Kritikus ponthoz érkezett a hazai agrárium, jelenleg ugyanis egy szem kukorica-vetőmag drágább mint egy forint, ami egyértelmű jelzés arra, hogy a termelékenység és a költségek kontrolját még az eddigieknél is sokkal komolyabban kell venni. Ehhez pedig képzett agrárgépészekre van szükség. Erről, nomeg a mezőgazdasági ágazatot érintő egyéb kihívásokról beszélt Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője a cég bajai központjában tartott sajtóeseményén.

Ahogy életünk minden területe, a mezőgazdaság is nehézségekkel terhelt, amik közül a költségek folyamatosan és jelentős növekedése a legsúlyosabb, de emellett meg kell küzdeni az euró árfolyamának kedvezőtlen változásával, a szállítási láncok akadályoztatásával, valamint a belsőégésű motorok kivezetésének igényeével és ezzel részben összefüggésben a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének kérdésével.

Mindez azt eredményzte, hogy jeenelg egy szem kukorica-vetőmag immár több mint egy forintba kerül, ami egyértemű jel arra, hogy a költségek kezelését és a termelékenységet a korábbiaknál is sokkal egyértleműbben a fókuszba állítsuk. És pontosan ezért van szükség képzett agrárgépészekre, mert az ő munkájuk minősége nagyban befolyásolja ezt. Rajtuk műlik, hogy jó helyre kerül-e a vetőmag, lesz-e belőle egész cső, vagy rossz helyre jut, nem kap megfelelő műtrágyát, csapadékot, így a hozamok elmaradnak a remélttől – mondta Harsányi Zsolt, tulajdonos-ügyvezető az újságíróknak tartott előadásában.

A mezőgazdasági és építőipari-gépkereskedelemmel és bérbeadással foglalkozó cégcsoport nettó árbevétele 2021-ben 104 milliárd volt, idén pedig ez az összeg meghaladja a 140 milliárdot is. A növekedés egyik oka, hogy sokan az erősödő infláció miatt előrehozták a gépvásárlásaikat.

A helyzet nem könnyű, a külső gazdasági, illetve háború következtében kialakult ellátási nehézségek ezen a piacon is erőteljesen jelentkeznek. A problémák enyhítésére, az AXIÁL folyamatosan beruházásokat hajt végre, fejleszti telephelyeit, valamint raktárrendszereit, hogy gyorsítsa az alkatrészellátást.

Ebbe a folyamatba illeszkedik a november 29-én Felsőzsolcán átadott új telephely, valamint a december 5-én hivatalosan is üzembe helyezett bajai mobilműhely is. Jövőre a székesfehérvári, a szolnoki és a pécsi bázis bővítését tervezik.

Ezen túl a fiatal szakemberállomány biztosítása érdekében a cégcsoport törekszik a fiatalok, a pályaválasztás előtt állók megszólítására, mert az AXIÁL Kft. vezetője szerint az agrárszektor jövőjének kulcsa a fiatalok kezében van. Éppen ezért küldetésének érzik az agrárgépészképzés támogatását.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás