Hétfőn északnyugat felől front érkezik, amely főleg a Dunántúlon felszakítja a felhőzetet, mögötte pár, az Alpokalján több órára kisüt a nap. Az ország délkeleti felén azonban egész nap kitart a borult, párás, helyenként tartósabban ködös idő. A borult, párás részeken szitálás, északnyugaton kisebb eső is lehet. A naplementét követően gyors ütemben növekszik a ködhajlam. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 9 és 15 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon számíthatunk a magasabb értékekre. Késő estére 4 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Hétfő estétől nagy területen pára, köd képződik, de az északnyugati részeken derült maradhat az idő. Csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szél nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9 fok között várható - prognosztizálja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Várható hőmérséklet november 7-én

Kedden tartósabban borult, párás, ködös, illetve kevésbé felhős, napos területek is lesznek. Szitálás néhol előfordulhat. A déli, délkeleti szél főleg az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. Kora délután a borult területeken 9, 12, a napos vidékeken 13, 17 fok valószínű.

Szerdán tartósabban borult, párás, ködös, illetve fátyolfelhős, napos területek is várhatók. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 9 fok között alakul, kora délután a borult tájakon 9, 12, a kevésbé felhős körzetekben 13, 18 fokot mérhetnek.

Csütörökon éjjel sokfelé lesz köd és rétegfelhőzet, reggeltől vastagabb frontfelhőzet is érkezhet északnyugat felől, amely nappal tovább vonul délkelet felé. Mögötte délután, este északnyugati irányból szakadozik, csökken a felhőzet, de főként a keleti, északkeleti megyékben maradhatnak borult, párás területek. Helyenként szitálás, majd többfelé eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 3, 10, kora délután a borult, párás, illetve csapadékos vidékeken 9, 12 fok között valószínű, de délkeleten 13, 16 fokot is mérhetnek.

Pénteken általában közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északi, északnyugati szél. Hajnalban 0, +8, kora délután 9, 14 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Hétvégén nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső, zápor és némi szél. A minimum-hőmérséklet 0 és +8, a maximum 7 és 14 fok között valószínű.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás