A beszállítói láncokhoz történő kapcsolódás miatt már jelenleg is sok magyar vállalat készít fenntarthatósági működéséről és teljesítményéről beszámolót. 2025-től aztán az EU középvállalkozás kategóriájának beugró szintjét teljesítő cégeknek, 2028-tól pedig minden kkv-nak kötelező lesz ennek összeállítása – hangzott el a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) által szervezett budapesti sajtóbeszélgetésén. Sok magyar vállalkozást is érint a változás.

A rendezvény aktualitását adta, hogy az MVÜK első alkalommal készítette el fenntarthatósági jelentését, amelyet kétévente frissítenek majd a jövőben – mondta a panelbeszélgetést megnyitó Horváth János, a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének tulajdonos-vezérigazgatója. A nemzetközi standardok szerint elkészült riporttal az MVÜK célja hosszú távon a szemléletformálás, mivel a magyar cégek jelentős részének jelenleg nincs kapcsolódása a témához – tette hozzá.

A fenntarthatósági jelentés elkészítése teljesen új sorvezetőt adhat egy cég működésének újragondolásához - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
A fenntarthatósági jelentés elkészítése teljesen új sorvezetőt adhat egy cég működésének újragondolásához - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Teljes újragondolás jöhet

A fenntarthatósági jelentés elkészítése teljesen új sorvezetőt adhat egy cég működésének újragondolásához. Sok cégvezető elsőként szembesül azzal, hogy is néz ki egy ESG jelentés – hangzott el a panelbeszélgetésen. Az Európai Unióban 2023 január elején lépett hatályba a Vállalati Fenntarthatósági Jelentési Irányelv (CSRD), amely módosította a korábban hatályos nem pénzügyi beszámolási irányelvet (NFRD) és kiterjesztette a jelentést tevő cégek körét.

A szabályozás értelmében 2025-től már azok a magyar vállalatok is kötelesek lesznek fenntarthatósági jelentést készíteni, amelyek a legalább 250 foglalkoztatott, 40 millió euró árbevétel, illetve 20 millió eurós mérlegfőösszeg hármas kritériumrendszerből legalább két feltételt teljesítenek – mondta Fertetics Mandy, az MVÜK fenntarthatósági vezetője, az Alternate Consulting ügyvezetője. Jelezte, hogy ezek a vállalati pénzügyi teljesítménymutatók megegyeznek az Európai Unió középvállalkozás kategóriájának beugró szintjével.

Közölte: azoknak a cégeknek, amelyek beszállítói az EU-ban működő, vagy oda exportáló nagyvállalatoknak, már most is készíteniük kell ilyen beszámolót, mivel az uniós szabályozás a partnerektől ezt megköveteli. Az uniós irányelv bevezetése megbolygatja a piacot – mondta Fertetics Mandy.

Nagy szerep és szennyezés a kkv-szektoré

A kkv szektor fenntartható működése azért is fontos, mert a kis- és közepes vállalkozások összességében nagyobb karbonlábnyommal rendelkeznek – a káros kibocsátás 70 százalékért felelnek –, mint a nagyvállalatok - írták.

Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért ügyvezetője elmondta, hogy a nagy nemzetközi cégek hozták be Magyarországra a fenntarthatósági jelentést, amely akkor még önkéntes volt és nem kötelező jellegű.

Míg 2015-ben hét cég készített ESG jelentést, addig számuk már több mint félezerre nőtt 2022-re, de megjegyezte, hogy a kis és közepes cégek számára ez plusz erőforrás igénnyel jár.

Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a jelenlegi átállási időszakban annak kidolgozása folyik, hogy egységes mérőszámokkal mérjék az egyes kritériumok teljesítését. Megemlítette, hogy a Magyar Nemzeti Bank zöld ajánlása alapján a bankok hitelezési ESG kérdőíveiben megfogalmazott elvárások a későbbiekben egységesülhetnek. Jelezte, hogy a jövőben megnövekszik a fenntarthatósági adatok ellenőrzését végző szakértők, az auditorok iránti igény.

Az értéklánc is sokat számít

Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója szerint sokkal inkább a piaci folyamatok – a cégek beszállítói értékláncban betöltött szerepe – fogják kikényszeríteni a változást, mintsem a jogszabályi környezet változása. Fontos, hogy a cégek a már létező és jól működő gyakorlatokat vegyék át és ebben segíthet, ha üzleti közösségekhez tartoznak - mondta.

Pistyur Veronika, a Bridge Budapest alapítója arról beszélt, hogy az ESG-n belül kisebb figyelem fordult a társadalmi és vállalatirányítási témákra, de a kritériumrendszer teljesítése olyan alapvető dolog lesz, mint a digitalizáció.

Dintsér Andrea, a YourStory.hu ügyvezetője, a MVÜK Női Vezetői Klub vezetője elmondta, hogy a női vezetői csoport 2018-as megalakulása óta a szervezet tagjai között emelkedett a női vezetők aránya.

Ezt teszi az MVÜK

Az MVÜK Zrt. 2010-ben alapított száz százalékban magyar tulajdonú, családi vállalkozás, amely közel 600 tagvállalatot számlál. Mintegy 1100 cég, illetve felsővezetői számára teremt lehetőséget üzleti kapcsolódásra és fejlődésre. Céljai között az üzleti közösségek építése, a vállalatvezetők közötti tapasztalatcsere és tudásmegosztás támogatása, valamint az üzleti környezet fejlesztése áll, és az elmúlt években kiemelt fókuszt kapott a fenntarthatósági kérdések előmozdítása.

A fenntarthatósági jelentésből kiderül, hogy az MVÜK tagok létszámarányos bevétele 2021-2022-ben 96 millió forint volt, míg az országos átlag fejenként 55 millió forint. A létszámarányos nyereség pedig az országos 7,5 millió forintos átlaghoz képest 8,5 millió forint volt - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás