Hirdetés
Akár 360 ezer forintot is kaphat, aki felveszi a Covid-oltásokat
Három héttel ezelőtt a magyar kormány felhatalmazta a hazai munkáltatókat arra, hogy kötelezővé tegyék a cégüknél a koronavírus elleni védőoltást. A hírek szerint több hazai cég, többek között a Mol és a Richter is megtette ezt, és most a Pannonia Bio vállalat is csatlakozott hozzájuk. Ráadásul ők még pozitív ösztönzővel is motiválják a dolgozókat a minél nagyobb arányú és minél gyorsabb vakcinafelvétel érdekében.
A Dunaföldváron üzemelő Pannonia Bio vállalat a Portfolionak eljuttatott levelében adott rendkívüli tájékoztatást a járványhelyzetről, a cég átoltottsági arányáról és a legújabb, vakcinafelvételt érintő döntésről.

ugyan a társaság tulajdonosi köre, az összes igazgató és a menedzsment is teljeskörűen átoltott, azonban a vállalati beoltottsági arányt alacsonynak tartják, ezért november 15-től bónuszt vezettek be a Covid elleni oltások után és egyúttal kötelezővé is tették annak felvételét minden dolgozójuk számára.
A jutalom a következő szabályok mentén érkezhet a dolgozókhoz:
- Nettó 175 ezer forint bónuszt fizet a cég az első vakcinadózis után.
- Nettó 175 ezer forint bónuszt fizetnek a második adag oltásért, amelyet az első oltás utáni előírt időn belül adnak be.
- Azok, akik már korábban felvették a két oltást nettó 360 ezer forintos bónuszt kaphatnak a harmadik, emlékeztető oltás felvételéért. Ez abban az esetben is jár, ha valaki már korábban megkapta azt, vagy január elsejéig veszi fel a harmadik dózist és azoknak is, akik ezt követően, az előírt legrövidebb időn belül veszik fel a harmadik adagot.
- A maximálisan elérhető bónusz összege nettó 360 ezer forint.
- Az összeget azok után utalják, ha a dolgozók az oltási igazolást bemutatták.
- Azokat a dolgozókat, akik január elsejéig nem veszik fel az oltást, fizetés nélküli szabadságra küldik.
- A rendelkezések alól mentesülnek azok, akik egészségügyi papírral igazolják, hogy az oltást különböző egészségügyi okokból kifolyólag nem vehetik fel.
A belső rendelkezésre azért került sor, mert a vállalatnak az a célja, hogy a lehető legbiztonságosabbá tegye a munkahelyet.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés