Fel kell készülniük a ma­­gyar termelőknek, hogy – a kétévnyi átmeneti időszakot követően – 2023 után a zöldítésnek nevezett folyamat ki­­emelkedő hangsúlyt kap a gazdálkodásukban. A környezet- és a klímavédelem ki­emelt terület lesz. Hogy mi várható, mire koncentráljon az ország, arról szakmai egyeztetés folyt a közelmúltban.

A 2023 és 2027 közötti időszakban a Közös Agrárpolitika elnyerhető támogatásai, illetve szabályrendszere a fentiekhez igazodik, s ehhez a magyar termelőknek is alkalmazkodniuk kell. Az egyeztetés során a beérkezett szak­anyagok több ponton egybecsengő üzenetet fogalmaztak meg.

A tervek akkor és csak úgy lehetnek igazán hatékonyak, ha a gazdálkodókat a megvalósításban széles körben elérhető, felkészült tanácsadási és tudásátadási 
rendszer segíti
A tervek akkor és csak úgy lehetnek igazán hatékonyak, ha a gazdálkodókat a megvalósításban széles körben elérhető, felkészült tanácsadási és tudásátadási
rendszer segíti (Fotó: Pixabay)

Gyepgazdálkodás, ökológia, zöld infrastruktúra

A szabadfold.hu arról tudósított, hogy számos javaslat közül Feldman Zsolt agrárminisztériumi államtitkár kiemelte a gyepgazdálkodás helyzetének javítására, az ökológiai gazdálkodás ösztönzésére, valamint a mezőgazdasághoz kapcsolódó zöld infrastruktúra – így különösen a mezővédő erdősávok, fajgazdag táblaszegélyek – fejlesztésére irányuló felvetéseket.

Tala­jaink állapotának javítása kulcs­fontosságú: a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzése és pótlása (például szer­vestrágya-használat, szár­maradványok beforgatása), az okszerű tápanyag-gazdálkodás elősegítése és a környezetkímélő trágyakijuttatási módszerek alkalmazása, az erózió elleni védelem, valamint a talajvédő gazdálkodási módok (minimumművelés, forgatás nélküli talajművelés) elterjesztése a jövő fenntartható élelmiszer-termelésének alapja.

Agroökológia: bővítés és alapprogram

A beérkezett javaslatok a támogatható területek agro­ökológiai szempontú bővítését, illetve az újonnan bevezetendő agroökológiai alapprogramot is támogatják, illetve fontosnak tartják az agrár-környezetgazdálkodási program megfelelő folytatását, valamint a földhasználat­váltást ösztönző, nem termelő beruházások támogatását, mint például a gyeptelepítést vagy mezővédő erdősávok létesítését.

A tervek akkor és csak úgy lehetnek igazán hatékonyak, ha a gazdálkodókat a megvalósításban széles körben elérhető, felkészült tanácsadási és tudásátadási rendszer segíti.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás