A 2023-as év márciusában két nagy sarkvidéki eredetű hidegbetörés érte el Magyarországot, melyek az azt követő 3-4 napban éjszakai fagyokat eredményeztek. Az első március 15-én volt, melynek hátterében mintegy 3 napon keresztül alakultak ki éjszakai lehűlések. Ekkor még csak a legkorábban virágzó térségben, a Dél-Dunántúlon voltak virágban a legkorábbi kajszifajták, minden más kajszifajta és minden más gyümölcsfaj még jócskán a virágzás előtt állt. Ennek köszönhetően különösebb károkat ez a lehűlési hullám még nem okozott.

A második sarkvidéki hidegbetörés március 27-én érte el hazánkat, mely mögött – régiónként eltérő módon – alakultak ki 2-4 nap erejéig kritikus éjszakai lehűlések - írta meg a FruitVeB. Ekkor már az egész országban virágzásban volt a kajszibarack és az őszibarack (sőt, a hamarabb virágzó déli országrészeken a kajszi javarészt már túl is volt a virágzáson), illetve a déli országrészben kezdetét vette a szilva és a cseresznye virágzása is. Más országrészekben a szilva és a cseresznye néhány nappal, esetleg egy héttel állt a virágzás kezdete előtt, a többi gyümölcsfaj pedig még – régiótól és fajtól függően – egy-három hétre volt a virágzás kezdetétől. A fagykár több területen okoz majd terméskiesést.

Gyümölcsök helyett csalódás: magyar helyzetjelentés a tavaszi fagykár helyzetéről
Gyümölcsök helyett csalódás: magyar helyzetjelentés a tavaszi fagykár helyzetéről

A kritikus 2-4 fagyos nap során térségenként és éjszakánként eltérő, de jellemzően mínusz 2 és mínusz 7 fok közötti lehűlések alakultak ki.

A fagykár mértékének vonatkozásában a következőkről írtak:

  • Ahol mínusz 1-2 foknál megálltak a minimum hőmérsékletek, ott még a virágzó kultúrákban sincs drasztikus virágkár, a virágzás előtt állókban pedig szinte semmilyen károsodás nem tapasztalható.
  • A mínusz 3-4 fokos lehűlések már több 10 százaléknyi virágkárt okoztak a virágzó vagy pár nappal a virágzás előtt álló kultúrákban (különösen a kajsziban, őszibarackban és cseresznyében), de az egy-három héttel a virágzás előtt állókat még nem, vagy csak mérsékeltebben érintették.
  • Ahol mínusz 5-6 fok vagy annál is hidegebb alakult ki, ott a virágzó kultúrákban nagyon jelentős (akár totális) virágkárok vannak, de még a virágzás előtt állókban (különösen a cseresznyében és a szilvában) is jelentős virágkárosodást mértek a gazdálkodók.

Még nincs itt az ideje a fagykár becslésének

Dr. Apáti Ferenc, a FruitVeB elnöke elmondta, hogy a terméskárok mértékről jelenleg képtelenség nyilatkozni, így nem becsülhető, hogy milyen termésveszteségekkel számolhatunk, jelenleg mindössze virágkárokról lehet beszélni. Több ok miatt nem lehet, illetve nem szabad még termésbecslésbe bocsátkozni - fogalmazott.

Ezek a következők:
  • Lokálisan nagyon eltérő volt a lehűlések mértéke, így nehezen becsülhető, hogy a gyümölcsültetvények hány százalékát érte kritikus lehűlés. 
  • A virágkár és a terméskár nem egyenlő egymással. Egy jó virágzás esetén akár a virágok 10-30%-ának tökéletes kötődése is elegendő egy jó terméshez. Így egy jelentősebb virágkár esetén is lehet még jó termés, ha azt követően optimálisan alakul minden (bár a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy egy 70-80%-os virágkár esetén már nem lesz jó termés).
  • Az előző összefüggés fordítva is igaz: gyakori jelenség, hogy egy lehűlés után közvetlen, szemmel látható fagykárok nincsenek a virágszervekben. Ám látens módon sérült annyira a virág, hogy a virágzás után 4-6 héttel lejátszódó természetes tisztuló hullás során hullik le a gyümölcs a fáról kötődési hiba miatt (tehát hiába volt látszólag elegendő egészséges virág és jó kötődés). Sőt, még a szüretet megelőző hetekben is lejátszódhat egy jelentősebb gyümölcshullás. Így tavaszi fagyok után csak az a biztos termés, amit már betakarítottunk.
  • Május közepéig datáljuk a fagyveszélyes időszakot, addig még bármikor előfordulhatnak a márciusihoz hasonló vagy akár jelentősebb lehűlések, így termést prognosztizálni a mai klimatikus viszonyok között csak május közepe után lehet/szabad.
  • Annyit már látunk a fagyok után, hogy a kajszibarackban és az őszibarackban biztosan lesznek terméskiesések (különösen a júniusban szüretelt korai fajtáknál), de a mértékét becsülni még lehetetlen. Az is látszik, hogy a déli országrészben már a cseresznye és szilva egyes fajtáinál is vannak jelentős virágkárok, de a terméskiesés mértékéről itt sem lehet nyilatkozni. A többi gyümölcsfaj esetén talán még nincs nagyobb gond, de biztosat semmilyen irányban nem lehet kijelenteni.

Közepes és jó virágzás ígérkezik

A virágzás egyébként gyümölcsfajtól függően közepesnek, illetve jónak ígérkezik. Azonban tovább fokozza a terméskilátásokkal és prognózisokkal összefüggő bizonytalanságot az is, hogy a tavalyi évszázados mértékű aszály után nem csekély a valószínűsége annak, hogy a virágok kondíciója, termékenyülő képessége egyébként sem volt tökéletes (különösen az öntözetlen ültetvényekben), amelyet a tavaszi fagyok tovább károsítanak.

Fagyvédelem a gyümölcsösben

 A tavaszi fagyok ellen vannak védelmi technológiák, de általános igazság, hogy ami olcsó, az nem eléggé hatékony, ami pedig hatékony, az általában nagyon drága. Továbbá komoly gondot jelent a mögöttük lévő és a várható fagyokkal kapcsolatban az, hogy javarészt nagy széllel vagy legalábbis jelentősebb légmozgással járó, úgynevezett szállított fagyokkal állunk szemben. Márpedig minden fagyvédelmi technológia hatástalan az olyan fagyokkal szemben, amelyekben a légmozgás sebessége meghaladja a 10-20 km/h sebességet. Sikeres védekezésre ott van esély, ahol totális szélcsend alakul ki, jóllehet a sarkvidéki hidegbetörés után kialakuló alacsony hőmérsékleti inverzió miatt (vagyis a hőmérséklet nagyon lassan emelkedik a földfelszíntől való távolodással) a légkeverésre és az ültetvényfűtésre alapozó módszerek hatásfoka is kisebb, mint a klasszikus tavaszi kisugárzási fagyok esetén - fogalmazott a szakember.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás