Romlik a környezet állapota Ausztráliában és egyre nagyobbak a kihívások az éghajlatváltozás, a szennyezés és a bányászat miatt. Ez derült ki egy 2021-ben készült, de csak az idén nyáron nyilvánosságra hozott jelentésből. Az 5 évente közzétett, 37 független kutató bevonásával a környezet állapotáról készített tanulmány szerint egyre nagyobb fenyegetést jelent az élőhely elvesztése és az invazív fajok jelenléte. A dokumentumban leírták, hogy a biológiai sokféleség megőrzését célzó befektetések nem elégségesek.

Ausztráliában több emlősfaj tűnt el, mint bármely más kontinensen - írta a Magyar Távirati Iroda az ottani élővilág helyzetéről. A veszélyeztetett fajok száma 8 százalékkal nőtt 2016 óta, és a tendencia várhatólag a következő években is folytatódik. A szélsőséges éghajlati események fokozódó gyakorisága és súlyossága kihat az emberi jóllétre. A klímaváltozással együtt járó növekvő hőmérséklet és változó csapadékmintázat pedig megterheli a szárazföldi vízrendszereket - közölték.

Romlik az élővilág állapota Ausztráliában és egyre nagyobbak a kihívások az éghajlatváltozás, a szennyezés és a bányászat miatt
Romlik az élővilág állapota Ausztráliában és egyre nagyobbak a kihívások az éghajlatváltozás, a szennyezés és a bányászat miatt

Aszályok, tüzek és áradások

Ausztráliában 2017 és 2019 között korábban soha nem látott aszály pusztított, amelyet kiterjedt bozóttüzek követtek 2019-2020-ban. A lángok 8 millió hektár őshonos növényzetet perzseltek fel. Emellett 2021-ben és 2022-ben rekordokat döntő áradások voltak az ország keleti felén.

A jelentés az ausztrál kormány erőteljesebb szerepvállalását szorgalmazza az élővilág megőrzése és a környezetvédelem terén, együttműködést javasol a különböző szektorok között és az őslakos közösségekkel.

A tanulmány már tavaly elkészült, de Scott Morrison előző miniszterelnök kormánya, amelyet sokszor bíráltak tétlenségéért a környezetvédelem terén, a májusi választások előtt nem akarta nyilvánosságra hozni - írták. Anthony Albanese, az ország új miniszterelnöke ígéretet tett arra, hogy többet fog tenni a klímavédelem érdekében. Tanya Plibersek környezetvédelmi és vízügyi miniszter megdöbbentőnek nevezte a dokumentumot, és bejelentette, hogy 2030-ig Ausztrália szárazföldi és tengeri területeinek 30 százalékát védelem alá akarják vonni. Ez újabb nemzeti parkok és tengervédelmi területek létrehozását jelenti - számoltak be róla az MTI munkatársai.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás