A Magyarországon tevékeny 241 ezer gazda összesen csaknem 5 millió hektár mezőgazdasági területet művel. Az Agrárcenzus felmérése szerint egyre inkább koncentrálódik a magyar mezőgazdaság, jelentősen csökkent a kisgazdaságok és gyarapodik a nagyok aránya. Összesen 10 év alatt, 2010 és 2020 között 31 százalékkal esett vissza az agrárgazdaságok száma Magyarországon, átalakult a vetésszerkezet, a növénytermesztés és az állattartás elkülönült - derült ki a vizsgálat végleges eredményeiből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tett közzé.

Patay Ágnes, a felmérés projektvezetője a KSH a magyar mezőgazdaság szerkezeti átalakulását említette elsőként az Agrárcenzus 2020 bemutatásakor - írta meg az Infostart. Az adatok alapján 2010 óta a felmérésig főképp a legkisebb méretű gazdaságok tűntek el, a 241 ezer gazdaság többsége ugyanakkor még mindig kicsinek számít. A közepes méretűek aránya közben 9 százalékról 17 százalékra nőtt. Átlag feletti, 53 százalékos az állattartók számának csökkenése, ám mivel közöttük is egyre több a nagyobb gazdaság, így az állatok létszáma lényegében nem változott 10 év alatt. Összességében a mezőgazdaság belföldi termelési értékének 45 százalékát a gazdaságok legnagyobb 1 százaléka állítja elő. Az átlagos mezőgazdasági terület mérete 14 hektárról 23 hektárra nőtt - tette hozzá.

Kiszorulóban a kicsik: nagyon átalakult a magyar mezőgazdaság az utóbbi 10 év alatt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes
Kiszorulóban a kicsik: nagyon átalakult a magyar mezőgazdaság az utóbbi 10 év alatt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

A növénytermesztési ágazat számváltozásai

A vetésszerkezet átalakult, a gabonafélék aránya csökkent, az ipari- és takarmánynövényeké nőtt. A 86 ezer hektáros gyümölcstermő területen belül az alma aránya 37 százalékról 31 százalékra csökkent, ezzel együtt többek között a dió, a kajszi, a bodza nőtt. Az állattartáson belül a szarvasmarha állománynövekedése kivételnek számít, mivel a többi állaté csökkent, a madárinfluenza miatt főképp a lúd és kacsa. Az adatok szerint a mezőgazdasági területeket a gazdaságok körülbelül fele-fele arányban használják saját tulajdonként és bérlőként. A szőlő- és gyümölcsültetvényeknél a legmagasabb a saját tulajdon aránya, a bérelt terület a gyep és szántó esetében jellemző leginkább. A gazdaságirányítók átlagéletkora nőtt, a szakirányú végzettség egyre általánosabb. A gazdaságok nagyobb arányban vesznek részt fejlesztési programokban akkor, ha képzettebb vezető irányítja.

A KSH 10 évente tart teljes körű mezőgazdasági összeírást, ezek sorában a 2020-as a nyolcadik volt. Az előzetes adatokat 2021 áprilisában tették közzé. A KSH honlapján az Agrárcenzus 2020 elemző kiadványai mellett interaktív ábrákon, térképes megjelenítőben, és településszintű bontásban is megtekinthetők a felmérés adatai.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás