerésében és hozamának növelésében is.

Kik az Intézet vállalati partnerei? Hogyan tudják segíteni a tudományos munkát?

Több hazai és nemzetközi céggel is szoros oktatási, kutatási és megbízási szerződésben vagyunk. Az oktatás területén a gyakorlati képzést biztosítják, sőt, közös diplomakészítésre van lehetőség a segítségükkel. A teljesség igénye nélkül: ELKH ATK, Gabonakutató Nonprofit Kft., Syngenta, NBGK HGI, Biomi Kft. Kiemelném a Hód-Mezőgazda Zrt.-t, amely akkreditált és duális képzési helyet biztosít számunkra a mezőgazdasági biotechnológus MSc képzésünkben. Kutatási együttműködéseink lehetőséget adnak K+F tevékenységekre, illetve közös pályázatok segítségével a tudományos munkánk pénzügyi alapjainak biztosítására is. Partnereink a teljesség igénye nélkül: Bata Zrt., Alfaseed Kft., S and K-lap Kft., Syngenta Kft., Saniplant Kft., Biofil Kft., Csali Hungária Kft., Soft Flow Kft., Foss Analytical Ltd., Agro-béta Kft., CEBIO Kft., SEFAG Zrt., Bőszénfai Szarvasfarm, Büki Nemzeti Park Igazgatósága, Gemenc Zrt., Hungaropant Kft., Mogyi Kft., Rijk Zwaan.

Melyek az Intézet által végzett szolgáltatások?

Intézetünk a genetika, biotechnológia és mikrobiológia témaköreibe tartozó K+F+I megkereséseket és megbízásokat vállalja.  Ugyanakkor meg kell említeni, hogy Magyarország első és mind a mai napig egyedülálló paprika DH szolgáltató laboratóriumával rendelkezünk, ahol évente közel ezer dihaploid (DH) paprikavonalat állítunk elő. A Digitális képalkotó laboratóriumunk szolgáltatásként kínál lézer-pásztázó konfokális mikroszkóp platformot, valamint fluoreszcens- és sztereomikroszkópokat. Ebben az évben kívánjuk beindítani a szekvenálási szolgáltatásokat. Ezek elsősorban az állat- és növénynemesítésben, genotipizálásban, populációgenetikában és genomszelekcióban, valamint kis- és közepes méretű teljes genomok, transzkriptomok, metagenom, célzott genetikai panelek meghatározásában alkalmazhatóak. Ezen a területen a Magyarságkutató Intézettel már élő tudományos együttműködésünk van, microarray technológiára épülő humán diverzitás vizsgálatokra.

Melyek az Intézet céljai a jövőre nézve?

A multidiszciplinaritást továbbra is erősíteni kívánjuk kutatásainkban, melyek segítségével egy komplexebb kép, megoldás kialakítása lehetséges. További célunk széleskörű szolgáltatások biztosítása a genetika, növény-, állat- és mikrobiális biotechnológia területén, kapcsolatépítés a térség biotechnológiai cégeivel. Tervezzük inkubátorházak létrehozását. Ezeknél az innováció kulcsfontosságú, ehhez lényeges az ipari PhD-képzés feltételrendszerének megteremtése. Célunk, hogy nemzetközi viszonylatban is jelentőssé váljunk képzési területeinken, valamint a duális képzés részarányát a jelenlegi 1-ről legalább 15 százalékra szeretnénk emelni.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás