Alaposan megzavarta az ukrán mezőgazdaság rendjét is a háború. Az idén a gazdaságok legalább 20-30 százalékkal kevesebb őszi vetésű növényt vetettek, mint egy évvel korábban. A helyzetről Mikola Szolszkij agrárpolitikai és élelmezési miniszter számolt be. Elmondása szerint az orosz offenzívát megelőzően az ukrajnai gazdáknak voltak megfelelő üzemanyag és műtrágya készleteik és bevetett földjeik. A háború miatt megsokasodtak a problémáik az üzemanyagokkal, logisztikával, értékesítéssel és további kihívásokkal. Mindez kihatással van a termelésre.

Az Agroreview cikke alapján a Kárpáthír írta meg, hogy a miniszter szerint minél tovább fog tartani a háború, annál nagyobb bajok lesznek a gabonatermesztéssel. A múlt évi termést már teljes egészében exportálták. Idén a tervezettnél jóval kevesebb szemesterményt takarítottak be az időjárási szélsőségek és a háború miatt. Ám ennek a negyedrésze is bőven elegendő lesz az ország szükségleteinek kielégítésére. Így még mindig rengeteg gabonát képes exportálni az ukrán mezőgazdaság - állítja Mikola Szolszkij.

Többet lesznek pihenőn a kombájnok, mint az megszokott, mert közel harmadával kevesebb őszi vetést helyeztek a földbe az ukrán gazdák az átlagoshoz képest - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes, illusztráció
Többet lesznek pihenőn a kombájnok, mint az megszokott, mert közel harmadával kevesebb őszi vetést helyeztek a földbe az ukrán gazdák az átlagoshoz képest - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes, illusztráció

Az idén 20-30 százalékkal kevesebb őszi vetés került a földbe, mint egy átlagos évben.

Eközben a magyar piacra is hatással van, hogy az ukrán termény nagy mennyiségben érkezik be az országba, befolyásolva az árakat. Sok állattartó döntött az ukrán gabona vásárlása mellett, mert azt olcsóbban megkapják, mint a többi, a piacon található terményt, így csökkenteni tudják az állattartás növekvő takarmány költségeit.

Akár több mint 30 százalékkal is csökkenhet az ukrán búzatermés

Arról korábban az Agrokép írt, hogy Ukrajna előrejelzése szerint a 2022/23-as gazdasági évben 21,5 millió tonna búzát termelhetnek. Ez 35 százalékkal kevesebb, mint tavaly, és 23 százalékkal kevesebb, mint az ötéves átlag – mutatott rá jelentésében az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA). A hozam az előrejelzések szerint 3,68 tonna/hektár lehet, ami 18 százalékkal kevesebb a tavalyinál, és 9 százalékkal kevesebb az ötéves átlagnál. A betakarított terület az előrejelzés szerint 5,85 millió hektár lesz. Ez 21 százalékkal kevesebb a tavalyinál, illetve 16 százalékkal kevesebb az 5 éves átlagnál - vélekedtek 2022 tavaszán.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás