Hiába a magyar gasztronómia egyik legmeghatározóbb eleme az őrölt fűszerpaprika, hiába hungarikum a szegedi és a kalocsai fajta, az ágazat finoman szólva sem éli épp virágkorát Magyarországon. A piacra pedig csak úgy ömlik az olcsó import – spanyol, kínai – áru.  

A hellovidek.hu Okvátovity Dórát, a többgenerációs családi vállalkozásként működő Fajszi Paprika Manufaktúra ügyvezető igazgatóját kérdezte többek között arról, milyen helyzetben vannak a még talpon maradt termelők.

A hosszú évek tapasztalatait követve rendre visszatértek a hagyományos módszerekhez
A hosszú évek tapasztalatait követve rendre visszatértek a hagyományos módszerekhez (Fotó: Pixabay)

Jóllehet hangsúlyos a manufaktúra működésében a tradícióhoz való hűség, a korszerűség, az újítás szelleme új technológiáknak, módszereknek is teret adott.

Mindig szerettek volna újítani, leginkább, hogy a saját munkájukat egyszerűsíthessék, viszont a hosszú évek tapasztalatait követve rendre visszatértek a hagyományos módszerekhez. Ami a technológiát illeti, az elmúlt években főleg a gépesítésben fejlődtek nagyobbat: míg a ’90-es években még minden folyamatot manuálisan végeztek, ma már vetőgépet használnak, tolóeke helyett traktor vontatta ekét. Az öntözés egyelőre hagyományosan működik, egy új rendszer kiépítése ugyanis több tízmilliós költség – ez egyébként általánosan a gépesítésre is igaz.

Többnyire manufakturálisak a munkafázisok

Egyébként a Fajszi Manufaktúránál minden más fázis manufakturális, beleértve a szedést is, amit sok helyen már ugyancsak gépesítettek, de Okvátovity Dóra szerint ez a minőség rovására menne.

Az ízük sokkal kellemesebb, karamellizált lesz
Az ízük sokkal kellemesebb, karamellizált lesz (Fotó: Pixabay)

A szeptember közepétől kezdődő szezonban, betakarításkor 80-100 vendégmunkás is szokott dolgozni a földjeiken, a 30 hektáron nagyjából egy hónapig. Közben folyamatosan zajlik a szákolás. Az utóérlelés 6 hétig tart: ebben a fázisban a paprikafüzérek kint vannak a napon, szikkadnak, a súlyukból is sokat veszítenek, és mivel a cukortartalmuk növekszik, az ízük sokkal kellemesebb, karamellizált lesz. A csipkedés során minden egyes paprikáról kézzel szedik le a szárát, a csutáját, illetve válogatják a hibás darabokat. Ezután a fatüzelésű szárítóba kerülnek, ahol alacsony hőfokon a megfelelő állagúra, minőségűre szárítják őket. Ha ez megvan, mehetnek a darálóba, ahol fajtától függően malomköves őrléssel vagy kalapácsos darálóval dolgozzák fel az alapanyagot. A darált paprika ezután kerül a csomagolóba.

Időjárási viszontagságok

A 2020-as évük összességében nagyon kiszámíthatatlan volt, ebben a járványhelyzet – s ezzel a vendégmunkások bizonytalan munkába állíthatósága – mellett az időjárás is közrejátszott. A májusi fagyok, amelyek a gyümölcsösökben szinte mindent elpusztítottak, a paprikának sem tettek jót.

Mivel nem palántáznak, a magok március második felében kerülnek földbe, így viszont sokkal jobban ki vannak téve az időjárás viszontagságainak.

A magyar piacon sok a spanyol, kínai paprika, amelyeknek nagyon alacsony az előállítási költsége, és egyszerűen nem olyan az ízük, mint a hazainak. Szerencsére mostanában már egyre inkább azt látni, különösen a márciusi korlátozások után, hogy a vásárlók jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a minőségre és a magyar termékek vásárlására is. Ugyanakkor a magyar fűszerpaprika-termesztés az elmúlt évtizedekben alaposan visszaesett, csökkent a termőterülete is, ami arra utal, hogy nincs túl jó helyzetben az ágazat.

A szükséges összegeket egy egyszerű kisgazdálkodó nem tudja kitermelni
A szükséges összegeket egy egyszerű kisgazdálkodó nem tudja kitermelni (Fotó: Pixabay)

Nagy benne a rizikó

Okvátovity Dóra szerint ennek több oka is van. Egyrészt az, hogy nagy benne a rizikó. A nyerspaprika ára is nagyon alacsony, évek, évtizedek alatt alig emelkedett. Kényes, idő- és munkaigényes növény, az időjárásnak is nagyon ki van szolgáltatva, és bizony ha egy család éves bevétele múlik rajta, egyáltalán nem mindegy, hogy egy fagy elviszi-e az egészet vagy sem. Az eső mennyiségével egyébként nincs feltétlenül baj (már ha esik egyáltalán) – mondja a Manufaktúra ügyvezető igazgatója, de amikor negyedóra alatt zúdul le annyi, amennyinek másfél hónap alatt kellett volna, az nagy károkat okozhat.

A paprikatermesztés a támogatásokat tekintve is el van hanyagolva a mezőgazdasági ágazatok között, emiatt sem feltétlenül éri meg foglalkozni vele.

Már nem merik bevállalni

Ami még komoly probléma, az az öntözés. A talaj remek minőségű és szerkezetű, tápanyagdús, de sok helyen az öntözést nem lehet vagy legalábbis nagyon nehéz megoldani. A szükséges összegeket egy egyszerű kisgazdálkodó nem tudja kitermelni még évek alatt sem, nemhogy még be is fektessen a gépekbe, a szivattyúkba, a kútfúrásba. Emellett a vízhasználati díj is meglehetősen magas.

A környékükön rengeteg gazda paprikázott, más növényekkel, gabonafélékkel lényegében csak a vetésforgó miatt foglalkoztak. Mindenkitől azt hallotta, hogy nagyon szeretett vele dolgozni, de egyszerűen annyira sok benne a buktató, hogy már nem merik bevállalni.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás