Közel 50 résztvevőnek adott emelt szintű, a gyakorlatban is hasznosítható szakmai tudást az I. Országos NÖVÉNYSZEMLÉK szakmai továbbképzés-sorozat. A célokról, az eredményekről és a tapasztalatokról Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója, Szabó István, a Pro-Feed Kft. Növényegészség Üzletágának üzletág-fejlesztési igazgatója, valamint Dr. Varga Zsolt, a Valcum Agro Kft. szakmai vezetője adott interjút. A szemléket 6 helyszínen, 7 növénykultúrát érintve tartották meg. Ennek zárása volt a Fejér megyei Mezőfalván tartott szakmai bemutató.

Hogyan épült fel a programsorozat?

Daoda Zoltán: A szántóföldi NÖVÉNYSZEMLÉK és a megelőző szemlekörök közös célja az volt, hogy felfrissítsük azokat a szakmai, gyakorlati ismereteket, amikkel a mai termesztéstechnológiában fontos előnyöket és hatásokat érhetnek el a termelők. Ennek érdekében arra kértük a résztvevőket, hogy legalább BSc szintű agrármérnök képzettséggel érkezzenek a programokra, hogy egy nyelvet beszéljünk egymással. Természetesen minden tudásszintnek megfelelve tartunk eseményeket, ez most egy mélyebb szakmai ismeretekre alapozó sorozat volt. Fontos, hogy nem a termékeket reklámoztuk, hanem a hatásmechanizmust, a termőtalaj mikrobiológiai jellemzőit és változásait, a művelési anomáliákat, a feladatokat és a tüneteket mutattuk be az adott helyen és kultúrában. A szőlő, az őszi búza, a napraforgó, a szója, a kukorica, a cukorrépa és a cirok köré építettük fel a bemutatókat. A talajt a lazítás mélységében kiástuk és a jellemzőiket ismertetve javasoltunk megoldásokat, vagy szemléltettük a hibás munkaműveletek következményeit.

A NÖVÉNYSZEMLÉK sorozat Békés megyei, Kardoskúton tartott programja
A NÖVÉNYSZEMLÉK sorozat Békés megyei, Kardoskúton tartott programja

A talaj mellett növényélettani és kórtani témában is megmutattuk, mire érdemes figyelni. Fontos, hogy a talaj, a növény és klíma közös rendszert alkot, ezért ezeket egységesen kell kezelni. Eljött a szemléletváltás ideje, amelyben a biológiai, a kémiai és a fizikai hatások összetett rendszerét vizsgálva kell gazdálkodni. A mért adatokra alapozott szolgáltatások és kezelések eredményességét a helyszíneken láthatták a gazdák. Rengeteg információ van a talpunk alatt, ezért fontos, hogy a termelők az adatok alapján döntsenek, így lehet arra számítani, hogy az elköltött pénzt okszerűen használják fel, amivel szakmai és nem támogatásorientált döntéseket hoznak. A cél, hogy hosszú távon fenntartható gazdálkodási rendszert létrehozva, az összefüggéseket és a folyamatokat megismerve fejlődhessenek a talaj, a növény és a kórokozók ismereteiben, valamint a gazdálkodás eredményességében.

A sorozat bodrogkeresztúri állomásán a szőlő volt a középpontban
A sorozat bodrogkeresztúri állomásán a szőlő volt a szakmai továbbképzés középpontjában

Mik voltak a szakmai programsorozat eredményei?

Szabó István: Az a cél, hogy gyakorlati tudást adjunk át, teljesült. A Pro-Feed részéről a növényélettan ismeretei, a növények működési folyamatai voltak a középpontban. A NÖVÉNYSZEMLÉK sorozattal és a megelőző 3 SZEMLEKÖRÖK-kel mintegy 250 magas szakmai tudású embert mozgattunk meg szerte Magyarországon. Fontos visszajelzés volt a NAK szaktanácsadóinak elismerése, valamint az inputanyag forgalmazó cégek szaktanácsadóinak és képviselőinek jelenléte. Igyekeztünk segíteni a tudomány és a gyakorlat közötti szakadék áthidalásában, egy olyan fórumot teremteni a határszemlékkel, ahol hiteles információkhoz juthatnak a termelők, márkák említése nélkül. Elismerésnek vesszük, hogy a versenytárs cégek szaktanácsadói is részt vettek a programokon azért, hogy talajbiológiát, stresszélettant, növényélettant és kórtant tanuljanak. Ez jó visszajelzés arra vonatkozóan, hogy az út, amin járunk, jó, mert fogadóképes keresletre és nyitott fülekre találtunk.

A NÖVÉNYSZEMLÉK karcagi állomása
A NÖVÉNYSZEMLÉK karcagi állomása

Fontos kihangsúlyozni, hogy a biostimulátorokat addig nem lehet okszerűen használni, amíg nincsenek meg hozzá a megfelelő technikai alapok. Ebben is segítettük a jelenlévőket, hogy okszerű döntéseket hozhassanak. Az értékesítésnél akkor mérhetjük a rendezvények hatását, amikor a termelők a tudást elsajátítva jelentkeznek azzal: értik, hogyan működik a talaj, valamint a növény és szeretnék valamelyiket, vagy mindkettőt jobban működtetni azokkal az eszközökkel, amiket bemutattunk nekik. Ez nem csak a gazdának, a talajnak, a növénynek és nekünk hasznos, hanem megteremthetjük a teljes biostimulátor szegmens és -piac egészséges növekedésének alapjait. Ez a növekedés pedig újabb fejlesztéseket és rendezvényeket is jelent. Úgy látjuk, hogy a gyakorló szakembereket nagyon nehéz iskolapadba, előadótermekbe ültetni, ezért a saját közegükben, a saját területeiken igyekszünk átadni azt a tudást, amelyhez nem jutnak hozzá az egyetemeken.

Pókaszepetk határában az őszi búza táblában tanulhattak a résztvevők a NÖVÉNYSZEMLÉK sorozaton
Pókaszepetk határában az őszi búza táblában tanulhattak a résztvevők

Milyen jövőt terveznek a rendezvénysorozatnak?

Dr. Varga Zsolt: A NÖVÉNYSZEMLÉK összegzéseként elmondható, hogy a növény, a talaj és a klíma alkotta rendszer egyik legfontosabb része a kórokozók elleni védekezés. Az összefüggések ismertetésénél a növénykórtani és a kórélettani tudás átadása kulcskérdés, amit a jövőben szerteágazó módon lehet folytatni. Egy komolyabb háttértámogatással, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Növényvédő Mérnöki És Növényorvosi Kamara közreműködésével még szélesebb körhöz juthatunk el, ami a hazai termőföldek és növényállományok, ezáltal az egész magyar mezőgazdaság számára nagyon hasznos.

Hobol határában a szója volt a téma
Hobol határában a szója volt a téma

A klimatikus viszonyok változása, a megfelelő agrotechnika, a szűk vetésforgó kérdésköre mind komoly kihívás, ami a növényvédelmet is meghatározza. Az aktuális veszélyforrásokról, a fenológiai stádiumokban épp soron következő feladatokról a jövőben is érdemes hasonlóan beszámolnunk. Ehhez a programban szabadföldi diagnosztikai szettet is bemutattunk, amivel a gyakorlati szakembereknek könnyebbé válik a kórokozók által okozott betegségek azonosítása. A sorozat alatt tapasztaltak alapján elmondható, hogy azok, akik a programra plusz információkért jöttek, megkapták azokat. A visszajelzések nagyon pozitívak voltak, és úgy látjuk, hogy a tartalmat tovább kell bővíteni, mert komoly igény van rá a hazai szakemberek részéről. Ebbe beletartozik további kultúrák és témakörök bemutatása is. A közös terveink szerint folytatjuk a sorozatot, amelyben tematikusan felépítve foglalkozunk a növényélettan, a talajtan, a növénykórtan, a rovartan és a herbológia ismereteivel. (x)

A szakmai együttműködésben részt vevő cégek logóira kattintva további fontos és hasznos információkat lehet megtudni:

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás