A háztartási energiatakarékosság, a spórolás fontos lépése, hogy tisztában legyünk azzal, mennyi áramot fogyasztunk. Ebben az esetben meg tudjuk határozni, milyen területeken, milyen háztartási eszközök optimalizálásával érhetjük el a legnagyobb megtakarítást. Kideríthetjük, mik a legnagyobb energiafalók az otthonunkban, és az is egyértelmű lesz, ha valamilyen eszközünk meghibásodott, és többet fogyaszt, mint kellene. Sőt, megtalálhatjuk a gépeink optimális beállítását és üzemmódját is.

Magyarországon egy háztartás évente átlagosan 2500 kWh elektromos áramot használ fel, ami 625 kg CO2 kibocsátást jelent. Viszont pusztán tudatossággal, viselkedésváltozással az energia legalább 10, de akár 25 százaléka is megtakarítható – derült ki a GreenDependent Intézet által szervezett E.ON EnergiaKözösségek háztartási energiamegtakarítási verseny 10 éve alatt. Ez nem csak a károsanyag-kibocsátás szempontjából jelent nagy javulást, de ezen múlhat az is, hogy egy háztartás csökkentett vagy teljes árat fizet az áramért. A Greenfo anyagát szemléztük.

Fontos a fogyasztásmérő, mert a háztartási energiatakarékosság, a spórolás fontos lépése, hogy tisztában legyünk azzal, mennyi áramot fogyasztunk
Fontos a fogyasztásmérő, mert a háztartási energiatakarékosság, a spórolás fontos lépése, hogy tisztában legyünk azzal, mennyi áramot fogyasztunk

Mérni, de hogyan és mivel?

Minden háztartásban, ahol használnak áramot, van fogyasztásmérő is, mégpedig a villanyóra. Első (nulladik) lépésként kezdjük el rendszeresen, 1-2 hetente leolvasni a fogyasztásunkat, és figyeljük meg, milyen életmódbeli változtatás mennyi megtakarítással jár!

Elektromos eszközök vásárlásakor figyeljünk oda, azok mennyit fogyasztanak. A Tudatos Vásárlók Egyesületének terméktesztjeinek legfontosabb tanulsága, hogy a nagyobb teljesítmény nem feltétlenül jelent nagyobb hatékonyságot. Nézzük át a gépeink használati útmutatóját, beállításait, térképezzük fel a funkciókat. Amint ezzel megvagyunk, akkor pedig nincs más hátra, mint hogy beszerezzünk (akár kölcsönkérjünk) egy elektromos fogyasztásmérő készüléket!

Itt lehet venni vagy szerezni

Fogyasztásmérőt vehetünk webshopokban, elektromos és műszaki cikkeket árusító boltokban, bolthálózatokban, de időnként feltűnik az élelmiszer diszkontláncok időszakos kínálatában is. Környezeti és spórolási szempontból viszont az a legjobb, ha nem vásárolunk, inkább kölcsönzünk vagy kölcsönkérünk egyet, hiszen néhány hét alatt fel tudjuk mérni az összes eszközünk fogyasztását vele. Amennyiben pedig mégis a vásárlás mellett döntünk, a felmérést követően adjuk kölcsön családtagjainknak, barátainknak is! Ha pedig mi vagyunk egy lakóközösség közös képviselője, javasolhatjuk a közös beszerzést, majd a felváltva történő használatot.

Ha nincs a közelünkben kölcsönzési lehetőség, próbálkozhatunk kölcsönkérni a helyi, illetve az online hulladékmentes, zöld csoportokban, közösségekben is, ilyenek például a helyi Zero waste csoportok.

Hogyan használjuk?

A fogyasztásmérőnek van egy villásdugó, illetve egy dugalj része. A villásdugót dugjuk a konnektorba, a mérni kívánt eszközt pedig a fogyasztásmérő dugaljába. Típustól függően eltérő a fogyasztásmérők menürendszere, a többségük a fogyasztás mellett feszültséget és áramerősséget is mér. Válasszuk azt az opciót, ami a fogyasztást méri kWh-ban, és kezdődhet a mérés!

Mivel a nagygépeink fogyasztják a legtöbbet, így ezek mérésével érdemes elkezdenünk a fogyasztásmérést, ugyanis ezek optimális használatával takaríthatjuk meg a legtöbbet.

Mosógép és mosogatógép

Szánjunk legalább gépenként 1-2 hetet a kísérletezésre. Ezeknél az eszközöknél érdemes naplóznunk a használatukat, ehhez kinyomtatható sablont innen tölthetünk le. Természetesen írhatjuk egy üres papírra is, nem szükséges nyomtatni a naplózáshoz.

Első alkalommal érdemes megmérnünk a szokásosan használt program energiafogyasztását, majd az azt követő alkalmak során kísérletezhetünk a beállításokkal. (A fogyasztásmérőt az alkalmak között nem szükséges kihúzni, lenullázni, kivéve, ha a köztes időben más eszköz mérésére szeretnénk használni. Figyeljünk azonban oda, hogy a program végeztével mindig feljegyezzük a fogyasztásmérő aktuális állását.)

Ezek a gépek általában a víz melegítésére fordítják a legtöbb energiát, így a legtöbbet azzal spórolhatunk, ha a mosási vagy a mosogatási hőfokot lejjebb vesszük.

A rövidebb program nem feltétlenül jelent kisebb fogyasztást, ilyenkor ugyanis a gépnek gyorsabban kell felmelegítenie a vizet, ami több energiát igényel. Tapasztalatunk szerint az átlagos szennyezettségű ruhák mosásához elegendő a 30 fokos mosás is, fogyasztásban pedig igen nagy a különbség. A GreenDependent Intézet ENERGISE projektjének adatai szerint, amelyek 2 hónapos adatgyűjtésen és összesen 1680 mosáson alapulnak, átlagosan

  • egy 60 fokos program közel 1 kWh-t fogyaszt,
  • egy 40 fokos 0,55 kWh-t,
  • egy 30 fokos pedig 0,33 kWh-t.

A legtöbb mosó- és mosogatógépen van Eco program vagy Eco kiegészítő mód, amelyek eleve áram- és víztakarékosak. Előfordulhat viszont, hogy még az Eco programnál is takarékosabb beállítást találunk a fogyasztásmérő segítségével. Érdemes azt is megfigyelni, hogy egyes kiegészítő funkciók (pl. gyorsabb centrifugálás, soft mód) mennyit adnak hozzá a fogyasztáshoz. Mosogatógép esetén pedig azzal spórolhatunk, ha kikapcsoljuk a gépi szárítást, esetleg manuálisan kikapcsoljuk a gépet, amikor már csak szárít.

Hűtő és villanybojler

Ezeket az eszközöket érdemes pár napig folyamatosan, átlagos terheltség mellett mérni, fogyasztásuk ugyanis nagyban függ a használatuk gyakoriságától (tehát pl. a hűtő többet fogyaszt, ha otthon vagyunk és gyakrabban nyitogatjuk). A mosógéppel és a mosogatógéppel ellentétben itt már kisebb a mozgásterünk a beállításoknál. Leginkább azt deríthetjük fel, hogy a helyes beállítások, megfelelő hőfokválasztás és a rendszeres karbantartás milyen mértékben csökkenti eszközeink fogyasztását.

  • A hűtőszekrény megfelelő hőmérséklete +4 fok,
  • a mélyhűtőé -18-19 fok,
  • a bojleré 48-50 fok.

Az optimális működéshez a hűtőszekrény esetében elengedhetetlen, hogy megfelelő helyre állítsuk. Például ne radiátor vagy sütő mellé, és ne toljuk teljesen a falhoz. A kondenzációs rácsot rendszeresen takarítsuk le, a belső teret pedig használjuk ki, de ne pakoljuk teljesen teli (az átláthatóság egyben segít csökkenteni az élelmiszerpazarlást is, hiszen egy rendezett hűtőben kevésbé tudnak elbújni a közeli lejáratú ételek). Sose tegyünk forró ételt vagy italt a hűtőbe!

A villanybojler hőmérsékletét (figyelem, ez azt a hőmérsékletet jelöli, amennyire felmelegíti a vizet a készülék, ez melegebb a csapból kifolyó víznél!) ne állítsuk indokolatlanul magasra, ugyanakkor legyen minimum 48-50 fokos, amiben a legionella baktérium már nem tud elszaporodni. A bojler esetében a legfontosabb hatékonysági tényező a rendszeres, szakember által végzett vízkőtelenítés.

Háztartási kisgépek és szórakoztató elektronikai eszközök mérése

Ezek az eszközök lényegesen kevesebbet fogyasztanak ugyan a nagygépeinknél, ugyanakkor sok ilyen eszközt használunk, némelyiket hosszú ideig vagy teljesen feleslegesen, és az is előfordulhat, hogy teljesen indokolatlanul hagyjuk őket bedugva vagy bekapcsolva. Így pedig már a sok kisebb fogyasztás is jelentősen megdobhatja a villanyszámlát.

Nem csak a fűtésen spórolhatunk. Hogyan csökkentsük háztartási gépeink fogyasztását?

Arról, hogy a digitális szórakozásunkhoz használt eszközök mennyit fogyasztanak, részletesen már írtak ebben a cikkben.

A wifi-router ugyanannyit fogyaszt, akár internetezünk éppen, akár nem, így a hosszabb passzív időszakokban érdemes kihúzni, kikapcsolni. A set-top box fogyasztása, bár kevesebb, ha éppen nem tévézünk, de összességében így is megközelítheti a tévénézéssel töltött időben fogyasztott energiát, így szintén érdemes áramtalanítani, amikor nem használjuk. Ne féljünk, ezzel nem teszünk kárt az eszközben, és a beállításaink sem vesznek el.

Meghökkentő adat, hogy a háztartások teljes energiafogyasztásának kb. 9%-áért a stand-by, vagyis készenléti üzemmódban lévő eszközök fogyasztása felel. Járjunk nyitott szemmel, derítsük fel és iktassuk ki ezeket a rejtett energiafalókat!

A töltők és a melegítés

A jól működő laptop- és mobiltelefontöltők ugyan nem fogyasztanak, ha épp nem töltünk velük és bedugva hagyjuk őket, így nem feltétlenül szükséges kihúznunk azokat, de nem is ártunk vele. Sőt, ez az apró tett hozzásegíthet minket ahhoz, hogy folyamatosan tudatosítsuk magunkban a környezeti felelősséget.

A konyhai kisgépek esetében, ahogy a nagygépeknél már láttuk, a melegítés az, ami a legtöbb energiát fogyasztja. A GreenDependent egy munkatársa például annak járt utána a fogyasztásmérő segítségével, mennyi felesleges energiát emészt fel az a gyakori rossz szokás, hogy több vizet melegítünk a vízforralóban, mint amennyit felhasználunk. Mérései eredményét ebben a cikkben osztotta meg.

A kávédarálás is megoldható áram nélkül

Érdekes konyhai kísérlet lehet az is, ha fogyasztásmérő segítségével felderítjük, mennyi energiát fordítunk olyan eszközök használatára, amelyeknek van kézi alternatívája; vajon valóban szükségünk van elektromos citromfacsaróra, kenyérszeletelőre vagy aprítógépre? Érdemes tehát tudatosan, a saját háztartásunk fogyasztási adatainak birtokában használnunk az elektromos eszközeinket, és meglepően sokat faraghatunk a villanyszámlán - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás