Újabb lélektani határ alá csökkent az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy augusztusban kevesebb mint 20 százalékra mérséklődött az élelmiszerek drágulása. Erre mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által ismertetett inflációs adatokra reagálva. A múlt hónapban is folytatódott az infláció január óta tartó lassulása. Az élelmiszerár-stopok augusztus eleji kivezetése minimálisan éreztette hatását a bolti árak alakulásában, amelyben most lett tetten érhető a sertéspiacon év elején végbement drágulás is.

A múlt hónapban egy átlagos bevásárlás 19,5 százalékkal került többe, mint 2022 azonos időszakában. Júliusban éves összehasonlításban még 23,1 százalék volt az élelmiszer-infláció mértéke. Hónapról hónapra vizsgálva azonban nőtt a drágulás mértéke, igaz csak 0,3 százalékkal - írta az MBH elemzése.

Újabb lélektani határ alá csökkent az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy augusztusban kevesebb mint 20 százalékra mérséklődött az élelmiszerek drágulása - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
Újabb lélektani határ alá csökkent az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy augusztusban kevesebb mint 20 százalékra mérséklődött az élelmiszerek drágulása - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Árstop és változó tényezők

 „Ez főként két tényezőnek tudható be” – mondta Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szenior elemzője. „Minimális ugyan, de volt hatása az élelmiszerár-stopok kivezetésének, hiszen az árstopos termékek alapára egyes esetekben 15-20 százalékkal lett magasabb egyik hónapról a másikra”. Emellett pedig „most ért a boltokba” a sertéspiacon már az év elején kialakult árszint. 

„A vágósertés ára 30-40 százalékkal magasabb az előző évinél. Ez az árváltozás persze nem fog egy az egyben megjelenni a bolti árakban, nem kell a sertéshús árának ilyen mértékű növekedésére számítani. A havi áremelkedés viszont így is 7 százalékos volt ebben a termékkörben” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy az élelmiszerárak átlagosan 0,3 százalékos havi emelkedése semmiképp sem nevezhető érdeminek. 

„Üdítő kivétel” Héjja Csaba szerint a finomliszt bolti ára, amely augusztusban a terménypiacon év eleje óta alacsony árkörnyezet hatására és az árstop kivezetése ellenére 15-20 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Havi összehasonlításban szintén csaknem 10 százalékkal lett olcsóbb a tojás, emellett folytatódott a tejtermékek árában az év eleje óta tartó havi 2-4 százalékos csökkenés. „Jó hír továbbá, hogy sokunk kedvence, a kávé 1,7 százalékkal lett olcsóbb a boltokban” – mondta a szakértő.

Az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari szakértői kiemelték, annak ellenére, hogy havi alapon összességében némileg drágultak az élelmiszerek, továbbra is nagy biztonsággal azt valószínűsítik: éves összevetésben 2023 végére egy számjegyű lesz az élelmiszer-infláció.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió statisztikai hivatala által összeállított élelmiszer-inflációs mutatót tekintve Magyarországon a második legalacsonyabb a drágulás hónapról hónapra vizsgált mértéke: idén eddig átlagosan 0,2 százalék. 

Az elemzők várakozásai szerint éves összevetésben 2023 végére egy számjegyű lesz az élelmiszer-infláció
Az elemzők várakozásai szerint éves összevetésben 2023 végére egy számjegyű lesz az élelmiszer-infláció

Magyarázatként hozzáfűzték: 

„Ugyan a drágulás az előző év azonos időszakához viszonyítva még mindig a legmagasabb Európában, az évközi folyamatok kiemelten kedvező irányba mutatnak, azaz hónapról hónapra érezhetően kisebb terhet jelent a bevásárlás”.

Idén Magyarországon – és általában a világban – nagyobb mennyiségű termésre lehet számítani a gabonákból és az olajos magokból, mint tavaly, amellett, hogy 5-10 százalékkal esik a forgalom a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben. 

Ilyen az átlagos havi élelmiszerár-változás az Európai Unió tagállamaiban az idén
Ilyen az átlagos havi élelmiszerár-változás az Európai Unió tagállamaiban az idén

„Tehát a terményárakban, ami a bolti árak alapját jelenti, nem várható emelkedés. Így előbb-utóbb a termékek lényegesen alacsonyabb áron kerülnek ki a boltok polcaira. A legnagyobb csökkenést ugyanaz a termékkategória fogja mutatni, amelyik tavaly a leginkább drágult: a tej és a tejtermékek köre. A hazai tejfelvásárlási ár júliusban újabb mintegy 5,5 százalékos csökkenés után kilogrammonkénti 153,17 forintra esett vissza. Ez január óta csaknem 30 százalékos esés, ami előbb-utóbb be fog épülni a bolti árakba” - fogalmaztak az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás