Az Isterra Kft. különféle hasznosítási célokra és különböző termőterületekre is biztosít eredményesen termeszthető kalászosokat. Kiemelkedő terméspotenciálban, betegség-ellenállóságban, tápanyag- és vízhasznosító képességben a legjobbak között versenyeznek fajtáink.

A multinacionális cégek között továbbra is egyedülálló módon a Füzesabonyban működő őszi búza nemesítő állomásunk a hazai és a régió szomszédos országainak piacaira is nemesít fajtákat. Így ezekre a területekre jellemző időjárási és termőhelyi adottságokhoz leginkább alkalmazkodó búzák kerülhetnek minősítésre és forgalmazásra. Az első hazai nemesítésű búza 2022-ben már másodéves fajtajelöltként szerepel a NÉBIH kísérleteiben.

Fajtabemutató Csárdaszálláson

A már megszokott üzemi kísérletek mellett komoly feladatnak tekintjük az agrotechnikai kísérletek beállítását és bemutatók szervezését. Természetesen a cél, hogy bemutassuk a fajtáink legfontosabb tulajdonságait, előnyeit, de azzal is tisztában vagyunk, hogy sikeresebb lehet a termelés, ha mindezt egy komplex rendszerbe helyezzük. Ezért minden bemutató helyszínen nagy hangsúlyt fektettünk a termesztés technológia legfontosabb elemeire, a vetésidőre, tőszámra és a vetésmélységre.  Ezek olyan elemek, melyek nagy része csak egy döntés kérdése, nem igényel plusz anyagi ráfordítást. A haszna viszont tonnákban és idei áron számolva százezrekben mérhető.

Ebben az évben két helyszínen állítottunk be nagyparcellás agrotechnikai kísérletet, egészen eltérő talaj- és klimatikus körülmények között Csárdaszálláson és Kaposváron. Mindkét helyszínen a legfontosabb az eltérő tőszámok vizsgálata volt. Emellett Kaposváron szerepet kapott a vetésidő és a vetésmélység is. Kisparcellán Füzesabonyban és Bólyban is végzünk vetésidő és tőszám kísérleteket, így az ország négy különböző pontjáról lesznek adataink.

A betakarítás elkezdődött, az első felvételezések megtörténtek, ezekből az adatokból pedig már nagyon sok következtetés levonható.

Jelenleg a leglátványosabb eredményt a kaposvári kísérlet szolgáltatja. Itt a kalászszámot vizsgáltuk 1 m2-en. A kísérletbe 4 fajtánk került elvetésre október közepi és november közepi vetésidőben. Minden fajtát 3 tőszámon vizsgáltunk mindkét vetésidőben.

A legszembetűnőbb minden fajtánál a vetésidők közti eltérések. Fajtánként akár 20-30% a többlet a korai vetés javára. A bokrosodáshoz szükséges hőösszeg jelentősen csökkent a késői vetésnél, ezt nem tudtuk a tőszámmal kompenzálni. Ezen belül a fajták eltérő tőszám kompenzációja is érdekes. A Basilio ugyanannyi, 550 kalászt nevelt 1 m2-en korai vetésben 2,5 milliós tőszámon, mint késői vetésben 4,5 milliós tőszámon. Érdekesség, hogy a Kapostáj Zrt. szeptember végén vetett Basilio-t, ezeken az üzemi táblákon a m2-kénti kalászszám meghaladta a 800-at.

A Frenetic és a Complice egészen másként viselkedett. Mindkét vetésidőben a 3,5 milliós tőszámon közel annyi kalászt hozott, mint a 4, 5 milliósnál. A Frenetic a késői vetést már 3,5 milliós tőszámon is jól kompenzálta. Ami érdekes, hogy mind a négy fajta korai vetésben és 4,5 milliós tőszámon adta a legnagyobb kalászszámot. A Providence kalászszáma csökkent a leginkább a késői vetésidőben, nem véletlen, hogy a korai vetését javasoljuk.

Természetesen itt a termés egy tényezőjét tudtuk vizsgálni, a kalászszámot. Nagy szerepe lesz majd a kalászméretnek és a HL súlynak, melyeket a betakarítás után értékelünk. Fontos következtetéseket vonhatunk le a termőhelyi különbségekből is. Így állhat össze a fajtaspecifikus technológiai ajánlásunk.

Fajtabemutató Kaposváron

Nagy örömünkre szolgált, hogy kísérleteinket 3 hét alatt több, mint 400 partnerünk tekintette meg. Ígéretünkhöz híven hamarosan jelentkezünk az eredményekkel. A termés mellett a HL súly, ezerszem tömeg és minőségi vizsgálatok eredményeit is eljuttatjuk az érdeklődőknek.

További eredményekért, részletes technológiai ajánlásért látogassanak el honlapunkra, amihez kattintson ide!

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás