Júniusban is több cikkben számoltunk be a mezőgazdasági gépek világának érdekességeiről és újdonságairól. A gépgyártók és a kereskedők már gőzerővel készülnek a mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós pályázatra. Több szakembert kerestünk fel Mezőfalván a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szabadtéri agrárszakmai kiállításon, ezeket az interjúkat is el lehet olvasni az összefoglalónkban. Ezeken kívül beszámoltunk még a KITE Zrt. nádudvari központjában tartott rendezvényről, valamint több munkagép tulajdonságairól is. Fókuszban a mezőgazdasági gépek.

Nagyon jól kereshet, aki agrárgépésznek áll: várják a jelentkezőket

A magyar átlagkereset felett akár 20-30 százalékkal is többet kereshet ma egy agrárgépész Magyarországon. Ennek ellenére még mindig komoly problémát jelent a hazai mezőgazdaságban a munkaerőhiány a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) szerint. Jelenleg közel 10 ezren dolgoznak ebben a szakmában, amit azonban jellemzően inkább az idősebb korosztály választ magának. Kiemelten fontos lenne vonzóvá tenni az agráriumot a fiatalok számára, különben a hazai munkaerőt külföldi munkavállalókkal kell majd pótolni az agrárgépészet területén is. A fizetés természetesen függ a betöltött pozíciótól és a munkakörtől is, viszont még így is nagyon jövedelmező agrárgépészként elhelyezkedni.

A jó agrárgépész aranyat ér és sok pénzt kereshet Magyarországon - Fotó: Magro.hu, ER, Mezőfalva
A jó agrárgépész aranyat ér és sok pénzt kereshet Magyarországon - Fotó: Magro.hu, ER, Mezőfalva

John Deere parádé Nádudvaron – a KITE központjában fotóztunk

A járványhelyzet korlátozásainak enyhülését követően vevőtalálkozót tartott a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron a KITE Zrt. A szabadtéri eseményen a cég központjában nézhették meg az érdeklődők a gazdálkodás gépeit a vetéstől kezdve egészen a betakarításig. Sok fotót készítettünk a szikrázó napsütésben a John Deere, Köckerling, Wolverine, Rauch, JCB és Orthman gépekről. Szeretettel ajánljuk megnézésre a képgalériánkat! A nyár első hónapjának első napján, 2021. június elsején, kedden jártunk Nádudvaron, a KITE Zrt. logisztikai központjában. Az itt készített képeket közöljük ebben az anyagunkban. Jó nézelődést kívánunk a mezőgazdasági gépek galériájában!

VICON BW bálacsomagolók a gazdálkodók igényeihez kifejlesztve

A Készenlét Zrt. termékpalettáján a VICON BW bálacsomagoló család három tagja között minden gazdálkodó megtalálja az igényeinek megfelelő típust. A VICON gyár fejlesztői szem előtt tartották a különböző méretű és munkaszervezésű gazdaságok igényeit a bálacsomagolás területén, amelynél az elsődleges szempontok között szerepelt a költséghatékony és gyors bálacsomagolás a minőségi takarmány előállításáért. A bálacsomagolást gazdaságonként eltérő munkaszervezéssel és helyszíneken oldják meg a gazdálkodók, amelyben sokszor a telepi adottságok mellett a rendelkezésre álló gépek is befolyásolják az alkalmazott technológiát. A három VICON BW bálacsomagoló közül a VICON BW 2400-as típust a telepen kívüli, bálázás helyszínén való csomagoláshoz fejlesztették ki vontatott kivitelben. Ez a típus abban az esetben praktikus, ha a csomagolt bála behordásának idejét holt időben szeretnénk elvégezni, természetesen a legjobb takarmányminőség előállítása mellett. (x)

A VICON BW 2400-as típust a telepen kívüli, bálázás helyszínén való csomagoláshoz fejlesztették ki vontatott kivitelben
A VICON BW 2400-as típust a telepen kívüli, bálázás helyszínén való csomagoláshoz fejlesztették ki vontatott kivitelben

Teljesség a precíziós technológiai megoldások terén

A KITE Zrt. a járvány miatti korlátozások idején is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a partnereivel, több alkalommal is élő online bemutatók keretében tájékoztatott a cég fejlesztési programjairól, valamint a legújabb növényfajtákról és technológiákról. Ahogy pedig a kormányzati intézkedések lehetővé tették, az elsők között hívták össze a gazdatársadalmat Nádudvaron egy szántóföldi programra, hogy a korábbi évek rendezvényeinek hagyományaihoz hasonlóan megmutassák, mivel készültek erre az évre. Az eseményen Balogh Viktor marketingigazgató, Hadászi László innovációs főigazgató és Zahorán Zalán műszaki-kereskedelmi vezérigazgató-helyettes beszélt a Magro.hu-nak a KITE-technológia időszerűségéről és fontosságáról. (x)

Drónos permetezés
Drónos permetezés

Permetezés drónnal: bőven elég a csekély lémennyiség

Paradigmaváltásra lesz szükség a mezőgazdaságban, hangzott el egy hódmezővásárhely-batidai drónos permetezési bemutatón. Ezzel a technikával a földi gépekhez képest jóval takarékosabb a permetszer-felhasználás, de ez nem megy a hatékonyság rovására. A légi eszközök használata jelenleg szabályozás előtt áll. Amíg nem válik véglegessé a drónos permetezés jogszabályi környezete, nagyüzemi szinten nem lehet ilyen eszközzel permetezni. Csak kísérleti engedély birtokában használhatók, és ilyen esetben is maximalizálják, mekkora területet lehet kezelni ezzel a technikával. Erről a Csongrád-bokrosi székhelyű PlantaDrone Kft. vezetője, Gyovai Szabolcs beszélt.

Különleges garancia, új erőgéptípus és precíziós pályázatra alkalmas Kubota traktorok

A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szabadtéri agrárszakmai kiállításon látogattuk meg a Két-KATA Kft. standját, hogy megtudjuk, milyen újdonságokkal szolgál a Kubota gépeket forgalmazó cég. A Fejér megyei Mezőfalván Szira Krisztián, a vállalat értékesítési vezetője válaszolt a kérdéseinkre. Szó esett egy különleges garanciáról és természetesen a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatásáról, vagyis a precíziós pályázatról is. (x)

https://www.youtube.com/watch?v=TogEZwnJMMw
A tervek szerint hamarosan érkezik az M6 sorozat

Barátságokkal, szakképzéssel és specialista gépekkel erősít a Valkon

Az egyedi kérések minőségi megoldásaival, főként finn és német gépekkel látja el a magyar piacot a Valkon 2007 Kft. A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szabadtéri agrárszakmai kiállításán Kecskeméti Sándor ügyvezetővel beszélgettünk az óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnöki képzésről, barátságokról, a specialista feladatok megoldásairól és a 2021-es pályázati szezon aktualitásairól. Interjú Mezőfalváról. (x)

A mezőgazdasági gépek belülről is szépek: így mutat a Hattat T4110 Turbo és intercooler
A mezőgazdasági gépek belülről is szépek: így mutat a Hattat T4110 Turbo és intercooler

Univerzális török traktor és fehérorosz tartálykocsi lehet a gazdák kedvence

Kijut a pályázatokból a Lakkos Kft. gépkínálatában található termékeknek: korábban erős, majd a tavalyi, közepes év után idén ismét sok traktorukat keresik a gazdák. Ennek oka, hogy sokféle felhasználási módra alkalmas terméket kínálnak. A nagyobb, szántóföldi munkákra, illetve a kertészeti feladatokra is jó megoldásaik vannak. A török Hattat traktorok kizárólagos forgalmazójának egyik vezetőjével/szakértőjével, Farkas Zoltánnal a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szabadtéri agrárszakmai kiállításán beszélgettünk Mezőfalván. (x)

Megnyílt a precíziós pályázat, egykapus megoldások a KITE Zrt.-től

A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázati felhívás napvilágot látott. A támogatási kérelmek benyújtása 2021. július 26-tól lehetséges. A pályázat célja a szántóföldi növénytermesztés, illetve a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása, az új digitális szántóföldi és kertészeti technológiák és precíziós termesztési módok elterjesztésének támogatása, a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevételének ösztönzése. A gazdálkodók precíziós szolgáltatásokra is pályázhatnak, illetve az ezt kiszolgáló, precíziós gazdálkodásra alkalmas gépek, infokommunikációs eszközök beszerzésére is lehetőség van. Emellett pedig a termesztő berendezések fejlesztésének céljából is részesülhetnek a támogatásban a mezőgazdasági üzemek és termelők.

Hatékonyabb és egyszerűbb zöldítés a Güttler moduláris rendszereivel

A felülvetés során néha előfordul, hogy gyengék a kelési eredmények a lenemezesedett gyepen vagy a gazdálkodó küzd a vízkonkurens és gyenge tápértékű gyomok visszaszorításával, illetve nehezen teljesíti a zöldítési feltételeket. Mindhárom esetben a Güttler moduláris rendszerű GreenMaster gépei jelenthetik a megoldást, amelyekkel egyszerűbben, hatékonyabban és olcsóbban tudja ezeket a problémákat orvosolni. Ezek a gépek egyaránt mérsékelik a szél és víz talajpusztító hatását, javítják a kiszáradó, tömör talajszerkezet és csökkentik a tápanyagkimosódást. A Güttler zöldítők minden részegységét egyszerre vagy külön-külön is lehet használni, így nem csak hamarabb fog megtérülni a gazdák befektetése, de akár 15 százalékkal magasabb hasznot is elérhetnek a jövő évi fővetésű növényeikkel. (x)

https://www.youtube.com/watch?v=xFHWdfjFuDQ
Güttler munkagép akcióban

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás