Számos vélemény szerint igen népszerű a csipkebogyó, s bár a termesztése még nem is annyira nagy falat, a betakarítás annál inkább munkaigényes és aprólékos feladat. A csipkebogyóból készült lekvárt sokan keresik, de a növény más módon feldolgozott formái, többek között az olaj sem népszerűtlen a vásárlók körében.

A Zalai megyei Kerkabarabáson tevékenykedő Balogh Péter is foglalkozik csipkebogyóval, habár ő maga nem termeszti, hanem úgy gyűjti be az értékes növény termését. Az őstermelő lekvárt és olajat készít belőle ladásra, illetve saját maga is felhasználja a növényt, a vitamin- és antioxidáns-tartalma miatt előszeretettel fogyasztja teaként. A szakember az Agrárszektor kérdésére elmondta: a lekvárra és az olajra is van kereslet, utóbbit is egyre többen viszik. Aki pedig egyszer kipróbálja a csipkebogyót, abból jó eséllyel visszatérő vásárló lesz.

A gyommentes állapot fenntartása nehezebb feladat, a termés begyűjtése pedig aprólékos munkát kíván az embertől
A gyommentes állapot fenntartása nehezebb feladat, a termés begyűjtése pedig aprólékos munkát kíván az embertől (Fotó: Pixabay)

Igazán jó hatásai vannak az olajnak és kevesen is foglalkozunk a készítésével. A csipkebogyóból készült olaj az egyik legjobb bőrregeneráló készítmény, több tucat bőrproblémára jó. Sok ismert, híres ember alkalmazza már, így egyre jobban elterjed a köztudatban a növény híre.

Gyommentesség, begyűjtés

Az olaj a lekvárnak begyűjtött csipkebogyó visszamaradó magjából készül, de mivel ennél többre van szükségünk, ezért egy pálinkafőzdéből szerezzük be a további mennyiséget. A magot ki kell szárítani, meg kell rostálni, s csak azt követően készülhet el az olaj – tette hozzá Balogh Péter. A szakember azt is elmondta: a csipkebogyó termesztése nem különösebben nehéz, hiszen már az a mag is kikel, ami a rostálás közben lepottyan a földre. A gyommentes állapot fenntartása már nehezebb feladat, a termés begyűjtése pedig még aprólékosabb munkát kíván az embertől. 

Kungli Ferenc, kaposvári kistermelő még 2002-ben telepített körülbelül egy hektárnyi csipkebogyót, s családjával ma is ekkora területen termeszti a növényt. A vad alanyba oltott Karpatia fajtát vásárolták, és azt próbáltak meg termeszteni, ám nem minden bokor eredt meg. Így egy ültetvényen belül kétfajta csipkebogyó lett: bizonyos helyeken a vad alany hajtott ki, másutt pedig a nagyobb szemű, édes ízvilágú Karpatia fajta eredt meg. Azóta is külön szedik le a terméseket, s lekvárként dolgozzák fel mindkét fajtát.

Az apró szemű termésből nem jön ki a bérköltség

A kaposvári kistermelő szerint a csipkebogyó termesztése bonyolult folyamat. Kezdetben kombájnnal próbálták meg betakarítani az apró termést, de ez több kísérlet után sem vezetett jó eredményre. Így máig kézzel szedik. Tovább nehezíti a dolgot, hogy bérmunkában sem éri meg a csipkebogyószüret, mert az apró szemű termésből nem igazán tud leszedni annyit az ember, mint amennyi a bérköltség.

Családon belül kell elvégezni a feladatot, s apránként oldják meg a betakarítást. Nem is gondolkodtak a termőterület bővítésében, habár tapasztalatai szerint van telepítési kedv, mások nagyobb területen is belefogtak a termesztésbe az utóbbi időben. A betakarításon kívül is foglalkozásigényes növény a csipkebogyó. Gombabetegségek és rovarok is megtámadják, ha pedig gyomos területen van, nem terem olyan mennyiségben, mint az kívánatos lenne.

Kungli Ferenc szerint a csipkebogyó vitamintartalma jelentős, sok betegség esetén jó hatással lehet a szervezetre. Az idén az aszályos esztendő ellenére is szép, bőséges termés volt, még a somogyi agyagosabb talajon is. Ugyanakkor a szakember úgy látja, a csipkebogyónak is szerencsésebb a humuszban gazdag talaj, illetve a világosabb, a gombabetegségekre kevésbé fogékony, átszellőzésre jobban képes termőterület.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás