Továbbra is Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A testület vezető tisztségére 2007-ben kinevezett agrárszakember 2028-ig látja el az elnöki teendőket. A szövetség alelnökei Cs. Nagy István, Mátrai Tibor és dr. Vida Gyula lettek. Az újraválasztott Takács Géza a partnerkapcsolatokról elmondta, több vetőmag szövetséggel is együttműködnek és a szövetség aktívan bekapcsolódik a nemzetközi vetőmagszakmai vérkeringésbe is.

Takács Géza a martonvásári kutatóintézet vetőmagüzemében kezdte pályafutását 1974-ben. 1986-tól részt vett a bábolnai IKR vetőmag programjának létrehozásában, itt az ágazatot irányította 2010-ig. Jelenleg a Hungaroseed Kft. ügyvezetőjeként dolgozik. Takács Gézát 2007-ben választották meg a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének, amelynek feladatait azóta is ellátja. A Vetőmag Szövetség küldöttgyűlésén, a Fejér megyei Martonvásáron újabb 5 évre, 2028-ig kapta meg az elnöki mandátumot. A szervezet alelnökeivé Cs. Nagy Istvánt, Mátrai Tibort és dr. Vida Gyulát választották a küldöttek. A szekcióbizottsági elnökök Kökény Benő, Laczkó Róbert, Patakfalvi Péter és Perczel Péter lettek.

Újraválasztották, így további 5 évig Takács Géza vezeti a Vetőmag Szövetséget elnökként
Újraválasztották, így további 5 évig Takács Géza vezeti a Vetőmag Szövetséget elnökként

Nehéz idők járnak

„Az elmúlt 5 év rendkívül nehéz időszak a hazai mezőgazdaság életében, ami 2022-ben csúcsosodott ki az aszály okozta károkkal. A keleti országrész gyakorlatilag kiszáradt, ez természetesen a vetőmag ágazatot is rendkívül érzékenyen érintette. A szélsőségek egyértelműen a változó klíma hatásainak köszönhetőek. Ezen kívül az ágazatra hatással voltak a koronavírus hullámai, az inputanyag és energiaárak emelkedései, az inflációs hatások, az elmúlt évtől pedig az orosz-ukrán háborús helyzet okozta külpiaci bizonytalanságok is. 

Ezen felül szinte minden évben volt egy nehéz, kritikus ügye a szegmensnek. Ilyen a gabonarendelet módosítása, a növényvédőszer betiltások miatti helyzet, valamint az átruházott jogkörben végzett minősítések gyakorlatának segítése. Az, hogy itt előre tudtunk lépni, egyértelműen annak az összefogásnak köszönhető, amelyet a szövetség munkatársai, tisztségviselői a partnerszervezetekkel és az irányító hatóságokkal közösen alakítottak ki” - értékelte az elmúlt időszakot Takács Géza. 

„Víz nélkül nincs élet és jövő. Alkalmazkodni kell ehhez a nemesítőknek és a egész ágazatnak, hogy a legjobban teljesítő vetőmagokat adjuk át a gazdálkodóknak. A vetőmag szakma az első a sorban, amelynek jól kell prognosztizálnia a jövőt, hiszen a következő évek sem lesznek könnyebbek. A kihívásokra új, a stresszhelyzeteknek ellenállóbb hibridekkel, fajtákkal tudunk választ adni. A kialakult helyzet nehéz jövőt sejtet, de az egész szektor azon dolgozik, hogy ezeknek a hatásait megpróbáljuk a legnagyobb mértékben csökkenteni.” 

Együttműködések és közös munka

Takács Géza a partnerkapcsolatokról szólva kifejtette: több vetőmag szövetséggel is együttműködnek és a szövetség aktívan bekapcsolódik a nemzetközi vetőmagszakmai vérkeringésbe is. Sikeres a közös munka a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft.-vel. A szövetség vezetése nagyra értékeli az együttműködést a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. A három szervezet kukorica, őszi búza és őszi káposztarepce fajtakísérletei évről-évre nagy érdeklődésre tartanak számot a gazdálkodók körében. A GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérletek mára fontos, objektív adatbázisát jelentik a fajták teljesítményének. A három szervezet a programot precízen hajtja végre és folyamatosan fejleszti. Ezeken kívül egyre fontosabb lesz az ökológia vetőmagok szerepe, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézettel már második alkalommal tesztelték az öko búzákat. 

A szövetség története és szerepe

Az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása és betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmagszaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű öszszehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás