Nagyjából egy hónapja, november végén kezdődött meg a karácsonyfák kitermelése a hazai fenyőültetvényeken. A tévhitekkel ellentétben, a piacra kerülő áruk nem erdők kiirtásából erednek, hanem célültetvényekről származnak. Magyarországon 3000-3500 hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa értékesítési célú fenyőtermesztés, ez – ideértve a forgalmazást is – 600-700 családi gazdaságnak ad munkát. Aki hazai fenyő vásárlását választotta, őket is segíti.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete írt a témáról. Eszerint hazánkban évente 1,8-2 millió darab karácsonyfa talál gazdára, nem volt hiány az idei szezonban sem. A választékban továbbra is meghatározók a luc-, az ezüst-, és a nordmann fenyők. Mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala és Somogy vármegyében, de az Északi-középhegységben – a Mátra és a Bükk környékén –, valamint Nógrád vármegyében is sokan foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. A fák kitermelése jellemzően november második felében kezdődik meg, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az exportra szánt fák követnek.

Magyarországon 3000-3500 hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa értékesítési célú fenyőtermesztés, ez – ideértve a forgalmazást is – 600-700 családi gazdaságnak ad munkát
Magyarországon 3000-3500 hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa értékesítési célú fenyőtermesztés, ez – ideértve a forgalmazást is – 600-700 családi gazdaságnak ad munkát

Előretört a nordmann fenyő

A környező országokba, a román és szlovák piacra vegyesen kerülnek a fajták. Importként pedig főleg nordmann fenyő érkezik, a behozatal mennyisége jellemzően 500 ezer darab, de immáron a hazai nordmann-termelés is jelentős. A hazai minőség évről évre jobb, köszönhetően az egységes és jó minőségű szaporítóanyag és termesztéstechnológia használatának.

Jellegzetes illata miatt a lucfenyőt tartják a klasszikus értelemben vett karácsonyfának. Népszerű, de közismert, hogy tűlevelei a meleg lakásokban hamar lehullanak. A másik kedvelt karácsonyfa az ezüstfenyő, ami a „lucfenyő” nemzetség tagja. A sűrű ágrendszerű fát dekoratívvá teszik a kékes-zöldes viaszréteggel bevont tűlevelek, amelyek azonban nagyon szúrósak. Keresletük ezért a gyerekes családok körében valamelyest csökkent. A legnépszerűbb karácsonyfaféle a Kaukázusban őshonos nordmann. Szabályos alakú, tetszetős formájú, lombozata sötétzöld, fényes tűlevelei puhák, 3-4 centiméter hosszúak, alig-alig hullanak. Meleg lakásokban is hónapokig megmarad, a levelei nem hullanak - írták.

A műfenyő választása melletti szempontok

Az élő fenyők mellett a műfenyők egyre bővülő kínálatával is találkozhatunk. Akik műfenyő vásárlása mellett döntenek, azokat többnyire a természet féltése vagy a kényelem szeretete vezérli. Noha a műfenyőnek is megvan a maga piaca, nem árt tudni, hogy a piacra kerülő fenyőfák nem erdők „kiirtásából” erednek, hanem célültetvényekről származnak. A közhiedelemmel ellentétben a műanyag fenyő csak hosszú használat után környezetkímélőbb, mint a hagyományos - írták.

A műfenyők zöme Kínából érkezik, így rendkívül nagy az ökológiai lábnyomuk. Ráadásul a tapasztalatok szerint a vásárlók 5-6 év elteltével leselejtezik ezeket, miközben legalább 20 évig kellene használni egy műfenyőt évről évre ahhoz, hogy valóban környezetkímélőbb alternatíva legyen - közölték.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás