A külföldi termékek minőségére és nyomonkövethetőségére fókuszáló országos célellenőrzést rendelt el az Agrárminisztérium. Az akció célja a magyar fogyasztók védelme és a nehéz helyzetbe került sertéságazat támogatása – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az ellenőrzéssorozat hatékonyan kiegészíti az ágazatot segítő kormányzati intézkedéseket, mint például a 4 milliárd forintos rendkívüli támogatási konstrukció kidolgozása a sertéskoca tartók számára. 

Az Agrárminisztárium számolt be róla, hogy a tárcavezető arról is beszélt, hogy az uniós szintű válsághelyzet közepette több országból érkezik nagy mennyiségben, Spanyolországból a korábbiaknál jelentősen alacsonyabb áron sertéshús Magyarországra. Utóbbi gyakorlat egyaránt felvet minőségi kérdéseket, valamint a csalárd hamisítási gyakorlat lehetőségét. A hazai sertéságazat védelme érdekében az Agrárminisztérium 2022. február közepétől többszintű ellenőrzéssorozatot rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek bevonásával – közölte Nagy István. 

Kiemelt ellenőrzéssorozat kezdődött a vizezett húsok és a gyenge minőségű külföldi termékek ellen - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely, 2021
Kiemelt ellenőrzéssorozat kezdődött a vizezett húsok és a gyenge minőségű külföldi termékek ellen - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely, 2021

Ez a célja a külföldi termékek ellenőrzésének

A miniszter elmondta, hogy az akció egyik fő területe a sertéshústermékek országos ellenőrzése, fókuszálva a származás feltüntetésére, a korábbi fagyasztás jelölésére és a nyomonkövethetőségre. A vizsgálat során a hatósági szakemberek ellenőrzik majd az ipari feldolgozásra beérkező sertéshúst, továbbá a kereskedelemben a csomagolatlan termékek „zászlóellenőrzését” is elvégzik. Nagy István ezzel kapcsolatban arra is emlékeztetett, utóbbi körben már több mint 2 éve kötelező a származást szöveges, illetve a nagyobb üzletekben grafikus „zászlós” formában is feltüntetni, ezzel segítve a magyar árut előnyben részesítő vásárlók eligazodását. 

Vizezett húsok, adalékanyagok

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az ágazati információk alapján felvetődött a „vizezett” húsok magyarországi behozatalának lehetősége is, ami – a fogyasztók megtévesztése mellett – további, akár 30 százalékos árcsökkenést is eredményezhet. Ennek kiszűrésére a Nébih haladéktalanul megkezdte az első magyarországi tárolási helyként bejegyzett nagykereskedések fokozott átvilágítását, mintavételekkel kombinált ellenőrzését. A Nébih laboratóriumaiban a termékeken víz-, só- és adalékanyag tartalom elemzést, Salmonella és mikrobaszám vizsgálatot végeznek – tette hozzá Nagy István.

A tárcavezető elmondta, hogy a hatósági kiemelt ellenőrzéssorozat hatékonyan kiegészíti majd mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az Agrárminisztérium a sertéságazat megsegítésére eddig meghozott. Ezek közül a legjelentősebb, hogy 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéskoca tartók számára. „Az agrártárca a továbbiakban is minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartókat megsegítse, egyúttal a fogyasztók érdekeit is védje és biztosítsa számukra a kiváló minőségű hazai sertéshús folyamatos elérhetőségét” – fogalmazott a miniszter.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás