Hirdetés
Eldőlt idén fehér lesz-e a karácsony
Kedden a látási viszonyok javulnak, zsugorodik a rétegfelhőzet, de főként az Északi-középhegység tágabb térségében és kisebb körzetekben máshol is tartósan borult, párás marad az idő, az ország más részein túlnyomóan derült lesz az ég. A borult tájakon szitálás, ónos szitálás előfordulhat. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 12, a tartósan borult, párás részeken 0 és +5 fok között valószínű. A magasabban fekvő tájakon enyhébb lehet az idő.
Szerdán a hajnalra képződött köd, illetve rétegfelhőzet napközben fokozatosan zsugorodik, de maradnak tartósabban borult, párás részek. Eközben északnyugat felől frontális felhősáv érkezik, amelyből gyenge, szitáló eső helyenként előfordulhat. Az északnyugatira forduló szelet több helyen élénk, elsősorban az Észak-Dunántúl magasabban fekvő részein erős, olykor viharos lökések kísérik. A hajnali -6, +2 fokról délutánra 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet - prognosztizálja az OMSZ.

Csütörtökön gyakran megnövekszik a felhőzet, így nagyobbrészt erősen felhős időre van kilátás. Gyenge eső napközben is előfordulhat, majd estétől jobban növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, estétől meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet -6 és +2, a csúcsérték 2 és 9 fok között alakul.
Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű. Több helyen előfordulhat eső, zápor, főként a hegyekben átmeneti vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a délnyugati, majd az északnyugati szél. Hajnalban általában -2, +6, délután 5, 10 fokot mérhetünk.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult időben lesz részünk. Több helyen várható csapadék, nagyobb eséllyel esőre számíthatunk. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat a nyugatias szél. A hajnali -3, +4 fokról 4 és 11 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Elszórtan előfordulhat csapadék (nagyobb eséllyel eső). Több helyen lesz erős, néhol viharos a nyugatias szél. A hajnali -2, +6 fokról délutánra általában 7 és 12 fok közé melegszik fel a levegő.
Az aktuális előrejelzések alapján nem lehetünk optimisták. A számítógépes modellek azt mutatják, hogy karácsonyig minimális a hóesés és így a fehér karácsony esélye. Egy kifejezetten enyhe, nagyon változékony, tél végi-tavasz eleji időjárásra van inkább kilátás, bár a szentestéig még egy szűk hét hátra van, így akár változás is lehet.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés