A Global Market Insights előrejelzése alapján a 2018-ban 4 milliárd dolláros precíziós mezőgazdasági piac éves átlagos 15 százalékos növekedéssel 2025-re meg fogja haladni a 12 milliárd dollárt is. A mezőgazdaság a történelem során mindig kiemelten fontos volt és ez most is így van: 2018-ban a globális bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékát adta az agrárium. Az emberiség élelemmel való ellátása és a környezetre gyakorolt negatív hatások csökkentése a legfontosabb feladatok közé tartozik, amit az mezőgazdasági szakembereknek meg kell oldaniuk a következő években.

A Föld lakossága dinamikusan közelíti a 8 milliárd főt, az ENSZ tanulmánya szerint 2050-re több, mint 9 milliárdan élnek majd a bolygón, a századfordulón pedig ez a szám meghaladhatja a 11 milliárdot. Az éghajlatváltozás és a mezőgazdaság szoros kölcsönhatásban áll egymással és a jelenlegi statisztikák nem túl kedvező jövőképet vázolnak. A mezőgazdaság, az erdészet és a földhasználat együttesen az üvegházhatású gázok kibocsátásának körülbelül 25 százalékáért felel. A globális felmelegedés pedig negatívan hat vissza a csökkenő termőföldeken, terméshozamokon keresztül. Így várhatóan a jelenleginél több embert kell élelemmel ellátni kisebb megmunkálható földterületen - írta a Világgazdaság.

Komoly pénz és remek jövő a John Deere agrártechnológiai újdonságai számára - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kölesd
Komoly pénz és remek jövő a John Deere agrártechnológiai újdonságai számára - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kölesd

Helyspecifikus gazdálkodás

A kialakult helyzetben jelentős segítséget nyújt a technológiai fejlődés, amely a precíziós gazdálkodásban ölt testet. A mezőgazdaság digitalizációjának köszönhetően korábban nem látott mennyiségű digitális adat (hozamtérképek, GPS-irányítási rendszerek, NDVI-felvételek, talajvizsgálati eredmények és következtetéseik) áll rendelkezésre, ami komoly segítségére van a gazdáknak a magasabb terméshozam és a költségcsökkentés elérésében. A precíziós gazdálkodás alapja a pontos navigáció, a gépek automatikus vezérlése és a helyspecifikus megoldások alkalmazása.

5 éves John Deere felülteljesítés a precíziós technológiákban

A John Deere a technológiai fejlettségének köszönhetően vezető szerepet tölt be a precíziós gazdálkodás területén. Az amerikai vállalat 5 éves időtávon markáns felülteljesítést mutat a mezőgazdasági szektor szereplőihez képest. Ezt a felülteljesítést támogathatja a továbbiakban a precíziós gazdálkodás szélesebb körben történő elérése, a szenzorokkal ellátott járművek és a kapcsolt szoftverek értékesítése, ami tovább javíthatja a vállalat eredményességét.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás