Módosult a 2024. április 30-ig szükséges növényegészségügyi bejelentések formanyomtatványa. A vonatkozó “A növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I.17.) FVM rendelet” alapján a termelőknek bejelentési kötelezettségük van a növényegészségügyi vizsgálatokra vonatkozóan. A vizsgálathoz kapcsolódó Bejelentési űrlap tartalma megváltozott, számos pontja ugyanis kiegészült az (EU) 2016/2031 rendelet alapján. A továbbiakban az illetékes vármegyei kormányhivatalokhoz már az új űrlap benyújtása lesz szükséges.

A vármegyei növényvédelmi felügyelők a növényegészségügyi ellenőrzéseket a vizsgált növényen előforduló károsítók felderítésére legalkalmasabb időszakban, legalább évente egy alkalommal végzik, amelyről hatósági jegyzőkönyvet állítanak ki. A vizsgálati dokumentumok visszavonásig vagy a következő szemléig, a tárgyévi vegetációs időszakra érvényesek. A kérelmet, valamint a bejelentést továbbra sem szükséges papíralapon benyújtani, hanem ügyfélkapun keresztül vagy emailben is eljuttatható a vármegyei kormányhivatalokhoz. A részleteket a Nébih írta meg.

Módosult a 2024. április 30-ig szükséges növényegészségügyi bejelentések formanyomtatványa - Fotó: Magro.hu, CSZS, Olaszliszka, mogyoró ültetvény
Módosult a 2024. április 30-ig szükséges növényegészségügyi bejelentések formanyomtatványa - Fotó: Magro.hu, CSZS, Olaszliszka, mogyoró ültetvény

Az információk és a büntetések

Az új Nyilvántartásba Vételi / Adategyeztetési Űrlap (pdf, doc) letölthető a Nébih Növényegészségügy aloldaláról.

A rendelet alapján az adatszolgáltatási, nyilvántartási és nyilvántartásba vételi kötelezettséget elmulasztó termelőre 15.000 - 1.000.000 forintos növényvédelmi bírság szabható ki.

“A növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I.17.) FVM rendelet” 1. és 2. melléklete tartalmazza továbbá a bejelentés-kötelezett károsítók körét is. A Nébih kéri a termelőket, hogy amennyiben nem-honos károsítókat vagy az általuk okozott tüneteket észlelnek, jelentsék azt az illetékes vármegyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályán. A bejelentés-kötelezett károsítók listája elérhető a Nébih honlapján. 

A bejelentés-kötelezett károsítók listájának első része - Forrás Nébih
A bejelentés-kötelezett károsítók listájának első része - Forrás Nébih
A bejelentés-kötelezett károsítók listájának második része - Forrás Nébih
A bejelentés-kötelezett károsítók listájának második része - Forrás Nébih
A hivatkozott jogszabályok:

 A növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I.17.) FVM rendelet

194/2008. (VII. 31.) Kormány rendelet

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás