A kontrollált környezetben történő termesztés során nem hanyagolható el az sem, hogy mekkora mindennek az energiaintenzitása. Egy londoni nanotechnológiák kutatásával foglalkozó cég, a NextGen Nano, megalkotta azt az átlátszó, organikus fotovoltaikus napelemet, amellyel úgy állítható elő villamos energia az üvegházak tetején, hogy közben a panel nem befolyásolja a növények fényellátottságát és fejlődését.

A nagy hozamú üvegházi növénytermesztés alapvető feltételei – a klímakontrolláltság és a pótmegvilágítás megléte – nagyon magas energiafogyasztást hordoznak magukban. A Michigani Egytem kutatói kimutatták, hogy az üvegházi növénytermesztésben az energiafogyasztás a második legnagyobb működési költség, míg a Cornell Egyetem szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy a kontrollált környezetben történő termesztés előnyei mellett nem hanyagolható el az sem, hogy mekkora mindennek az energiaintenzitása. Arra, hogy hogyan lehet fenntartható módon csökkenteni az energiaköltségeket, a NextGen Nano Poly Power® adhat egy innovatív megoldást.

Nem zárható ki annak az esélye sem, hogy a nehézfém akár be is kerülhet a növényi szövetekbe, így végső soron már az élelmiszerben is megjelenhet az ólom
Nem zárható ki annak az esélye sem, hogy a nehézfém akár be is kerülhet a növényi szövetekbe, így végső soron már az élelmiszerben is megjelenhet az ólom (Fotó: Pixabay)

A jövő napeleme: organikus fotovoltaikus napelem (OPV)

Amikor a gazdasági szempontok alapján pozitívan értékelendő, nagyteljesítményű perovszkit napelemek üvegházi használatáról van szó, meg kell említeni azt is, hogy az ilyen típusú panelek anyagukban ólmot tartalmaznak. Ebben az esetben nem zárható ki annak az esélye sem, hogy a nehézfém akár be is kerülhet a növényi szövetekbe, így végső soron már az élelmiszerben is megjelenhet az ólom. Ezzel szemben az organikus fotovoltaikus rendszer teljesen természetes anyagokat, úgynevezett biopolimereket használ.

A NextGen Nano ennek megfelelően fejlesztett ki egy szabadalmaztatott átlátszó organikus fotovoltaikus (OPV) panelt, a PolyPower®-t, amely a napelemek következő generációjaként lesz használható. Az új fejlesztésű napelem rugalmas, tartós és környezetbarát biopolimerekből készül. A technológia célja, hogy felváltsa a hagyományos, törékeny és nehézfémeket tartalmazó napelemeket, és fenntartható módon járuljon hozzá az üvegházak energiaellátottságához.

Az átlátszó napelem, amely energiát termel

Az Észak-Karolina Állami Egyetem (NCSU) és a NextGen Nano által végzett kísérletek során a napenergia előállításához használt fény hullámhosszának kiszűrésére speciális optikai bevonattal ellátott szerves napelemeket használnak. A napból érkező fény spektrumának  fényáteresztő réteggel történő szabályozásával manipulálható a klorofilltartalom a növényekben, ezzel optimalizálva a fejlődésüket, miközben villamos energiát termelnek, amivel az üvegházban termesztéshez szükséges megvilágítást biztosítják. A kiváló áttetszőséggel és energiakinyeréssel rendelkező OPV panelek gyakorlati vizsgálatakor kimutatták, hogy a kontroll, illetve a fényáteresztő panelek alatt termesztett növények között nincs szignifikáns különbség.

A jelenlegi energiaválságban még inkább fény derült arra, hogy egyre nagyobb szükség van az üvegházak energiaellátásának diverzifikálására, amelyhez jó példa lehet akár a jövőben a NextGen Nano innovatív, környezetbarát, fényáteresztő napeleme vagy ehhez hasonló további fejlesztések.

(Forrás: fruitveb.hu)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás