A KITE és a Kimitec közös útja 10 évvel ezelőtt kezdődött. Már az első találkozás során kiderült, hogy a két cég érdekei közösek. A spanyol vállalat kereste az utat a földrajzi terjeszkedéshez, a KITE pedig mindig nyitott az innovatív, a fenntarthatóságot is szem előtt tartó vállalatokkal való együttműködésre. Ugyanakkor a Kimitec kellően innovatív képet mutatott ahhoz, hogy a KITE – mint piacvezető agrárintegrátor – eredményesen vezethesse be az akkor még szinte ismeretlen vállalatot a magyar piacra, eljuttatva termékeit a hazai gazdákhoz.

A Kimitec spanyol székhelyű biotechnológiai multinacionális vállalat, biopeszticidek, biostimulátorok és probiotikumok kutatásával, fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozik, alternatívát kínálva a vegyi úton szintetizált termékek mellett. A mezőgazdasági termelés középpontjába a fogyasztók egészségét és a környezet tiszteletét helyezte. Ma a világ több mint 94 országában van jelen, leányvállalatokkal pl. az USA-ban, Brazíliában, Latin-Amerikában és Kínában.

A Kimitec Kutató és Fejlesztő Központja

Egyedülálló fejlesztési eljárásai nemcsak megkülönböztetik más vegyi és biotechnológiai vállalatoktól, hanem ez sikerük alapja is. Kutatási modelljük lehetővé teszi számukra, hogy a különböző helyszíneken dolgozó szakértőktől összegyűjtött információkat összekapcsolják a kutatás-fejlesztéssel és a szabályozási sajátosságokkal, így szélesebb körű információkat kapnak a valós piaci igényekről.

Egy másik megkülönböztető szempont a gyógyszerészeti kutatásoknál alkalmazott módszerek adaptálása a biopeszticidek kutatásában. Ez a platform négy, természetes forrásból származó anyagok és molekulák kombinációján alapul: ezek a növényi kivonatok, a mikrobiológia, a mikroalgák és a ‘zöldkémia’.

 „Célunk azonban nem csak a természetes eredetű termékek szállítása, hanem olyan megoldásokra is törekszünk, amelyek ugyanolyan hatékonysággal működnek, mint a szintetikusan előállítottak, megszüntetve azt az előítéletet, ami a természetes eredetű termékeket övezi” - mondta Felix Garcia a Kimitec cégvezetője.

A cég fő stratégiai irányvonala: két lépéssel a piac előtt járni a kutatás-fejlesztés és az innováció területén. Erről tesz tanúbizonyságot a 2019-es évben átadott MAAVI Center, mely Európa legnagyobb biostimulátorokkal és biológiai megoldásokkal foglalkozó kutatás-fejlesztési központja.

A KITE fejlesztői csapatának 2012–ben – egy szakmai út keretein belül - lehetősége volt mélyebben betekinteni a Kimitec portfóliójába, gyártástechnológiájába és jövőbeni terveibe. E látogatás is megerősítette azt a - már korábban meghozott - vállalati stratégiai döntést, miszerint a KITE elkötelezett a környezetkímélő, biológiai úton előállított termékek portfolióba állítása mellett.

A közös munka első eredménye az egyszerűbbnek mondható, de a magyarországi piacon egyedülálló összetétellel rendelkező, lombtrágyák forgalomba hozatalát jelentette 2013-ban, az igazi áttörés azonban a Dell’ Agro Plus szántóföldi kultúrákra történő adaptálása volt. A Kimitec korábban főleg a kertészeti kultúrákra koncentrált, a KITE–vel való együttműködés azonban fókuszba helyezte a szántóföldi szegmenst is.

A Dell’ Agro Plus a biostimulátorok legújabb generációjának tagja, talajon és levélen keresztül egyaránt hatékony, flexibilis kijuttatási lehetőséget biztosítva a gazdáknak.

Hazánkban a Dell’ Agro Plus kertészeti kultúrákban 2014-ben, szántóföldi kultúrákban pedig 2015-ben kapta meg engedélyokiratát. A termék adaptációjában a KITE Zrt. volt az első világon, aki a Dell’ Agro Plus-szal a kertészet mellett a szántóföldi felhasználás felé mozdult. Ebben az esetben tehát teljes mértékben közös technológiai fejlesztésnek vagyunk tanúi. Ennek köszönhetően mára a Dell’ Agro Plus többszázezer literes mennyiségben kerül felhasználásra a KITE Zrt. partnereinél és járul hozzá termesztéstechnológiai sikereikhez kertészeti és szántóföldi kultúrákban egyaránt.

Természetesen a piaci bevezetés itt nem áll meg, a Dell’ Agro Plus-t további biostimulátor típusú termékek követik. A Rhyzo Plus és a Batallon ez év tavaszán kerül kereskedelmi forgalomba, egyedi termékjellemzőivel köszönhető hatásuknak a palántázást és ültetést követő időszakban nyújt segítséget a nagyobb értékű kertészeti kultúrákban.

A Kimitec nem állt meg a lombtrágyák és biostimulátorok terén, folyamatosan kutatja az ígéretesebbnél ígéretesebb, növényi kivonatokon alapuló biopeszticideket. Ebben a munkában a KITE Zrt. világszinten is kiemelt partnere a Kimitec-nek, folyamatosan teszteli a termékújdonságokat a Derecskei Kísérleti Kertészeti Telephelyén és szántóföldi partnergazdaságaiban egyaránt. Így már a termékfejlesztés korai szakaszában a KITE Zrt. be tud kapcsolódni a Kimitec fejlesztési folyamatába és más országokkal szemben nagyobb mennyiségű adathoz jut közvetlenül a piaci bevezetés előtt.

A KITE Zrt. Innovációs Központja

A két cég között az agronómiai input vonalon tehát egyedülálló együttműködés van, amelyhez az is kellett, hogy azok jövőbeni céljai egy irányba mutassanak. A Kimitec olyan stabil partnert keresett, aki nyitott az innovációra, illetve képes a piacot befolyásolni és ezt a KITE Zrt.-ben megtalálta. A KITE Zrt. pedig olyan beszállítókat keres, akik a jövőbe tekintve folyamatosan képesek a megújulásra annak érdekében, hogy a rohamosan változó technológiai újításokat adaptálni tudják, sőt meghatározzák azokat. A sajtóközleményt Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatójának gondolatával zárjuk: „Az elkövetkezendő 10 évet véleményünk szerint a kémiai növényvédő szerek biológiai alternatívái fogják meghatározni, úgy véljük, hogy jelenleg ebben globális szinten a Kimitec személyében a legjobb partnerre találtunk. Tekintettel arra, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység a KITE Zrt. és a Kimitec életében is kiemelkedő szereppel bír, a következő évek feladata, hogy erőforrásaik összehangolásával olyan termékek és technológiák bevezetésében működjünk együtt, amelyekkel meg tudunk felelni a jövő kihívásainak, növelve a magyar gazdák versenyképességét.”

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás