A KITE Zrt. kalászos növényvédelmi ajánlatában a hatékonyság mellett fontos figyelmet fordít a fenntarthatóságra, illetve a növényvédőszer-felhasználáson túl, a technológia lépéseit minél kisebb környezetterheléssel szeretné megvalósítani. Ezen technológia zászlóshajói egy széles spektrumú gyomirtó szer, egy biológiai ágenst tartalmazó gombaölő szer, illetve egy ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett növényi alapú biostimulátor.

CORTE® SE – A legszélesebb hatásspektrum a kétszikű gyomok ellen

Milyen az ideális kalászos gyomirtó, mit kell feltétlenül tudnia? Egyértelműen a széles gyomirtó spektrumot emelnénk ki, mint alapvetően szükséges tulajdonságot. A gabonában, kétszikű gyomok ellen használható gyomirtók szegmensében a legszélesebb gyomirtóspektrummal és a legnagyobb hatásbiztonsággal rendelkező készítmény a Corte® SE, amely igazi prémium készítmény. Egyik legnagyobb előnye, hogy használata után ősszel biztonsággal vethetünk őszi káposztarepcét, a repcére ugyanis – ellentétben sok más hatóanyaggal – semmilyen káros utóhatása nincs.
A készítmény gyorsabban dolgozik a széles levelű gyomok ellen, mint versenytársai. Hatására már a kezelést követő órákban látványosan kanalasodik és csavarodik a gyomnövények levele és szára. A Corte® SE minden kalászos kultúrában felhasználható, gyomirtási spektrumába nemcsak a kétszikű gyomnövények tartoznak bele, hanem azokat a szer nagy hatásbiztonsággal irtja is. A versenytársakkal összehasonlítva, egyértelműen erősebb készítmény a mezei acat (Cirsium arvense), az IMI toleráns napraforgó-árvakelés (Helianthus annuus), a ragadós galaj (Galium aparine) és a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) ellen, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

A gabonában, kétszikű gyomok ellen használható gyomirtók közül a legszélesebb gyomirtóspektrummal és a legnagyobb hatásbiztonsággal rendelkező készítmény a Corte® SE

STAMINA® – A készítmény, melyre hosszú éveken át számíthatunk a gombák elleni védekezésben

A készítményben lévő hatóanyagok (a trifloxistrobin és a protiokonazol) biztosítják a legtöbb gombabetegség elleni hatékony védelmet, hosszú hatástartamot és – zöldítő hatásával együtt – az egyik legnagyobb termésnövekedést a kizárólag triazolt tartalmazó készítményekhez képest. A két különböző csoportba tartozó hatóanyagnak köszönhetően eltérő hatásmechanizmussal rendelkezik. A trifloxistrobin egy modern strobilurin-származék, mely a kórokozó gombák sejtlégzését gátolja. A növényben a transzlamináris szöveti mozgásának köszönhetően, a levél fonákjára is képes eljutni a hatóanyag. Erősen kötődik a kutikulához, ez eredményezi a kiváló esőállóságot.

A protiokonazol azon azol hatóanyagok egyike, mely a lanoszterol bioszintézisét gátolja, ennek eredményeképpen úgynevezett hármas hatással rendelkezik (protektív, kuratív és eradikatív). Viszonylag lassan szívódik fel, de a növényen belüli eloszlása kiváló.

A készítményt őszi és tavaszi kalászosokban bokrosodásától a virágzás végéig lehet kijuttatni.Hatékony a szeptóriás, helminthospóriumos, rinchospóriumos és ramuláriás levélfoltosságok, valamint a rozsdafélék ellen. A termésmennyiséget jelentősen befolyásoló zászlóslevél védelme minden gazda számára különös odafigyelést igényel a termesztés során.  A STAMINA® kijuttatása a zászlóslevél kiterülésekor kiváló védelmet biztosít a lisztharmat ellen, ezáltal biztosítva a kalászosok termésmennyiségét.

A STAMINA®-ra hosszú éveken át számíthatunk a gombák elleni védekezésben

NATURAL FORCETM – növényi eredetű aminosavbomba a minőségi paraméterek fokozásáért

A Natural Force® egy rendkívül magas (47%) aminosav-tartalommal rendelkező növénykondicionáló készítmény. Ennek nagy része a növény szempontjából kifejezetten értékes, úgynevezett szabad aminosav, melynek magas aránya a gyártástechnológián alapul, ami során a termék alapanyagát biztosító növényi fehérjéket egy biológiai folyamat segítségével aminosavakra bontják szét. Az enzimatikus hidrolízis során a fehérjék közötti peptidkötések fölszakadnak, kialakítva így a rendkívül stabil és egyben könnyen felvehető szabad aminosavakat. Keletkezésük során úgynevezett másodlagos metabolitok (vitaminok, fitohormonok) jönnek létre, melyek tovább növelik a termék biostimulátor-hatását. 

A Natural Force® keverhetőségét tekintve kiemelkedő tulajdonságokkal bír, ebből következően növényvédelmi kezelésekkel könnyen összekapcsolható. A KITE Zrt. saját kísérleteiben, különböző növénykultúrákban eltérő termőhelyi körülmények és évjáratok mellett is kiemelkedő terméstöbbletet és minőség fokozást eredményezett. Javallott a kezelést az intenzív vegetatív növekedés csúcsán és/vagy annak generatív szakaszba való fordulásakor elvégezni, mellyel a termés mennyisége mellett annak minősége is javítható.

A Polyversum® WP a piacon egyedülálló módon lehetőséget biztosít a virágzáskori gombaölő szeres kezelés elvégzésére

POLYVERSUM® WP – A biológiai védekezés élharcosa a kalászfuzáriózissal szemben

A Polyversum® WP aktív hatóanyaga a Pythium oligandrum mikoparazita gomba, mely a talajból fertőző kórokozók elleni védelemben, valamint a gabonák fuzáriózisa és egyéb gombabetegségek ellen eredményesen felhasználható. Hármas hatásmóddal rendelkezik. A mikoparazitizmus mellett szerepet játszik a növény morfológiai és biokémiai védelmi folyamatainak stimulálásában, ezáltal gátolva a patogén mikroorganizmusok növekedését és fejlődését. Továbbá a Pythium oligandrum másodlagos anyagcseretermékei serkentik a növekedési fitohormonok termelését, valamint fokozzák a tápanyagfelvételt. Ezen folyamatok pozitív hatása a későbbiekben magasabb termésmennyiségben mutatkozik meg.

A Polyversum® WP élelmezés- és munkaegészségügyi várakozási ideje 0 nap, mely a piacon egyedülálló módon lehetőséget biztosít a virágzáskori gombaölő szeres kezelés elvégzésére. A termék ökológiai termesztésben is alkalmazható.

POLYVERSUM® WP – A biológiai védekezés élharcosa a kalászfuzáriózissal szemben

Bővebb információkért látogassa meg honlapunkat vagy keresse bizalommal agronómiai szaktanácsadóinkat ide kattintva.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás