A szenzoralapú asszisztens rendszereknek nem csak az autókban, de a mezőgazdasági gépekben is helye van. A Bosch Engineering olyan szenzorokat mutatott be, amik a járművek „szemeiként” funkcionálva járulhatnak hozzá azok jobb és biztonságosabb navigációjához. A Bosch a hannoveri Agritechnica mezőgazdasági szakmai kiállításon, november 12-18. között mutatta be az érzékelőrendszereit, köztük az újonnan fejlesztett ultrahangos rendszert, illetve a teljesen átdolgozott magas felbontású radarrendszerét, amivel a korábbinál pontosabban deríthetőek fel az egymáshoz közeli objektumok.

Az Autopro anyagát szemléztük a témában. „A magas teljesítményű körkörös szenzorjaink segítenek számunkra biztonságosabbá tenni a mezőgazdasági gépeket, valamint lehetővé teszik a munka nagyon precízen történő elvégzését olyan területeken, ahol gyakran nehéz navigálni” – mondta Philipp Kurek, a Bosch Engineering nem közúti megoldásokért felelős vezetője. 

A szenzoralapú asszisztens rendszereknek nem csak az autókban, de a mezőgazdasági gépekben is helye van
A szenzoralapú asszisztens rendszereknek nem csak az autókban, de a mezőgazdasági gépekben is helye van

Nagy pontosság hanggal és radarjellel

A Bosch mezőgazdasági berendezésekhez tervezett ultrahangos rendszere akár 360 fokos körben is pásztázhatja a jármű körüli területet összesen 12 szenzorral. Ezek beállítástól függően egyszerűen csak távolságot mérnek vagy a környező objektumok pontos lokalizálását is végzik. Utóbbi esetében egy algoritmus határozza meg az objektum helyzetét háromszögelés segítségével. Az érzékelők részei lehetnek olyan asszisztens rendszereknek, melyek megakadályozzák a jármű kijelölt útvonalról letérését vagy automatikus vészfékezést indítanak - írták.

A rakodógépek munkáját is segítik a szenzorok
A rakodógépek munkáját is segítik a szenzorok

A radarrendszerének új generációját 2024-ben fogja piacra dobni a Bosch. Az autóipari technológián alapuló képalkotó radar rendszer tízszer akkora felbontást szolgáltat, mint elődje. A radarok 3 dimenziós pontfelhőt alkotnak a visszavert jelekből, ez a felhő alkalmas az egymáshoz közeli tárgyak beazonosítására, vagy például a munkagépre szerelt eszközök talajtól való távolságának pontos korrekciójára.

A kamerák is szerephez jutnak

A harmadik, Hannoverben kiállított termék egy több kamerás rendszer, amelynek a jármű környezetét ábrázoló 360 fokos képét egy kijelzőn láthatja a jármű vezetője. A vezérlés a kijelzőn elhelyezett gombokkal történik, ezekkel a többféle kamerakép között is váltani lehet. Az operátor igénye szerint a hátsó és elülső kameraképek, panoráma képek, illetve a 360 fokos kép között választhat, és egyszerre akár többet is megjeleníthet osztott képernyős üzemmódban. A panoráma kép használatával a jármű előtti vagy mögötti terület 180 fokos látószögben tekinthető meg - közölték.

Az ültetvényekben végzett munka is pontosabb a szenzorok használatával
Az ültetvényekben végzett munka is pontosabb a szenzorok használatával

A járművekre utólag is felszerelhető rendszer négy kompakt kamerából, egy univerzális kábelkötegből, egy tíz col képátlójú kijelzőből és kamerarögzítő elemekből áll. „A teljes csomag így mindent tartalmaz, ami egy gyors és egyszerű felszereléshez kell, függetlenül a jármű márkájától, típusától és gyártási évétől” – áll a Bosch közleményében.

Kiegészítő készlet a Bosch szenzoros érzékelő rendszeréhez
Kiegészítő készlet a Bosch szenzoros érzékelő rendszeréhez

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás