Tízezer forintokat is kereshetnek naponta a makkgyűjtők. Sokuknak az őszi időszakban ez az egyetlen bevétele, a szezon pedig lassan véget ér. Most annak néztünk utána, milyen volt az idei makktermés, mennyit fizetnek a szorgos kezeknek a vidéki erdészetek. De mire jó egyáltalán az összegyűjtött makk? Bár nemcsak állati, de emberi fogyasztásra is alkalmas, remek csemege, elsősorban mégsem ezért gyűjtik.

Az ősz nem csupán a vadon termő gomba, a vad- és a szelídgesztenye szezonja, de az erdészeteknél a tölgymakk felvásárlásának időszaka is. A sikeres erdősítések alapfeltétele ugyanis, hogy megfelelő mennyiségű tölgycsemete álljon rendelkezésre. Ehhez minden évben több mázsa makkra van szükség – írja a HelloVidék.

Jelentősen kihat a makktermés milyenségére, mennyiségére az is, hogy néhány éve megjelent Magyarországon az észak-amerikai származású tölgy-csipkéspoloska
Jelentősen kihat a makktermés milyenségére, mennyiségére az is, hogy néhány éve megjelent Magyarországon az észak-amerikai származású tölgy-csipkéspoloska (Fotó: Pixabay)

Szerencsére, amíg vannak az erdei munkát szerető, szorgos emberek, akik évről évre összegyűjtik a szükséges mennyiségű makkot, addig nincs akkora baj, de jellemzően az egész országban egyre nagyobb a makkhiány. Idén pedig, ha lehet, még nehezebb évet zárnak a makkgyűjtők is. A tölgymakkormányos bogaraknak „köszönhetően” ugyanis a makk nagy része még azelőtt lepottyan, hogy megérett volna, a helyzetet pedig még nehezítette a rendkívül aszályos időjárás.

Az aszály a tölgy termésére is rányomta bélyegét

Nem véletlen hát, hogy egyre több erdészet hirdet makkgyűjtési akciót. Többek között például a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezelésében álló területeken is lehet pénzért gyűjtögetni. Ahogy a szakemberek a megyei napilapnak elmondták, idén gyenge hozamra számítanak, az aszály a tölgy termésére is hatással volt.

A csapadékhiány döntően hat a tölgyfélék makktermésére, az idei esztendő pedig különösen aszályos. Jelentősen kihat a makktermés milyenségére, mennyiségére az is, hogy néhány éve megjelent Magyarországon az észak-amerikai származású tölgy-csipkéspoloska – elsősorban a fa leveleiben, hajtásaiban okoz visszafordíthatatlan károkat – közölte a Szombathelyi Erdészeti Zrt., amelynek kezelésébe mintegy 46 ezer hektárnyi terület tartozik. Ennek egyharmadán találhatóak különböző tölgyfajok.

Az erdészet szakemberei mindezeket figyelembe véve vörös tölgyből közepes, a többi fajtából nagyon gyenge termésre számítanak. 2022-ben a kijelölt Vas megyei állományokban kocsányos, kocsánytalan, cser és vörös tölgy makkja gyűjthető.

A makkot összeszedni azonban kizárólag írásos engedéllyel lehet. Ezt az erdészeti igazgatóságokon az erdőművelési műszaki vezetőtől lehet kérni.

A makkgyűjtés célja a fásításokhoz, erdősítésekhez szükséges szaporítóanyag begyűjtése. Erdő csak erdőből lesz, ehhez pedig megfelelő mennyiségű tölgycsemete szükségeltetik. A most begyűjtött makk egy részét a csemetekertekben, a többit erdőtelepítésekben, erdőfelújításokban vetik. Fontos viszont tudni, hogy tilos a makk gyűjtése ott, ahol az erdőt természetes módon, vagyis a kitermelendő faállomány talajra hulló magjáról újítják fel.

Így alakultak a felvásárlási árak

A Bakonyerdő Zrt. is makkgyűjtési programot hirdetett a saját erdeiben. A gyűjtés azonban itt is csak a területileg illetékes erdészet által – előzetesen – kiadott makkgyűjtési engedéllyel lehetséges. A felvásárlás elszámolásához őstermelői igazolvány és tárgyévre érvényesített betétlap vagy vállalkozói igazolvány és hozzá tartozó adószám szükséges!

Felvásárlási nettó árak (2022. október 1-jétől visszavonásig, módosításig):

Bükk: 2500 Ft/kg

Kocsánytalan tölgy: 900 Ft/kg

Kocsányos tölgy: 850 Ft/kg

Csertölgy: 600 Ft/kg

Molyhos tölgy: 1000 Ft/kg

Vörös tölgy: 250 Ft/kg

Erdeifenyő (teletoboz): 250 Ft/kg

Feketefenyő (teletoboz): 200 Ft/kg

Fekete dió: 250 Ft/kg

Gyertyán: 160 Ft/kg

Jó tudni azt is, hogy csak a megfelelő minőségű makkot veszik át. Ahogy a közleményükben írják: minimum 95% csíraképességű és 95% tisztaságú makkot vásárolnak fel. A minőségi előírást el nem érő makk esetén árcsökkentést alkalmaznak. A minőség megállapítására az átvétel során a helyi szakember közreműködésével, a gyűjtő jelenlétében kerül sor.

Az átvételi helyekről és időpontokról itt lehet tájékozódni!

Az ország számos egyéb pontján is fizetnek a szorgos makkgyűjtőknek

A Zalaerdő Zrt. Bajcsai Csemetekertjében is vásárolják a kocsányos és a kocsánytalan tölgy, a csertölgy, a vörös tölgy, a feketedió, a bükk és az erdeifenyő termését.

Az idei átvételi árakat a Zalaerdő honlapján lehet megtalálni: ITT

A Vérteserdő felhívása, árakkal együtt pedig ITT található!

Csak az érett, barna színű makkok alkalmasak a gyűjtésre

Fafajtól függően jellemzően 6 hónaptól 2 évig tarthat a makk beérésének időtartama. A zöld, fekete, elszíneződött makkok gombás betegségre vagy rothadásra, a makkon látható apró lyukak pedig zsizsik vagy más kártevő jelenlétére utalnak. Az egyértelmű penészedésről nem is beszélve, így ezeket értelemszerűen nem gyűjtjük.

A makkok gyűjtési ideje általában szeptember-októberre és november elejére esik, ám az érési idők fajonként és országrészenként némileg eltérhetnek. Először az éretlen és beteg termések hullanak le.

A gyűjtéshez mindenképpen jól szellőző zsákokat használjunk, amelyben tárolhatjuk is a makkot a feldolgozásig. Műanyag zacskókban biztosan gyorsan be fognak penészedni a magas víztartalmú termések.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás