Hirdetés
Burgonya: igen sokféle kártevő dézsmálja – fel kell készülni a védelemre ellenük
A burgonyának több állati kártevője van, talán a legjelentősebb a Mexikóból származó – az amerikaiak révén elterjedten kolorádóbogárnak „becézett” – melegigényes burgonyabogár. Tápnövénye még a burgonya mellett a tojásgyümölcs és a paradicsom.
Hazánkban először 74 évvel ezelőtt, 1947-ben Héderváron találták meg. Bogár alakban a talajban telel, zömmel 10-15 cm mélyen, laza talajon pedig 20 cm-nél mélyebbre is lehúzódik. Évente két nemzedéke van, de a nemzedékek összefolynak. Az áttelelő bogarak tavasszal, március végétől május végéig jelennek meg.
A burgonyabogarak eleinte csak vándorolnak, a tojásrakás május végén kezdődik. A bogár a tojásokat csoportosan helyezi el a burgonya leveleinek fonákjára. A tojásból kikelve 4 lárvastádium alatt fejlődik ki a burgonyabogár.

A bogár a leveleket karéjozza, súlyos esetben tarrágást okoz – figyelmeztet a magyarmezogazdasag.hu cikke.
Védekezés
A burgonyabogár ellen a burgonya kezdeti fejlődését elősegítő helyes agrotechnikával és tápanyagellátással, a burgonyafélék családjába tartozó gyomok irtásával védekezhetünk.
Fátyolka
A lárvák hámozgatnak, az idősebbek lyukat rágnak. A kifejlett lárvák a talajba húzódnak, bábkamrát készítenek maguknak, és néhány nap múlva bábbá alakulnak. Természetes ellenségei a tojást és lárvákat ragadozó poloskák, az imágókat futóbogarak, madarak (fácán, fogoly) fogyasztják.
Levéltetvek a burgonya levélfonákján
A kémiai védelem a fiatal lárvák ellen a leghatékonyabb, ezért május végén, június elején az első lárvanépesség ellen javasolt permetezni. Második védekezésre az új nemzedék imágói ellen kerül sor rendszerint június végén, július elején. Az időjárási viszonyoktól függően szükségessé válhat újabb védekezés július végén, augusztus elején a második nemzedék lárvái ellen rovarölő szerekkel.

A burgonyán több levéltetűfaj károsíthat, a gyakorlatban a legtöbb gondot a zöld őszibarack-levéltetű és a sárga burgonya-levéltetű okozza.
A levélfonákon, illetve a hajtásokon szívogató levéltetvek erős fertőzöttség esetén akadályozzák a növény fejlődését a növényi nedvek elvonása által.
Jelenlétük főleg vetőburgonya-termesztéskor veszélyes
E kártételüknél sokkal nagyobb jelentőségű a vírusbetegségek terjesztése, ezért jelenlétük főleg vetőburgonya-termesztéskor veszélyes. A szárnyas alakok betelepedése az állományba már májusban megkezdődhet. A szárnyatlan alakok felszaporodása kedvező időjárás esetén június–július folyamán történhet. A hőségnapok beköszöntével, július közepére általában befejeződik a tömegszaporodás.
Védekezés
A védekezés alapja, különösen vetőburgonyában, a kártevő korai felismerése. A szárnyasok betelepülését sárga tálcsapdákkal, valamint az állomány gyakori szemlézésével állapíthatjuk meg.
A vírusfertőzés megakadályozása céljából a gyommentes környezet, a gyomirtás nagyon fontos.
A levéltetvek elleni kémiai védekezést már az első egyedek megjelenésekor meg kell kezdeni. Általában elegendő a levéltetvek elleni védekezést a burgonyabogár elleni permetezéssel egy menetben és azonos rovarölő szerrel végezni. Ebben az esetben a mindkét károsító ellen hatékony szereket ajánlott választani.
Meg kell még említeni a burgonya gyökerét és gumóit károsító drótférget, a pattanóbogár lárváját, valamint a pajorokat is (mint például a cserebogárpajor).
Ellenük szükség esetén talajfertőtlenítéssel tudunk védekezni. A cserebogarakat csapdázással össze lehet fogni, így a talajban gyökeret rágó lárvák nem tudnak évekig károsítani.
Biomódszerekkel gyéríthetjük
A krumplibogarat úgy ritkíthatjuk a legegyszerűbben, ha hajnalban összefogdossuk őket, vagy a tyúkokra bízzuk ezt a munkát, ha tartunk baromfit a kertben. Először az áttelelt bogarak keresnek maguknak táplálékot, amit a földön gyalogolva közelítenek meg, ritkán röpülnek. Ezért alaposan megnehezíthető a dolguk, ha a burgonyaágyásokat az előző évitől minél messzebbre alakítjuk ki. Az őszi és tavaszi kapálással is csökkenthetjük a jelenlétüket.
Ugyancsak hatékony, ha a sorközöket és körben az ágyást szalmával takarjuk, mert az megnehezíti a bogár mozgását, és kedvező mikroklímát teremt a lárvákat szívesen fogyasztó futóbogaraknak.
A korai betelepedés meggátlására alkalmas még az úgynevezett bogárfogó árok, amit az ágyás körül, 45 fokos dőlésszögű parttal kell kialakítani, és műanyag fóliával lehet kibélelni. A belegyalogoló bogarak zöme nem tud kimászni belőle. Ide rázhatjuk le a már burgonyára jutott kártevő bogarakat és lárvákat is.
A használható rovarölő szerek
Burgonyánál három, kiskertben is használható rovarölő szert vethetünk be, kettő közülük gyakorlatilag azonos: a Coragen és a Corprima 20 SC hatóanyaga a klórantraniliprol, adagjuk 2 ml 10 liter vízhez. Egy tenyészidőben kétszer szabad használni, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő 28 nap.
A Laser Duplo II. kategóriájú rovarölő szer, hatóanyaga a spinozad. Adagja 2-2,5 ml 10 liter vízhez, és egy tenyészidőben háromszor szabad használni. Élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 14 nap.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés