A Nature tudományos folyóirat egyik cikke szerint 2050-re 6%-kal, 2050-2100 között pedig akár 50%-kal eshet vissza a globális termelés volumene. A lapban jelent meg a Purdue Egyetem, a University of Texas, a University of Florida és a NASA Goddard Űrkutatási Intézetének közös tanulmánya, amelynek fő megállapítása szerint a következő 30-40 évben drámai módon visszaeshet az ipari paradicsom globális piacát meghatározó, a világtermelés 65%-át adó három ország (USA, Kína és Olaszország) termelése. 

A FruitVeB írta meg, hogy a tudományos cikkben az 1980 és 2009 közötti adatokból kiindulva, több klímaszcenárió alkalmazásával 2050-re 6%-os visszaesést jósolnak az említett nagy termelő országok összesített volumenében. Ezt elsősorban a levegő hőmérsékletének emelkedésével magyarázták. A számítások végeredményét tekintve nincs jelentős különbség az 5 alkalmazott modell futtatása között. 

Bajban lesznek az amerikai és az olasz termelők, mert jelentősen visszaeshet az ipari paradicsom termelése
Bajban lesznek az amerikai és az olasz termelők, mert jelentősen visszaeshet az ipari paradicsom termelése

Dr. Davide Cammarano, a tanulmány vezető szerzője kifejtette: 

“Az éghajlatváltozás veszélye fenyegető, különösen azért, mert a szabadföldön termesztett, gépi betakarítású ipari paradicsom jelentős öntözést igényel. Valószínű, hogy a jövőben több vízre lesz szükség a jövedelmező termelés fenntartásához. Ennek fontos következményei vannak, mert a víz olyasmi, ami ezen országok több régiójában a jövőben egyre kevésbé lesz elérhető a mezőgazdaság számára. A magasabb hőmérséklet felgyorsítja a növények növekedését, ami lerövidíti a termés érési idejét, és csökkenti a hozamokat. Minden növénynek van egy, az érés szempontjából optimálisnak tekinthető hőmérséklete. Efelett felgyorsulnak az öregedési folyamatok, amelyek negatív hatással vannak a termésre. Az ipari paradicsom termesztésének prognosztizált életképessége minden régióban más és más” – teszi hozzá Cammarano. 

„Úgy tűnik, hogy a hűvösebb régiók, mint például Kína és Kalifornia északi részei fognak profitálnak a hőmérséklet emelkedéséből, és versenyelőnyre tehetnek szert. A modellek szerint Kínát érinti majd legkevésbé a melegedés, Kaliforniát és Olaszországot viszont igen kedvezőtlenül érintik majd az előre jelzett környezeti változások”.

Óriási gondokat jósolnak a paradicsomnak

A tanulmány előrejelzései szerint az éghajlatváltozás nagy problémát jelent a paradicsomfeldolgozó ipar számára, a következő 30 éven belül például Olaszország már nem lesz képes paradicsomot termelni. Ez problémát okoz az iparág ellátási láncában, más régiókból kell majd paradicsomot beszerezniük. Ez logisztikai szempontból is gondot okoz, mind a költségeket tekintve, mind pedig a szállítás során kibocsátott szén-dioxid miatt.

Dr. Cammarano hozzátette: “A tanulmány azt mutatja, hogy még kisebb mértékű felmelegedés is elég ahhoz, hogy a paradicsomtermesztésre alkalmas fő területek megváltozzanak. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a rugalmas paradicsomtermesztés és értékláncok kialakítása során figyelembe kell venni a jövőbeli éghajlati változásokat.”

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás