Átlagosan 1,5 kilogramm növényvédőszer-hatóanyag jutott 2019-ben egy hektár mezőgazdasági területre. Ennek egyharmada volt gyomirtó. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a növényvédőszer-felhasználás aránya a mezőgazdaságban a termeléshez kötődő kiadások 7,7 százaléka volt 2019-ben. Korábban – 2000 és 2014 között – ez az arány 5,1-ről 8,3 százalékra nőtt, a legutóbbi részletes felmérés óta kismértékű csökkenés volt megfigyelhető. 

Az arány csökkenését a felhasznált mennyiség növekedése mellett részben az okozta, hogy a növényvédő szerek ára nem emelkedett olyan mértékben, mint a többi, mezőgazdaságban felhasznált terméké és szolgáltatásé - írta a Világgazdaság. Az Agrárközgazdasági Intézet 2019-es adatfelvétele szerint a mezőgazdasági végfelhasználásra értékesített növényvédő szerek mennyisége – a 2018-ban mért 12 százalékos csökkenés után – 2,8 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Néhány év kivételével az értékesített mennyiség 2000 óta folyamatosan növekedett, ez idő alatt közel a két és félszeresére. A 26 ezer 783 tonnányi értékesített növényvédő szer 33 százalékát 2019-ben a gyomirtó szerek tették ki. Az eladott mennyiség 19 százaléka gombaölő, 18 százaléka rovarölő, a fennmaradó közel 30 százalék pedig egyéb szer volt.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a növényvédőszer-hatóanyag felhasználás aránya a mezőgazdaságban a termeléshez kötődő kiadások 7,7 százaléka volt 2019-ben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Bábolna
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a növényvédőszer-hatóanyag felhasználás aránya a mezőgazdaságban a termeléshez kötődő kiadások 7,7 százaléka volt 2019-ben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Bábolna

Hatóanyagtartalom, népszerű szerek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint 2019-ben a forgalomba hozott növényvédő szerekben 7827 tonna hatóanyag volt. Az évente gyűjtött adatok alapján az elmúlt 3 évben a forgalomba hozott termékekben a legnagyobb mennyiségben jelen lévő hatóanyag a glifozát (gyomirtó), a kén (gombaölő) és az s-metolaklór (gyomirtó) volt. A kukorica-, a napraforgó- és a repcekultúrákban a gyomirtó szerek felhasználása a legjelentősebb. A búzánál, az almánál és a szőlőnél inkább a gombaölő szerek használata volt jellemző. A növényvédőszer-felhasználás felmérésére ezelőtt 2014-ben került sor. Az akkori adatokkal összehasonlítva az egy hektárra vetített növényvédőszer-kijuttatások az őszi búza kivételével a szántóföldi kultúrákban kismértékben alacsonyabbak voltak 2019-ben. 

Az egy hektár mezőgazdasági területre jutó hatóanyag mennyisége Magyarországon kissé az EU 27 átlaga alatt volt a két évvel ezelőtti méréskor. A legtöbb hatóanyagot akkor Ciprus használta, hektáronként 9,8 kilogrammot, míg például Hollandiában 5,1, Olaszországban 3,7, Németországban 2,7, Franciaországban pedig 2 kilogramm volt a hektáronkénti átlag.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás