Hirdetés
Fél mázsa halat lopott, biciklivel vitte el a hortobágyi orvhalász
Több mint fél mázsa halat akart ellopni egy férfi a Hortobágyi-halastóból. Biciklin akarta hazavinni a zsákmányt, de a rendőrök tetten érték. Beismerő vallomást tett, eljárás indult ellene.
Az egyik hortobágyi tavon próbált szerencsét egy férfi, akit illegális halászat után értek tetten a kifogott halakkal. A természetvédelmi őröknek tűnt fel a kerékpárját toló férfi, akit megállítottak, ellenőriztek. Az őrök értesítették a rendőröket. A rendőrségi felvételen látszik, hogy a rendőrök azt hálót is lefoglalták, amellyel az orvhalász a halastóból kiemelte a zsákmányt. A Hortobágyon nagy területen nevelnek halat, így fokozottan ki vannak téve a tolvajoknak - olvastuk az atv.hu-n.

"Tavaly volt egy ilyen a balmazújvárosi tóegyésgénél. Ott megfogtuk az elkövetőket, Ők kerékpárral voltak, meglett a háló is, amivel dolgoztak és a kerékpárok is. Kihívtuk a rendőrséget és akkor elvitték őket." - mesélte Zavaczki László, halőr.
A hortobágyi legnagyobb halgazdaság egyik vezetője azt mondta, hogy több mint 3000 hektáron nevelnek halat. Mindent megtesznek, hogy megóvják az értékeiket. Itt is akadnak próbálkozók.
"A tolvajlások főleg azokra a csúcsidőszakokra tehetjük, amikor a halakat zsúfoltan, a karácsonyra felkészülve kisebb halastavakba tesszük, viszont a XXI. század vívmányainak köszönhetően végig kameráztuk a sarkalatos pontokat." - fejtette ki Pásztor Róbert.
Az orvhalásznál talált eszközöket és a halakat, köztük egy 17 kilós harcsát is lefoglalták, a férfi ellen, aki beismerte a tettét, eljárást indítottak.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés