Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a fiatal bika termelői ára 752 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2021 áprilisában, ami 4,6 százalékos csökkenést jelent 2020 azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágóüsző ára 6,5 százalékkal, a vágótehéné 8,5 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az Egyesült Államok marha- és borjúhúskivitele 3,5 százalékkal növekedett 2021. január–márciusban 2020 azonos időszakához képest. Megnéztük, mit érdemes tudni a húspiac alakulásáról.

Az USA élő szarvasmarha exportja 79 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, a fő célpiacra, Kanadába 78 százalékkal több élő állat került. A marha- és borjúhúsbehozatal 10 százalékkal, élőszarvasmarha-importja 9,7 százalékkal csökkent ugyanekkor. A főbb beszállítók Mexikó és Kanada voltak. Az USDA adatai szerint az Egyesült Államokban a bika ára 4,08 dollár (USD)/kilogramm hasított hideg súly volt 2021 márciusában, 1,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - írta az AKI PÁIR.

A szarvasmarha húspiac folyamatait ismertette az AKI PÁIR
A szarvasmarha húspiac folyamatait ismertette az AKI PÁIR

Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve 58 százalékkal emelkedett 2021 áprilisában az előző év azonos hónapjának átlagárához képest. A Brazil Marhahúsexportőrök Szövetségének (ABIEC) adatai szerint Brazília marhahúskivitele 560 ezer tonna volt 2021 január–áprilisában, 2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Kínába 250 ezer tonna brazil marhahús került, ami 23 százalékkal több a 2020 ugyanezen időszakában szállított volumennél. További nagy célpiac volt Hongkong (79,5 ezer tonna), az Európai Unió (28,5 ezer tonna) és Chile (25,6 ezer tonna).

A Földművelésügyi, Állattenyésztési és Halászati Minisztérium (Minagri) adatai szerint Argentínában a szarvasmarha ára argentin pezóban kifejezve 78 százalékkal volt magasabb 2021 márciusában az előző év ugyanezen hónapjához viszonyítva, és 5,4 százalékkal emelkedett az előző hónap átlagárához képest. A marhahústermelés 2,6 százalékkal 709 ezer tonnára csökkent 2021 első három hónapjában 2020 hasonló időszakához viszonyítva. A marhahúskivitel 17,2 százalékkal 207,5 ezer tonnára emelkedett ugyanekkor. A legnagyobb célpiacra, Kínába 21 százalékkal csökkent az export a vizsgált időszakban.

Húspiac az Európai Unióban

Az Európai Bizottság adatai szerint a közösség (EU27) 107 ezer tonna élő szarvasmarhát és marhahúst értékesített a nemzetközi piacon 2021. január–februárban, 5,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban (az adat nem tartalmazza az Egyesült Királyságba irányuló kivitel mennyiségét). A legnagyobb piacok Izrael (7,5 ezer tonna) és Ghána (7,3 ezer tonna) voltak. A Ghánába szállított mennyiség csaknem 10 százalékkal, az Izraelbe kerülő 1 százalékkal csökkent.

Az unió élőmarha- és marhahúsimportja 19 százalékkal 51,5 ezer tonnára emelkedett 2021. január–februárban a 2020 azonos időszakában beszállított menynyiséghez képest (az adat nem tartalmazza az Egyesült Királyságból származó mennyiséget). A behozatal 87 százaléka Brazíliából, Argentínából és Uruguayból származott. Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,74 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2021 márciusában, 4,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 5,4 százalékkal, az üsző „R3” ára 3,8 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban.

Ilyen a húspiac Magyarországon

A KSH adatai alapján Magyarország élőmarha-exportja 51 százalékkal emelkedett 2021. január–februárban 2020 hasonló időszakához képest. A főbb partnerek Ausztria, Spanyolország és Horvátország voltak. Magyarország élőmarha-importja 2 százalékkal nőtt az idei év első két hónapjában a tavalyi év azonos hónapjában beszállított mennyiséghez képest. Az élő szarvasmarha 43 százaléka Romániából és Hollandiából származott. A marhahúsexport mennyisége 16 százalékkal, értéke 17 százalékkal mérséklődött ugyanekkor. A marhahúsimport volumene 26 százalékkal, értéke 10 százalékkal csökkent. Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2021 január–márciusában a szarvasmarha vágása élősúlyban 11 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Az összes vágás 66 százalékát adó tehenek vágása 12 százalékkal, a bikáké 13,7 százalékkal, az üszőké pedig 6,3 százalékkal csökkent.

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a fiatal bika termelői ára 752 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2021 áprilisában, ami 4,6 százalékos csökkenést jelent 2020 azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágóüsző ára 6,5 százalékkal, a vágótehéné 8,5 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. A KSH adatai szerint a marharostélyos fogyasztói ára 6 százalékkal nőtt 2021 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás