Meghozta az eredményét a szervezés, az utcai járőrözés és a széleskörű együttműködés a Komárom-Esztergom vármegyei Tatán. Többek között a petárdastop hatása miatt is kitartott az Öreg-tavon pihenő több ezer vízimadár túlnyomó többsége. A becslések szerint az állatok mintegy 80 százaléka a vízen maradt szilveszterkor is. A tavon éjszakázó vadludak száma még növekedett is, mert a tóra az évzáró éjszaka során újabb madárcsapatok érkeztek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Helyi Csoportja írt arról, hogy Tata jól „vizsgázott” szilveszterkor, hiszen a város nagy része nyugodt és csendes volt. Inkább csak távolabbról, a tilalmi zóna határain, illetve a szomszéd településeken fellőtt tűzijátékok robaja hallatszott át. Míg a környező településeken már kora este megkezdődött a szokásos tűzijáték és a hanghatások sora, addig Tatán az éjfél előtti órákban csak elvétve hallatszott néhány illegális petárda és tűzijáték hangja.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Helyi Csoportja írt arról, hogy Tata jól „vizsgázott” szilveszterkor, hiszen a város nagy része nyugodt és csendes volt, a vadludakat nem zavarta a fény és a zaj - Fotó: MME
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Helyi Csoportja írt arról, hogy Tata jól „vizsgázott” szilveszterkor, hiszen a város nagy része nyugodt és csendes volt, a vadludakat nem zavarta a fény és a zaj - Fotó: MME

Figyelem, ellenőrzés és járőrözés a vadludak nyugalma érdekében

A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Tata Város Önkormányzata, az Által-ér Szövetség, a rendőrség, a polgárőrség és az előzetesen regisztrált önkéntesek széleskörű részvételével már december 31-én délután megkezdődött az Öreg-tó környékén a járőrözés. Estétől pedig a város teljes területén szolgálatot teljesítettek. 

Az intenzív jelenlétnek és a szervezettségnek köszönhetően számos helyről sikerült távozásra késztetni a tűzijátékozni szándékozókat. A járőrök több helyen tetten értek tűzijátékot használókat, és figyelmeztették őket, hogy tiltott helyen próbálkoznak. Néhány helyszínen rendőri intézkedésre is szükség volt. Sajnálatos, hogy egy-egy utcában, kertben a személyes jelenlét ellenére is eldördült pár tűzijáték, de ezen helyszínek többségét is elhagyni kényszerültek a tilosban járók a járőrök jelenléte miatt.

Összesen 20 alkalommal intézkedtek a szolgálatban részt vevő hatóságok. Több közigazgatási eljárást a rá következő napokban indítottak meg.

Több szervezet és több tucat ember összefogása hozta meg az eredményt Tatán - Fotó: MME
Több szervezet és több tucat ember összefogása hozta meg az eredményt Tatán - Fotó: MME

A program részletei

Az először kezdeményezett „Csendes szilveszteri séta a vadludakért” nevű program igen népszerűnek bizonyult, a késő éjszakai időpontban 65-en vettek részt rajta az Öreg-tó partján. Őket a szervezők pogácsával, valamint pezsgővel kínálták, a jó hangulatú sétán szakvezető gondoskodott arról, hogy a résztvevők érdekes információkkal gazdagodjanak a vadludakról és a tavon telelő más vízimadarakról. A közös séta sikerét látva a kezdeményezők 2024-ben is megszervezik ezt az eseményt. Összességében 2023 szilvesztere Tatán csendes és eredményes volt  - fogalmaztak.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás