A fejes káposzta az egyik legsokoldalúbb zöldségféle, hiszen ehetjük édesen, sósan, savanyítva, az ízlésünkön múlik. Korábban az ára is csábító lehetett, hiszen – egészen idáig – az olcsóbb alapanyagok közé tartozott. Arról nem is beszélve, hogy az ikonikus töltött káposzta sokak kedvenc ételének számít. Az áremelkedések azonban ezt a zöldséget sem kerülték el, de még mindig megfizethetőnek számít.

Az EU-ban a meghatározó élelmiszerek közé tartozik a káposzta, ezt jól alátámasztja az, hogy évente átlagosan 3,6-3,7 millió tonnát takarítanak be belőle. Ugyanakkor a számok a káposzta esetében sem alakultak a legjobban – írja az AKI.

Hazánk fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2021-ben, a beszállított mennyiség 6,92 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,24 ezer tonna került
Hazánk fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2021-ben, a beszállított mennyiség 6,92 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,24 ezer tonna került (Fotó: Pixabay)

Az évtized legkisebb mennyisége

A KSH adataiból kiderült, hogy Magyarországon fejes káposztából az elmúlt évtized legkisebb mennyisége, 37,2 ezer tonna termett 2021-ben. Hazánk fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2021-ben, a beszállított mennyiség 6,92 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,24 ezer tonna került. Az idei év első fél évében az import 38 százalékkal 2,91 ezer tonnára csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest. A behozatal is vegyes számokat mutat, így alakult az alábbi országokban:

Németországból 31 százalékkal 1,79 ezer tonnára,

Hollandiából 40 százalékkal 431,8 tonnára,

Spanyolországból 75 százalékkal 152,7 tonnára csökkent,

ugyanakkor Lengyelországból 9 százalékkal 352,1 tonnára nőtt a behozatal.

Az export 1 százalékkal mérséklődött, 1,97 ezer tonnát tett ki, ennek jelentős hányada a skandináv államokba (Finnország, Norvégia, Svédország) irányult.

58 százalék! A káposztát sem kerülte el a drágulás

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a 12. héten került a piacra a primőr, fehér fejes káposzta a tavalyinál 58 százalékkal magasabb áron. Ez 650 forint/kilogrammos kezdőárat jelentett, ami az akkor még kapható 2021. évi betakarítású termék áránál (130 forint/kilogramm) lényegesen magasabbnak bizonyult. A primőr, fehér fejes káposzta ára 7 százalékkal 284 forint/kilogrammra emelkedett a 16-24. héten az egy évvel korábbihoz képest. A drágulás itt még nem állt meg, a primőr kifutása után a szabadföldi, fehér fejes káposzta ára 44 százalékkal 258 forintra nőtt kilogrammonként a 26-37. héten az előző év azonos periódusához viszonyítva.

A primőr, vörös káposzta az előző évhez képest két héttel később, a 22. héten jelent meg a kínálatban, a piacra lépési ára pedig 400 forint/kilogramm volt, és akkor belföldi tárolási termék már nem volt jelen a kínálatban. A primőr, vörös káposzta ára 4 százalékkal 380 forint/kilogrammra emelkedett a 22-24. héten az egy évvel korábbihoz képest. A primőr kifutása után a szabadföldi vörös káposzta ára 19 százalékkal 254 forintra nőtt kilogrammonként a 26-37. héten az előző év azonos periódusához mérten.

A káposztatermelés nem leányálom

Tavaly egy ócsai termelő elmondta az Agrárszektornak, hogy ha valaki nem tudja öntözni a területét, akkor nem fog tudni érvényesülni. A gazda már akkor kiemelte: nagyon magasak a rezsiárak, és sokszor váratlanok az emelések is. Az árakat a termelők nem mindig tudták feltolni – és ekkor még híre-hamva nem volt a háborúnak és az extrém aszálynak.

Ennyit kell fizetnünk, ha káposztát szeretnénk enni

A káposzta mindig is az elérhetőbb, megfizethetőbb zöldségek közé tartozott, ráadásul sokféleképpen is felhasználható a konyhában. Mostanra azonban elmúltak azok az idők, mikor „fillérekért” juthatunk hozzá a káposztához. Egy kilogramm 450 és 500 forint között mozog, de 540 forintért is találhatunk. Ha pedig savanyú káposztát szeretnénk majszolgatni, akkor kilójáért 600 és 100 0 forint között kell fizetnünk.

(Forrás: agrarszektor.hu)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás